Ali kalifa
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Arab |
| علي بن أبي طالب |
| Tudományos átirat |
| ʿAlī bin 'Abī Ṭālib |
| Fordítás |
| Abū Ṭālib fia, ʿAlī |
Ali bin Abí Tálib (Mekka, 599. július 29. – Kúfa, 661. január 24.) volt az iszlám negyedik, a „helyesen vezetettek” közé tartozó kalifája (uralkodott 656. június 17-től haláláig). Mohamed próféta egyik unokatestvéreként és vejeként, illetve a legelső muszlimok egyikeként a társak (szahába) közé tartozott. Szerepe az iszlám síita irányzatában meghatározó: itt őt tekintik az első és egyetlen jogos kalifának, illetve az első imámnak – a szemükben Ali szerepe majdhogynem felér Mohamedével.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Ali fiatalkora
Ali Mohamed Abú Tálib nevű nagybátyjának és Fátima bint Aszadnak a gyermeke volt. Már szülőhelye is rendkívül illusztris: a Kába szentély belsejében jött világra háromnapnyi vajúdást követően, és az első folyadék, amit megízlelt, az Mohamed nyála volt a csókjától – igaz, ez a hagyomány csak igen későn, a 10. század végén bukkant fel szunnita forrásokban, de nem utasítják el egyöntetűen. Ali születését állítólag álmok és különös jelek előzték meg: a Kába fala megrepedt, ám összeforrott, miután az állapotos anya belépett a szentélybe.
Abú Tálib, a Hásim törzs feje, végig kiállt Mohamed mellett. Amikor apja után nagyatyja, Abd al-Muttalib is meghalt, magához vette, ő pedig egy éhínség során, amikor Ali hatéves volt, a saját háztartásába fogadta unokatestvérét. A síiták szerint Ali volt az első muszlim férfi (az első muszlim ugyanis egy nő volt, mégpedig Mohamed felesége, Hadídzsa), míg a szunniták eltérő álláspontot képviselnek: szerintük vagy Abú Bakr volt az első, vagy legalábbis az első, aki sosem kételkedett (a történet szerint a kis Ali kb. 10 évesen ki akarta kérni atyja tanácsát, hogy áttérjen-e az iszlámra).
Ezt követően azonban minden kétséget kizáróan a legjámborabb muszlimok egyikévé vált. 622-ben, amikor híveik nyomában Mohamed és hű társa, Abú Bakr utolsókként elhagyták Mekkát, és áttelepültek Jaszribba (a későbbi Medina), Alira veszélyes feladatot bíztak: a próféta ágyában kellett aludnia, hogy megtévessze üldözőiket, egyben kivédjen egy merényletet. Gyilkosságra végül nem került sor, és miután Ali elrendezte a városban unokatestvére minden folyó ügyét, maga is követte hitsorsosait.
[szerkesztés] A hidzsrától Mohamed haláláig
A medinai évek alatt Ali rendkívül aktív volt. A tabúkit kivéve minden ütközetben részt vett, hírvivősködött, és továbbította a próféta parancsait. Rendkívüli vitézséggel harcolt a 624-es badri csatában, ahol mintegy 20 vagy 22 pogányt lekaszabolt, amivel elnyerte Mohamed nyilvános dicséretét és lánya, Fátima az-Zahra kezét. A többi ütközetben is kiváló hősnek bizonyult, és kardja, a Dzú l-Fikár (másképp Zulfikár) is sok csodálatot vívott ki. Innen származik a mondás: „Nincs hős, csak Ali, és nincs kard, csak Dzú l-Fikár”. 631-ben részt vett a nadzsráni keresztényekkel rendezett hitvitában (Mubáhila), ahol ellenfeleik behódoltak a muszlimoknak, mint adófizető vazallusok.
632-ben elhunyt Mohamed. A búcsúzarándoklaton Alival közösen vett részt, itt számos vitatott mondata hangzott el, melyek a szunniták szerint pusztán Ali kiválóságát voltak hivatottak jelezni, ám a síiták egyértelmű rendelkezésekként fogadják el szavait, melyekkel az unokaöccsét utódjává nevezte ki (ld. Gadír Humm, A két súlyos dolog). Végül nem a fiatal Ali, hanem parázs vitát követően Abú Bakr lett az arabok iszlám által egybekovácsolt törzsszövetségének feje, az első kalifa.
[szerkesztés] Ali és az első három kalifa
A síita és a szunnita interpretációk igen jelentősen eltérnek Abú Bakr, Omár és Oszmán Alihoz fűződő kapcsolatáról. Tény az, hogy Ali letette a hűségesküt (bajáa) Abú Bakrnak és Omárnak is, illetve az, hogy ez utóbbi halála után egy hatos testület döntése alapján nem ő, hanem a másik számba vehető jelölt, Oszmán nyerte el a kalifátus vezetésének jogát.
A síiták szerint kezdettől fogva Alinak kellett volna örökölnie a muszlim közösség vezetését, vélekedésük szerint Mohamed erről többször egyértelműen rendelkezett. Ezért mindhárom elődjét illegitimnek tekintik. Szerintük Abú Bakr Omár segítségével puccsszerűen jutott hatalomra, és üldözték Alit, akinek a tevékenységét afféle passzív ellenállásként magyarázzák, illetve az esküket színlelésnek nevezik. A szunniták ezzel szemben legitimnek ismerik el az első három „helyesen vezetettet” és Ali hűségesküit is, akit támogatóként tudnak.
Ali és Oszmán között ugyan nem alakult ki nyilvános konfliktus, de Ali, ha tehette, demonstrált ellene. Így pl. a pénzügyi visszaélések, a pazarlás és az előkelőségek gazdagsága miatt tiltakozó Abú Dzarr al-Gifárít elkísérte a sivatag széléig, ahova Oszmán parancsára száműzték. Később, amikor zavargások kezdődtek, Ali nyíltan ugyan nem csatlakozott hozzájuk, de nyilvánvalóvá tette, hogy egyetért velük. Meggyőződése volt ugyanis, hogy Oszmán nem a Korán szellemiségének megfelelően kormányozta a birodalmat, hanem meg nem engedhető újításokat vezetett be (bida). Így aztán amikor a közös földek felosztását követelő egyiptomi katonák 656. június 17-én meggyilkolták a kalifát, a jelen levő előkelőségek többsége azonnal elismerte Alit az utódjának.
[szerkesztés] Ali uralkodása – az I. fitna
[szerkesztés] A pietisták
Ahogy megszerezte az iszlám vezetését, Alinak mindjárt két ellenséges góccal kellett szembesülnie. Az Omár örökösödésénél a hatos tanácsban részt vevő Talha bin Ubajd Alláh és Zubajr bin al-Avvám Mekkába sietett, ahol Áisával, a próféta kedvenc feleségével összefogva megalakították az ún. medinai pietisták körét, amely mind Oszmánt, mind Alit elítélte.
A másik ellenfél az Omajjád Muávija, a meggyilkolt kalifa rokona és Szíria emírje volt, aki megtagadta a hűségesküt Alinak, és követelte, hogy vizsgálják ki: vétkes volt-e Oszmán az újítások bevezetésében, vagy nem. Amennyiben igen, úgy meggyilkolása jogszerű volt, de ha nem, akkor Alinak kötelessége megfizetnie a vérdíjat. Ezzel tört ki az iszlám történetének első polgárháborúja, az I. fitna.
Ali először a gyengébb ellenféllel, az „ortodox” pietistákkal számolt le. Ők számos leváltott kormányzó támogatását élvezték, és jelentős anyagi eszközök álltak rendelkezésükre. Hogy katonai támogatást is szerezzenek, bevonultak Baszra erős táborvárosába Mezopotámia középső részén, azonban a nem messzi, és szintúgy erős Kúfa Ali mellett állt ki. A Baszra mellett vívott ún. teve-csata a kalifa győzelmével zárult. Talha és Zubajr meghalt az ütközet során, a fogságba esett Áisát pedig házi őrizetbe vették Medinában.
[szerkesztés] Összecsapás és tárgyalások
Ali, miután leszámolt a pietistákkal, és konszolidálta helyzetét Irakban, a kipróbált hadsereggel rendelkező Muávija ellen vonult. A síiták szerint a képmutató és hatalomvágyó emír kezdettől fogva a kalifátusra tört, míg a szunnita interpretációkban a jogos bosszú vágya kap hangsúlyt. Mivel Ali nem szolgáltatott igazságot a gyilkosok ügyében, Muávija bűnrészességgel vádolta meg, és megtagadta a hűségesküt. Egyúttal tartományának lakosságát is a kalifa ellen hangolta Oszmán véres köpenyének és özvegye, Náila levágott ujjainak felmutatásával.
657 júliusában csapott össze a két sereg a sziffíni ütközetben, az Eufrátesz partján, bár már májusban elfoglalták pozícióikat, és zajlottak kisebb csetepaték. A csata az Egyiptomot meghódító Amr bin al-Ász vezette szíriaiak számára alakult rosszul: Malik bin Astar hadai megszorongatták őket. Ekkor Ibn al-Ász tanácsára Muávija erői Korán-példányokat tűztek a lándzsáikra, ezzel megfékezve Ali hadainak támadását. Tárgyalások kezdődtek, és a felek megállapodtak abban, hogy bizottság alakul Oszmán meggyilkolásának kivizsgálására. Ali megtarthatta trónját, Muávija pedig a tartományát, a seregek pedig szétváltak. A kalifát a baszrai kormányzó, Abú Múszá al-Asarí, a szíriai emírt pedig Amr bin al-Ász képviselte.
Hónapokig tartó előtanulmányokat követően Dúmat al-Dzsandal oázisában találkozott a két tárgyalófél, ahol Ali ellen foglaltak állást. A kalifa elutasította a döntést azon a címen, hogy ellenkezik a Korán szellemiségével és a prófétai hagyományokkal (szunna). Mielőtt azonban újból megindította volna hadait Szíria felé, végzetesnek bizonyuló hibát követett el.
[szerkesztés] Végzetes lépések
Az iszlám első szektája a sziffíni csatát követően alakult ki. Ali hívei közül ugyanis nagyon sokan azt a véleményt képviselték, hogy mivel a Korán szerint a lázadókkal addig kell harcolni, míg le nem verik őket, bűn tárgyalásokat kezdeni velük, és emberekre bízni az ítélkezést Isten helyett. Ezt a csoportot kivonulóknak, háridzsitáknak nevezték. Központjuk Nahraván volt, ahol agitációt folytattak Ali döntése ellen. A kalifa elsőként velük, végeredményben saját híveivel kívánt leszámolni. Győzelmet is aratott, és számos háridzsitát lemészároltatott, azonban a mélyen vallásos csoport maradékai szemében végleg elveszítette legitimitását, és személyükben halálos ellenségre tett szert.
Másfelől számos muszlim viszont azért bírálta Mohamed unokáinak apját, mert annak idején elfogadta a bíráskodást, mégsem engedelmeskedett a döntésének. Ilyen körülmények között hiába indult nyugatra Ali: hadseregéből annyian dezertáltak, hogy kénytelen volt visszavonulni Kúfa városába.
[szerkesztés] A bukás
A kudarcot követően Adruhban számos muszlim gyűlt össze, hogy kalifát válasszanak. A döntést ezúttal is Ibn al-Ász és Abú Múszá kezébe adták, ők azonban nem jutottak egyezségre. Ibn al-Ász Muávija mellett foglalt állást, partnere viszont egy bizottságra akarta bízni az új uralkodó kiválasztását. (Ali megerősítésének lehetősége fel sem merült!) A tárgyalások során Muáviját hívei kalifává kiáltották ki, ő pedig megszállta Egyiptomot. Az Arábiát és Irakot ellenőrző Ali ellen azonban vonakodott fellépni, helyette inkább igyekezett az elégedetlenséget szítani alattvalói körében.
Számításai helyesnek bizonyultak. A kegyes, ám rossz reálpolitikusnak bizonyuló Alit egy háridzsita sebesítette meg a fején halálosan, bosszúból hitsorsosai lemészárlása miatt a kúfai mecsetben, imádkozás közben. Így, miután al-Haszan, Ali legidősebb fia hivatalosan is lemondott trónigényéről, Muávija és vele az Omajjádok ölébe hullott a kalifátus. A síiták szerint a gyilkosság kitervelése Muávija bűne.
[szerkesztés] Ali sírja
A fejsebet kapott Ali három nappal a merénylet után hunyt el. Síita berkekben elterjedt nézet, hogy úgy rendelkezett: titokban temessék el, nehogy ellenfelei megszentségtelenítsék a sírját. Több történet is fennmaradt ezzel kapcsolatban, de tény az, hogy Hárún ar-Rasíd kalifa idején, a 8. és 9. század fordulóján mauzóleumot építtetett Ali feltételezett sírja fölé. Ez volt a mai Nedzsef iraki városának magva, az Ali imám mecset a mai napig itt áll. Egy afgán tradíció szerint a Ravze-e-Saríf nevű, híres kék mecsetben, Mazár-e-Saríf városában van eltemetve.
[szerkesztés] Síat Alí
Alinak azonban még így is számos híve akadt, elsősorban Kúfában és a keleti országrészben. Őket a síat Alí (Ali támogatói) névvel illették. A síiták ebben az időszakban tisztán politikai szempontból különültek el a többi muszlimtól: Alit tartották az egyetlen legitim kalifának, és síkra szálltak utódainak jogaiért, akik maguk viszont jobbnak látták visszahúzódni. Vallásos színezetet akkor kapott a mozgalom, amikor Ali Huszajn nevű fiát és számos rokonát lemészárolták Kerbela városánál (ld. kerbelai csata), ami kialakította a mozgalom mártír-kultuszát, másfelől önmarcangolásra késztette a be nem avatkozó, közelben tartózkodó síitákat (vezeklők = tavvábún). Ettől kezdve teológiai szempontból is mind jobban elkülönültek a többségi „szunnitáktól” (bár a szunna fontosságát ők maguk is elismerik).
[szerkesztés] Emlékezete
Alit minden muszlim irányzat – kivéve a háridzsitákat és utódaikat – nagy becsben tartja, mint az (egyik) első hívőt, kiváló harcost, mélyen vallásos vezetőt és a próféta leszármazottainak apját. Számos megtisztelő címmel ruházták fel, többek között nevezték Isten oroszlánjának (Aszad Alláh) és legyőzhetetlen oroszlánnak (Hajdar al-Karrár). A síiták emellett számos melléknevet használnak: Igaznak (asz-Szádik), Kiválasztottnak (al-Murtadzá) nevezik, egyúttal kivétel nélkül az első imámként tisztelik, amely funkcióját utódai között tovább örökítette.
Ali leszármazottait alavitáknak nevezik, de ez a név egy gnosztikus síita szektát is jelöl. Az alaviták nem pusztán az érdemdús, legitim örököst látják Aliban és utódaiban, ellentétben a többi síita irányzattal, hanem sokkal többet: Isten megtestesülését, a bölcsességet és isteni tudást hordozó kaput (báb). Tudósítások szerint efféle megközelítés már Ali korában létezett a hellenisztikus és despotikus kulturális örökségű Közel-Keleten, ám a kalifa messzemenően elutasította istenítését.
Alit ékesszólása miatt is rendkívül nagyra tartották, nem véletlenül hozzá kötődik az arab nyelvészet kialakulásának tradíciója. Különféle, szunniták által vitatott autenticitású műveit (imák, levelek, beszédek) a 10. és 11. század fordulóján élő perzsa tudós, as-Saríf ar-Rází gyűjtötte egybe Nahdzs al-Balaga (Az ékesszólás csúcsa) címen.
[szerkesztés] Házasságai és utódai
Alinak Fátimán kívül nyolc felesége volt és számos ágyasa. Tőlük összességében 36 gyermeke született, de közülük komoly szerephez csak két első, Fátimától származó fia, Haszan és Huszajn – a második és harmadik síita imám (az iszmáiliták tagadják Haszan imámságát) – jutott a későbbiekben. Utódai, az Alidák a későbbiekben nagy jelentőséget nyertek az iszlám világ történetében. Ma rendkívül sokan tekintik magukat Ali leszármazottjának, főleg a fontos síita központokban, így Nedzsefben.
- Fátima az-Zahrától
- Haszan (hivatalosan is lemondott a trónról, de Muávija megmérgeztette)
- Huszajn (a kerbelai mészárlás során elesett)
- Zajnab
- Zajnab Umm Kulszúm
- Muhszin (a síiták szerint Fátima elvetélt vele Abú Bakr üldözése miatt; a szunniták szerint csecsemőként meghalt)
- Havla bint Dzsafar al-Hanafijjától
- Muhammad bin al-Hanafijja (másképp Abú l-Kászim), később trónkövetelőként léptetik fel
- Umm Habib bint Rabíától
- Umar és Rukajja (ikrek)
- Umm al-Bánin bint Hizámtól
- al-Abbász
- Dzsafar (a kerbelai mészárlás során elesett)
- Uszmán (a kerbelai mészárlás során elesett)
- Abdalláh (a kerbelai mészárlás során elesett)
- Umar (a kerbelai mészárlás során elesett)
- Lajla bint Maszúdtól
- Muhammad Abú Bakr (a kerbelai mészárlás során elesett)
- Ubajd Alláh (a kerbelai mészárlás során elesett)
- Aszma bint Umajsztól
- Jahjá
- Muhammad Asgar
- Umm Száid bint Urvától
- Umm al-Haszan
- Ramla
- Umáma bint Abí l-Ásztól
- Muhammad Avszat
- Humija és Umm Suajb ágyasoktól
- Náfisza
- legifjabb Zajnab
- ifjabb Rukajja
- Umm Háni
- Umm al-Kirám
- Dzsumána Umm Dzsafar
- Umána
- Umm Szaláma
- Majmúna
- Hadídzsa
- Fátima asz-Szugra
- Humajra
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- The Cambridge History of Islam, I/A kötet. Szerk.: P. M. Holt, Ann K. S. Lambton, Bernard Lewis.
- Lapidus, Ira M.: A History of Islamic societies. Cambridge University Press, 1988.
- Watt, William Montgomery: Az iszlám rövid története. S. l., Akkord, 2000.
[szerkesztés] Szunnita életrajz
[szerkesztés] Síita életrajzok
- imamali.net
- al-islam.org: Ali bin Abí Tálib imám mondásai
- Nahdzs al-Balaga
- Islam from Inside: Ali imám helyzete
- A New York-i Iszlám Intézet honlapja
- basma.us: Ali születése a Kábában
- al-jaafaria.com: Ali életrajza
- Nedzsef honlapja: az Ali imám Intézet
| Előző uralkodó: Oszmán |
Kalifa 656–661 |
 |
Következő uralkodó: I. Muávija |
Based on work by