Bánffy Miklós

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Lásd még: Bánffy Miklós (főispán), 16. század

Bánffy Miklós, losonczi gróf (Kolozsvár, 1873. december 30. – Budapest, 1950. június 6.): író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus, külügyminiszter. Az egyik legnagyobb erdélyi földbirtokos család tagja.

Tartalomjegyzék

1 Politikai tevékenysége
2 Kulturális tevékenysége
3 Főbb művei
- 3.1 Az Erdélyi Trilógia
- 3.2 Memoár
4 Külső hivatkozás

[szerkesztés] Politikai tevékenysége

Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott és Budapesten végezte. 1901-től szabadelvű programmal,majd 1910-től pártonkívüli programmal képviselő. Később a Nemzeti Munkapárthoz csatlakozott. 1906-tól 1909-ig Kolozs vármegye és Kolozsvár főispánja. 1916-ban IV. Károly koronázási ünnepségének kormánybiztosa volt. 1921. április 14. és 1922. december 19. között a Bethlen-kormányban külügyminiszteri tisztséget töltött be.

1926-ban visszatért a Románia részévé vált Erdélybe. A román király kezéből személyesen kapott román állampolgárságot. Felismerte, hogy az akkori romániai politikai viszonyok között a legfontosabb feladat a megmaradáshoz elengedhetetlen kulturális intézmények megtartása, a kisebbségi helyzet szorításában működésük biztosítása. Erkölcsi és anyagi támogatását érezhette a kisebbségi magyarság anyagi talpraállása és megmaradása szempontjából kivételes jelentőségű Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE), a magyar tudományosság erdélyi fellegvára, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, és a kisebbségi magyar közművelődés szervezete, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) is. Az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnokává választották, amelyben Makkai Sándor, majd Vásárhelyi János püspök oldalán szerepe volt a magyar felekezeti iskolák megvédésében, megtartásában és gyarapításában.

1938-ban a vezetésével létrejött a Magyar Népközösség, a magyarság kulturális és gazdasági-társadalmi képviseletének ellátására. A szervezet egészen a II. bécsi döntésig az egyetlen romániai magyar érdekvédelmi és tömegszervezet volt. Ekkor indultak tárgyalások egy új kisebbségi statútumról is, amely különösen az oktatásban, a kulturális intézmények és az egyházak működésében ígért javulást. A tartós nemzeti elnyomás és az eluralkodó belpolitikai káosz hatására azonban az erdélyi magyarság többsége ekkor már szkeptikusan tekintett az ilyen egyezkedési kísérletekre.

Miután Észak-Erdélyt Magyarországhoz visszacsatolták, 1940-ben a magyar országgyűlés behívott erdélyi felsőházi tagja lett. 1943-ban titkos megbízatással Bukarestben tárgyalt a Hitler-ellenes erőkkel.

[szerkesztés] Kulturális tevékenysége

1913 és 1918 között a magyarországi állami színházak, beleértve a Magyar Operaház intendánsa volt. 1916-tól a Kisfaludy Társaság tagja. Íróként a Kisbán Miklós álnevet is használta. 1923 és 1927 között a Képzőművészeti Tanács elnöke volt.

Miután 1926-ban visszaköltözött Erdélybe, az Erdélyi Helikon szerkesztője lett, és jelentős szerepet játszott az erdélyi irodalmi életben. Néhány műve németül, olaszul és franciául is megjelent. Nemcsak íróként, hanem grafikusként is maradandót alkotott. Az Erdélyi Szépmíves Céh több könyvét illusztrálta . Vagyonával ott állt a legjelentősebb magyar napilap, a kolozsvári Ellenzék, és a legnagyobb kisebbségi magyar nyomdavállalat, a Minerva Rt. mögött.

Az emlékére alapított Bánffy Miklós-díj a kultúra és a közművelődés érdekében hosszabb időn át, kiemelkedő munkát végző minisztériumi, intézményi és egyéb (gazdasági, üzemeltetői stb.) dolgozók részére adományozható állami kitüntetés.

[szerkesztés] Főbb művei

Naplegenda (színmű, 1906)
A nagyúr (színmű, 1913)
Kisbán Miklós néven: Az erősebb (színmű, 1918)
Maskara (színmű, 1926)
Reggeltől estig (regény, 1928)
Kisbán Miklós néven: Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja (regény, 1931, saját rajzaival és könyvdíszével)
Martinovics (színmű, 1931)
Emlékeimből (1932)