Cár-bomba

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Cár-bomba makettje

A Cár-bombát a bombatérbe félig behúzott állapotban szállító Tu–95V repülőgép

A Cár-bomba a Szovjetunió által kifejlesztett 50 Mt-ás termonukleáris fegyver. A valaha megépített legnagyobb hatóerejű atomfegyvert az 1950-es évek közepén fejlesztették ki, és 1961. október 30-án robbantották fel Novaja Zemlja fölött. A bomba a hidegháború során propaganda célokat szolgált. A fejlesztés során Ivan néven szereplő bombát Nyugaton nevezték el Cár-bombának, de mára ezt az elnevezést vették át és használják széles körben az orosz források is. (A Cár elnevezés az orosz hagyományokból eredően a nagyméretű, de többnyire használhatatlan tárgyak elnevezésében szerepel, mint pl. a Kreml Cár-ágyúja, vagy a Cár-tank.)

[szerkesztés] Kifejlesztésének története

A Cár-bomba soha sem állt hadrendben, szerepe elsősorban a Szovjetunió nukleáris képességeinek demonstrálása volt a hidegháború alatt, főként annak csúcspontján, az 1960-as évek elején. A bomba kísérleti robbantását Nyikita Hruscsov pártfőtitkár kezdeményezte 1961. július 10-én, azzal, hogy arra az SZKP XXII. Kongresszusának ideje alatt kerüljön sor. A fejlesztésének kezdetei azonban az 50-es évek közepéig nyúlnak vissza.

A Cár-bomba egy 50 Mt hatóerejű többfokozatú termonukleáris fegyver (hidrogénbomba). Eredetileg háromfokozatúra és kb. 100 Mt hatóerejűre tervezték, de ekkor igen jelentős rádioaktív csapadék keletkezett volna. Ennek csökkentése érdekében a harmadik fokozatban az urán-238 köpenyt ólommal helyettesítették. A kialakításnak köszönhetően a felszabaduló energia 97%-a a fúzióból származott, így a radioaktív szennyezés kismértékű volt, a bomba igen nagy hatóereje ellenére ez volt az egyik "legtisztább" atomfegyver. Tömege 27 tonna, a fékező ernyő tömege pedig további 800 kg. Hossza 8 m, legnagyobb átmérője pedig 2 m.

A bombát az Arzamasz–16 zárt városban (mai neve: Szarov, város a Nyizsnyij-Novgorodi területen) lévő kutatóintézetben tervezték és építették. Kifejlesztésében Julij Boriszovics Hariton vezetésével fontos szerepet játszottak Andrej Szaharov, Viktor Adamszkij, Jurij Babajev és Jurij Trutnyev fizikusok. A Cár-bomba kísérleti felrobbantása után röviddel Andrej Szaharov nyilvánosan követelte az atomfegyverkezés beszüntetését.

[szerkesztés] A hordozó repülőgép

Az első változat a tervek szerint még 40 tonnás volt, de ezt a bombázó repülőgép fejlesztői az OKB–156 tervezőirodában túlságosan nagynak találták. A bomba tömegét később 20 tonna körülire csökkentették. A Tupoljev-tervezőiroda (OKB–156) a Cár-bomba hordozására a már hadrendben álló Tu–16 vagy az éppen a fejlesztés végső stádiumában lévő Tu–95 nehézbombázó átalakított változatát javasolta. Végül a Tu–95 mellett döntöttek, a Cár-bomba hordozására átalakított változat pedig a Tu–95V típusjelzést kapta. A repülőgép átalakításanak előkészületei már az 1950-es évek közepén elkezdődtek. A nagyméretű légibomba felfüggesztéséhez át kelett alakítani a Tu–95 bombaterét, meg kellett erősíteni a repülőgép egyes szerkezeti elemeit, valamint át kellett alakítani a fegyverfelfüggesztési pontokat, és a törzsből ki kellett szerelni az üzemanyagtartályok egy részét. 1955-re elkészültek az átalakítás tervei. A bombát a törzsbe félig besüllyesztett állapotban függesztették a gépre. A bombát három bombazár rögzítette, ezek egyidejű nyitásáról átalakított elektromos berendezések gondoskodtak. A gép átalakítását Zsukovszkijban végezték. A munkálatok 1956-ban kezdődtek és 1959-ig folytak. A kísérleti repülésekhez elkészítették a Cár-bomba makettjét.

[szerkesztés] A kísérleti robbantás

A Cár-bomba ugyan az 50-es évek végére készen volt, de a hidegháborús helyzet átmeneti javulása miatt akkor nem került sor a kísérleti robbantásra. Csak 1961-ben, a keleti és a nyugati szembenállás erősödésekor (ld. 1961-ban az első Berlini-fal, 1962-ben a kubai rakétaválság) vált időszerűvé a fegyver képességeinek demonstrálása. A Tu–95V bombázó 1959-re ugyancsak készen állt, de utána egy Kijev melletti katonai repülőtéren, Uzinban gyakorló gépként állomásozott. 1961-ben a gépet áttelepítették az Arhangelszki területen lévő Vaenge repülőterére, ahol felkészítették a kísérleti bombavetésre. Ennek során a gép fehér színű hővédő réteget kapot, majd felszerelték rá a bombát is.

A Cár-bombát a szállító repülőgép 1961. október 30-án 10 500 m magasságban oldotta ki, és az a földelszín felett 4000 m (a tengerszint felett 4200 m) magasságban moszkvai idő szerint 11 óra 32 perckor robbant föl a Novaja Zemlja északi részén lévő nukleáris kísérleti telep fölött (73.85° N 54.50° E). A bomba megfelelő magasságon való felrobbantásáról barometrikus szenzor gondoskodott.

A robbanás tűzgömbje elérte a földfelszínt, és kis híján a bombát kioldó repülőgépet is. A fényhatás még 1000 km távolságból, így Finnországból is látható volt. A hőhatás akkora volt, hogy még 100 km-es távolságban is harmadfokú égési sérüléseket okozott volna. A robbanáskor kialakult gombafelhő 64 km magasra emelkedett, és 30-40 km széles volt. A szeizmikus lökéshullámok háromszor kerülték meg a földet.

A bomba hatóerejét az amerikai források kezdetben 57 Mt-ra becsülték, de az 1991 utáni hivatalos orosz források is az 50 Mt-s hatóerőt erősítik meg. A Cár-bomba robbanásakor 39 nanomásodperc (3,9·10^-8 másodperc) alatt 2,1·10¹⁷ joule energia szabadult fel, ez 5,3·10²⁴ watt teljesítményt jelent. A Cár-bomba felrobbantása volt ezidáig az emberiség történetében mesterségesen felszabadított legnagyobb energia, amely megegyezik a Nap 1 másodperc alatt kibocsátott energiájának 1%-ával. (Összehasonlításul, az Amerikai Egyesült Államok által épített legnagyobb nukleáris fegyver, a B41-es bomba hatóereje 25 Mt, a legnagyobb felrobbantott amerikai atomfegyver hatóereje pedig 15 Mt volt.)