Az imposztor
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az imposztor Spiró György 1987-ben írt drámája. A mű előzménye az író Az Ikszek című regénye. A darab minden bizonnyal Major Tamás számára készült (és bizonyos értelemben róla szól), aki 1987-ben, halála előtt nem sokkal, eljátszotta a főszerepet.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Cselekménye
[szerkesztés] I. felvonás
A vilnai színházban premierre készülnek: ma este Lengyelország legnagyobb színésze, Boguslawski fog fellépni a Tartuffe-ben – ha eljön. Boguslawskit azonban két napja várják hiába, úgy hiszik, megsértődött, amiért operáját betiltotta a helyi hatóság. A társulat próbálni kezd. Nincs idő a művészkedésre: örülnek, ha a szövegüket meg tudják tanulni estére, ráadásul főszereplőjük sincs. A színházba betévedt idegen ekkor fedi fel magát: ő Boguslawski. A színészek lelkesedése hatalmas, de a Mester elég kiábrándítóan viselkedik: csak hatalmas sztárgázsiért hajlandó eljátszani a szerepet. Boguslawski, aki még sohasem játszotta Tartuffe-öt, elkezdi tanulni a szerepet, de folyton megzavarják. Lassanként feltárul előtte a társulat tagjainak reménytelen élete. Rybak drámaíró szeretne lenni, de tudja, hogy darabjait sohasem adnák elő. Kaminska, a „vilnai csillag” az öreg színész szeretője lenne, ha az felvinné Varsóba. A színészek kiábrándultak: nincs Lengyelország, nincs már értelme miért játszani. Kiderül, hogy Boguslawski sem a régi: elszegényedett, nincs már színháza, vidéki vendégjátékokból él. Az igazgató ismereteti a szereposztást. Újabb csalódást vált ki, hogy Boguslawski ezalatt a kapott pénzt számolgatja.
[szerkesztés] II. felvonás
Megkezdődik a Tartuffe próbája. A nagy sietség ellenére Boguslawski folyton leállítja a próbát és a jelenetek értelmezésébe kezd. Néhány színész lelkesen vele tart, mások sajnálják az időt és a próbát sürgetnék inkább. Értelmezése szerint Tartuffe és néma szolgája – akit az igazgató kihúzott – a titkosrendőrség emberei, Elmira nem szereti férjét és Orgon a szeretethiány miatt hisz olyan vakon Tartuffe-ben. A III. felvonás szerelmi vallomásával bebizonyítja, hogy Tartuffe itt valódi szerelmet érez Elmira iránt és ez az egyetlen igaz érzelem lesz bukásának oka. A szimpla szövegösszemondáshoz szokott társulat általános véleménye azonban: ilyen bonyolult dolgokat a közönségük úgysem értene meg. Az elemzéstől újra feléledt Boguslawski kénytelen rájönni, ez az előadás nem szólhat tisztán a művészetről: az igazgató számára sokkal fontosabb a gubernátor és a cár szimpátiája. Boguslawski megdöbben, amikor meglátja a zárókép díszletét: a királyi kegyelmet meghozó rendőrtiszt mögött a cár életnagyságú portréja fog megjelenni. Mennyivel jobb lenne a darab vége, ha hiába várnák a követet! Az elfogadott szövegtől eltérni nem lehet, Boguslawskinak mégis mintha lenne valami terve.
[szerkesztés] III. felvonás
Az utolsó felvonás előtt fogadás van a gubernátor páholyában. Tetszik neki az előadás, egy nagyobb összegű dotációt is felajánl a színháznak. Más a vélemény azonban az öltözőkben: a színészek felháborodottan állapítják meg, hogy Boguslawski semmit sem úgy játszik, ahogy a délelőtti próbán magyarázta: Tartuffe-öt hagyományosan, egysíkú, gonosz képmutatónak ábrázolja. Az igazi színház, a remek próba miatt fellelkesült színészek hazug csalónak tartják a Mestert. A gubernátor is gyáva besúgónak hiszi Boguslawskit, mivel a Mester elárulja neki: az egyik színész, a záróképben a király követeként megjelenő Rybak össze akarja vagdosni a cár portréját. Természetesen Rybakot azonnal elvitetik.
Az előadás folytatódik, a cár arcképe befordul, a követ, azaz Rybak azonban nem jelenik meg. Pánik tör ki a színpadon, Boguslawski azonban egy zárómonológot „rögtönöz”: ebben magára büntetést és a házra a cár áldását kéri. A lengyel közönség érzi az iróniát, nevet: cárellenességük és a színészek iránti szimpátiájuk érezhető a nézőtérről.
A gubernátor felháborodva hagyja el a színházat, a színészek számüzetéstől, börtöntől félnek. Végül a helyzet szerencsésen alakul, a gubernátor nem akar botrányt ezért megbocsát a színészeknek. Csak Rybaknak kell messzire elmennie. Az ifjú színész mégis boldog, szeretné megköszönni a Mesternek, hogy méltó, igaz véget adott az előadásnak. A Mester kocsija azonban már régen Varsó felé tart. A színészek lassanként rájönnek, mit is tett ez az ember, és a „haza színészének” legendája újjászületik.
Based on work by