Balog István
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Balog (Séllyei) István (Sélye, 1627 körül – Pápa, 1692. október 17.) református püspök
[szerkesztés] Élete
A magyarországi és erdélyi iskolákban a latin és görög nyelvben tökéletesítvén magát, külföldi akadémiákra ment, hol a teológián kivül, az orvosi szakban is szerzett ismereteket és doktorrá avattatott. Hazájába visszatérvén, születése helyén papi hivatalt nyert, de csakhamar Huszt városával cserélte azt fel. 1646-ban Szatmárnémeti gyülekezete hivta meg lelkésznek; innen Gyulafehérvárra ment II. Rákóczi György udvarába lelkésznek. A lengyelországi hadjárat alatt tatár rabságba esett; onnan kiszabadulván, nem akart többé Erdély zavaraiban részt venni. 1656-ban Magyarországra jött és pápai tanár lett, 1669-ben pedig dunántúli református püspök. 1674-ben Pozsonyba idéztetvén, elitéltetett; tömlöcbe, majd a nápolyi gályákra került; onnan kiszabadulván 1676. február 11-én Velencébe, majd Svájcba ment, honnan Németországon keresztül 1677-ben visszatért hazájába, s papi hivatalát Pápán folytatta.
[szerkesztés] Munkái
1. Temető kert. Várad, 1655. (Halotti prédikácziók.)
2. Uti társ U. ott, 1657. (Alkalmi egyházi szónoklatok.)
Kézirati műve Kemény József gr. könyvtárába kerűlt, czíme: Danksagungs-Rede, mit welcher die verstriebene Ungarische Prediger von der Zürichische Stadt Abschied demüthigst nehmen... Anno 1677.
Based on work by