Bayer-féle jelölés
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A legtöbb fényesebb csillagnak olyan nevet adtak, amely megfelel a Bayer-féle jelölésnek. Ezt a jelölésmódot Johann Bayer vezette be az Uranometria nevű csillagatlaszában 1603-ban. A jelölés egy görög betűből és annak a csillagképnévnek a birtokos alakjából áll, melyben a csillag található. A szabály szerint a legfényesebb csillagnak kell az alfa, a következőnek a béta jelölést kapnia és így tovább. A gyzakorlatban előfordul, hogy a jelölés eltér ettől a sorrendtől (általában közel azonos fényességű csillagok esetén), vagy a csillagkép neve – az új csillagképhatárok miatt – nem a mai felosztásnak felel meg. Két csillagnak kétféle jelölése is van: β Tau = γ Aur és α Peg = δ Peg. Ezen problémák ellenére a jelölésmód hasznosnak bizonyult, és széles körben elterjedt.
Két szokásos mód van a Bayer-féle jelölés írásmódjára. A jelölést teljesen ki lehet írni, például: alfa Canis Majoris vagy béta Persei, vagy a görög kisbetűt a csillagkép hárombetűs rövidítésével használjuk, például α CMa vagy β Per.
Jóllehet a leggyakrabb Bayer-féle betűk a görögök, megemlíthető, hogy a rendszert kibővítették, először kis latin betűkkel, majd nagy latin betűkkel. Legtöbb esetben ezt ritkán használják, mágis van néhány kivétel, mint a h Persei (mely valójában csillaghalmaz) és P Cygni. Megjegyezzük, hogy a Bayer-féle jelölésmód soha nem ment túl a Q-n, és az olyan jelölések, mint a W Virginis változó csillagok jelölései, nem pedig Bayer-féle jelölések.
További nehézség a számozott felsőindexek használata, amivel megkülönböztetjük a Bayer által azonos betűvel jelölt csillagokat. Általában ezek kettős csillagok (optikai kettősök, nem pedig valódi kettőscsillagok), de általában ez számít kivételnek, mint például a π1, π2, π3, π4, π5 és π6 Orionis csillaglánc (A Kaszás kaszája).
Based on work by