Caius Laelius
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Caius Laelius (Kr. e. 2. század) Római politikus, szónok volt.
Ifjabb Scipio Africanus legbizalmasabb barátja és politikai elképzeléseinek egyik legfőbb támogatója volt. Kr. e. 147-146-ban részt vett Karthagó ostromában. Kr. e. 145-ben praetorként, majd Kr. e. 140-ben consulként tevékenykedett, élete utolsó időszakában az auguri tisztet is betöltötte. A Gracchusok ellenfelei közé tartozott. Beszédeiből mindössze elemzésre alkalmatlan töredékek maradtak ránk.
Kr. e. 145-ben mondta el az „Oratio de collegiis”-t (Beszéd a papi kollégiumokról). Az „Orationes pro publicaniis” (Beszédek az adóbérlők érdekében) című beszéde Kr. e. 138-ban született. Kr. e. 131-ben mondta el „Dissuasio rogationis Papiriae” (Papirius törvényjavaslatának ellenzése) című beszédét, ebben elutasította a néptribunusi tisztség többszöri viselését engedélyező törvényt. A Kr. e. 129-ben készült „Laudatio Scipionis” (Scipio dicsérete) című beszédet az ókori hagyomány szerint Scipio unokaöccse, Quintus Fabius Maximus Allobrogicus mondta el. Tudomásunk van egy „Oratio pro se ad populum” (Saját érdekében a nép előtt elmondott beszéd) című munkájáról is.
Laelius filozófiailag is képzett szónok volt, innen kapta „Sapiens” (Bölcs) melléknevét. A sztoikus tanítások híve volt. Szónoki hírnévben felülmúlta Scipiót, Cicero csak szegényes szókincsét és néha túlzóan archaikus kifejezésmódját bírálta.
[szerkesztés] Források
- Pecz Vilmos: Ókori lexikon, I–IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904.
Based on work by