Csuthy Zsigmond

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Csuthy Zsigmond (dobozi) (Doboz, 1814. – Kajdacs, 1884. november 22.) református lelkész

[szerkesztés] Élete

Köznemes szülőktől származott; 1825-ben a pápai kollégiumba került, hol gymnasiumi nyolc osztályt tanulta; 1833-ban Nagykőrösre ment a grammatikai osztály köztanítójának. 1836-ban Debrecenben kezdte a jogot s teológiát tanulni, egyúttal magánoktatója volt a rhetorok közűl hat vagyonos polgár fiainak, kiknek szülei hetenként fölváltva élelmezték őt. A hittan végeztével 1838-ban Érmellékre, Asszonyvásárra ment akadémiai rektorul, hol Kuthy Sándor, Kuthy Lajos regényirónak atyja volt a lelkész és esperes. A rektoria végeztével 1841 tavaszán gyalog beutazta Erdélyt. 1842-ben miután a bécsi egyetemet is meglátogatta, letette Pesten a papi vizsgát és több helyen káplánkodott (Bicskén, Csákváron, Velencén, Kopácson, Siklóson, Hercegszőllősön), míg végül 1847-ben Kollós Mózes elaggott lelkész mellé rendeltetett adminisztrátorul Vácra. 1849-ben a függetlenségi nyilatkozat mellett tartott egyházi beszéde következtében haditörvényszék elé került és az új épületben töltött 15 havi fogság után kötél általi halálra itéltetett, mely azonban hat évi várfogságra, javai elkobzására és hivatalvesztésre szelidíttetvén, 1852. június 3. harminchat társával együtt Josephstadtba deportáltatott. 1853-ban az amnestia utján kiszabadult várfogságából és Alsódabasra helyezték. Polgár Mihály Gyöngyösre rendelte adminisztrátornak, azonban Hentzi katonai parancsnok újra visszarendelte Dabasra, hol a zsandárok mindennap meglátogatták. Ily kellemetlen helyzetben ő is aláesvén az absolut kormány ama rendelkezésének, mely szerint a haditörvényszékileg elitélt lelkészek csak mint káplánok s így csak úgynevezett bizalmi férfiak oldala mellett szolgálhatnak: az egyházkerület Dömsödre rendelte tanító káplánul. 1859-ig működött itt, midőn Nagy István septemvir közbenjárásával sikerült a majdnem 50 éves férfiúnak rendes lelkészi hivatalt nyernie Kajdacson, hol hivatalának s történelmi buvárkodásoknak szentelte életét. A tolnai egyházmegyének tanácsbirája volt.

[szerkesztés] Munkái

Magyar protestáns egyháztörténet a szatmári békekötéstől a türelmi rendelet kiadásáig, 1712–1782. Debreczen, 1878. (Ism. a debreczeni Ev. Prot. Lap 1876. 42. 1878. 17. sz. Századok 1878.) Ennek folytatása s Enyingi Török Bálint élete és kora kéziratban maradt.

Az Életképekben (1847. II. Egy éj a Hortobágyon) jelent meg első elbeszélése; munkatársa volt a Prot. Egyházi és Iskolai Lapnak (a Török-Székács szerk. alatt is), egyházi beszédei a Fördős Papi Dolgozatok Gyászesetekre cz. gyűjteményében (1855. 1857. 1867.) vannak közölve. Történeti czikkeket irt leginkább a Vasárnapi Ujságba (1856–65. Cs. Zs. jegygyel is), mely lapnak és a Politikai Ujdonságoknak Pákh Albert haláláig szorgalmas munkatársa volt (Pákh a Szent-Gotthardi ütközet cz. czikkét az elismerésen kivűl egy szép tajtékpipával is jutalmazta); dolgozott még a Losonczi Phönixbe, Vahot Imre Nagy- és Kis Képes Naptárába, Kalauzba (népies beszélyt), Napkeletbe 1856–1860.), Magyar Ember Könyvtárába (1863.), Mátyás Diák Könyvesházába, M. Sajtóba, Képes M. Ujságba, Magyar Hirlapba, Magyarország és Nagyvilágba (1866.), Lelki Kincstárba (1866.), Honba (1867. 200. 1870. 87. sz.), végre a Tonamegyei Közlönybe (1879–80.)