Gazda
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A gazda a vidéki, mezőgazdasági életformában kialakult tulajdonos és tekintély, akinek a legfontosabb tulajdonsága, életének feltétele, hogy hazájában birtoka (földje, épülete és jószága) van, amelyen vagy amivel gazdálkodik azzal a céllal, hogy javainak számát megőrizze és szaporítsa. Ezért a gazda óvja meglévő vagyontárgyait, vigyáz rájuk és elszámolni képes velük egy olyan környezetben, amely minden irányból ki van téve idegenek látogatásának és/vagy érdeklődésének. Nyugat-Európában gyakorlatilag kétszáz éve háborítatlanul alakult ki ez a réteg, és ha nem is nagyszámú, mára okvetlenül racionális és tartós egzisztenciának számít.
A magyar gazda gazdaságának mérete általában kisbirtok vagy családilag megművelhető terület, amely az önellátó életforma mellett már piacra is termel. Ennek ellenére békeidőben a gazda legfeljebb csak házassággal vagy örökölve tudja növelni vagyonát. Természeti katasztrófa, háború és társadalmi rendszerváltozás esetén azonnal kiszolgáltatottá válik, mivel a gazda földtulajdonának megszerzése, a térképek átrajzolása lényegi része lehet az ilyen társadalmi változásoknak.
A gazda más, mint a menedzser, mivel a gazda tulajdonos és a sajátjával gazdálkodik. A földet frissen szerző ember sem gazda, csak tulajdonos. Hasonlóképpen, a nagy birtokokra szert tevők sem gazdák, hanem földbirtokosok, vagyis életformájuk, jövőjük nem függ a földtől. A gazda nem is üzletember, mert romlandó terméket állít elő, amelynek árképzésében is így kiszolgáltatott. A gazdát a helyhez való ragaszkodás is jellemzi, amely viszont az ésszerű üzleti viselkedésnek nem sajátja.
A gazda a közelmúlt magyar történelmében vágyott státus, reális életcél volt a több millió falusi, főleg zsellér, béres vagy nincstelen mezőgazdasági dolgozó és családtagja körében. Így pl. az Amerikába kivándorolt „nincstelen parasztok” nagy része is a keresett pénzzel visszajött és földet vásárolt. A II. világháború utáni földosztás is ennek a vágynak a kielégítését szolgálta, de a téeszesítéssel a sikeres, önálló gazdálkodásból megélni képes gazdák száma ismét csökkent.
A kilencvenes évek kárpótlása során a helyben lakó vidékiek közül többen ismét viszonylag (a háztájihoz képest) jelentős földtulajdonra tettek szert, és lehetőség nyílott a vékony vidéki gazdaréteg megerősödésére. Ez ellen hat ma a mezőgazdasági import és az alacsony földár, amely racionális döntésnek tünteti fel a gazda életformával való végleges felszámolást.
A gazda az egyetlen foglalkozás, amelyet kötelesség is űzni, azaz a termőföldet büntetés terhe mellett a gazdának meg kell művelni. Ha a gazda „tehetsége” nem arányos a birtokával vagy gazdaságával, óhatatlanul tönkremegy, amelynek első jeleként nem műveli meg a földjét, később bérbe adja, végül pedig értékesíti. A folyamatot megkönnyíti az olyan jövőkép, amely optimistán állítja be a mezőgazdasági termelés fejlődését és eredményességét, beruházásra sarkalja az érdekelt gazdákat, majd a nap végén, a legrosszabb eshetőségnél is rosszabb piaci és költségvetési feltételek kialakulása során, magára hagyja az eladósodott termelőket, akik elvesztik elzálogosított tárgyaikat, és idővel felélni kénytelenek az ingatlanban meglévő tartalékaikat is.
Based on work by