Klasszicizmus
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A 18. században mindenhonnan Rómába sereglettek a művészek, mert meg akarták ismerni az „antik világ”, vagyis az ókori görög és római kultúra fennmaradt emlékeit. Az ókor iránti érdeklődést fokozták a dél-itáliai romvárosokban (Pompeii, Herculaneum) 1748-ban kezdődött ásatások, valamint Johann Joahim Winckelmann porosz régész munkái. Európában az ókori, antik művészetet felelevenítő klasszicista stílus lett a divat. A francia forradalom és I. Napóleon idején teljesen eluralkodott és virágzott ez a stílus.
Habár a klasszicizmus bölcsője Róma volt, a legnagyobb fejlődését mégis Franciaországban élte. Winckelmann esztétikája, melyet a Gondolatok a görög festészet és szobrászat remekeinek utánzásáról című művében fejtett ki, kimondta, hogy csak egyetlen művészi szépség van, amit már az ókori művészet is elért: a mérték, a szimmetria, a rend és az egyszerűség. Szerinte ez az arányos emberi alakban rejlik. A klasszicisták fennkölt és harmonikus szépségideálja szembeszegült a barokk és rokokó nyugtalanságával.
A klasszicizmus szellemi hátterét a felvilágosodás korában kialakult polgári kultúra adta, amely természetességre, a jelenségek ésszerű magyarázatára törekedett. Teljes diadalra a francia forradalom segítette, melynek vezetői előtt a görög demokrácia példája lebegett. A mindennapi életben is divatba jött az antik kultúra, a női ruhaviseletben éppúgy, mint a bútorkészítésben. A napóleoni klasszicizmust empire stílusnak is nevezik.
A klasszicizmust néhány országban neoklasszicizmus néven ismerik (pl. angol neoclassicism), míg nálunk ez a kifejezés a 19. század végétől, a historizmus keretében divatossá vált „új-klasszicizmust” jelenti.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Szobrászat
A szobrászok szintén az ókori klasszikus műveket tekintették mintaképül, s örök szépségű alkotásokat akartak létrehozni. Az arányok harmóniájára, a felület gondos kidolgozására törekedtek. Fő témájuk a görög-római mitológia lett, valamint művészek, politikusok mellszobrainak készítése római mintára. A szobrokat hűvös nyugalom jellemzi, valami örök, de élettől távoli. A mezítelen test természetessége, dísztelen egyszerűsége érvényesül.
A kor legnagyobb szobrásza Antonio Canova. Szobraira jellemző a klasszicizmus minden tulajdonsága. Márványszobraival Napóleont és családtagjait dicsőítette. Legismertebb műve a Paolina Borghesét antik Venusként ábrázoló szobor.
A klasszicizmus híressége a magyarok közül Ferenczy István.
[szerkesztés] Jelentős szobrászok
- Antonio Canova (1757-1822)
- Jean Antoine Houdon (1741-1828)
- Bertel Thorvaldsen (1777-1844)
- Lorenzo Bartolini (1777-1850)
- Pompeo Marchesi (1789-1855)
- Pietro Tenerani (1798-1869)
- Thomas Banks (1735-1805)
- Josef Nolekens (1737-1828)
- Horatio Greenough (1815-1852)
- Johann Heinrich Dannecker (1758-1841)
- Johann Gottfried Schadow (1764-1850)
- Christian Daniel Rauch (1777-1857
- Franz Anton Zauner (1746-1822)
- Johann Martin Fischer (1740-1820)
- Josef Klieher (1773-1850)
[szerkesztés] Festészet és grafika
A festőknek nehezebb dolguk volt az antik minták keresésével, mint a szobrászoknak, hiszen az ásatások csak nagyon kevés leletet tártak fel az antik festészet köréből. Ezért a festészetben reprodukálták az antik szobormintákat és előírásokat, s megörökítették az ókori történelem hőseit. A festmények szerkezete áttekinthető, világos, az alkotók a barokk festőivel ellentétben kerülték a heves mozgások ábrázolását, az élénk színeket.
A klasszicisták a festészettel szemben sokszor előnyben részesítették a rajzot, mely precíz és tiszta vonalú. A szín másodrangúvá válik, nem fokozhatja le a rajz értékét. A színeket általában csak harmonikus, telítetlen tónusok, egyenletes, vékony rétegek formájában alkalmazzák. Ez a festésmód nagyon távol áll a korábbi korszak festőinek (Watteau vagy Fragonard) spontán rögtönzésen alapuló művészetétől. A klasszicistáknál nincs sötét-világos kontraszt sem, nincs semmi, ami megzavarná a nyugalmat és valamilyen érzést fejezne ki. Mivel a klasszicista stílus az antik szobrokat vette alapul, a kompozíció fríz alakú és előtere hangsúlyos.
A klasszicizmus esztétikája nagyon hasonlít a reneszánszéhoz, kivéve a térábrázolást. A tér mélysége a klasszicista festészetben leszűkült, sokszor azonnal az alak mögött, szinte az előtérben véget ér, fal vagy drapéria zárja le.
E kor legtehetségesebb festője Jacques Louis David. Történelmi témájú kompozíciókat, az ókori és kortárs hősök tetteit festette meg. Híres művei: A szabin nők elrablása, Marat halála, Napóleon megkoronázása, A Horatiusok esküje stb. Ezeket a forradalom kitörése és ideje alatt festette, azért hogy erkölcsi tanulságul szolgáljanak a forradalmároknak, hogyan kell harcolni és meghalni az elveikért. Portrékat is festett, ilyen pl. a Madame Récamier portréja, amely a tér egyszerűsége, a kontúrok finomsága és nemessége lévén vált jelentőssé.
A klasszicizmus képviselője volt Jean Auguste Dominque Ingres is, bár ő akkor alkotott, amikor már a romantika uralkodott. Ő is a rajzot részesítette előnyben, és azt tartotta hogy ha egy kép jól meg van rajzolva, akkor jól ki is van színezve. Egyes képei ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy vonzotta a romantika is, mind témában, mind formailag. Klasszicista képeire a vonal, a precíz és hosszú kontúr jellemző.
[szerkesztés] Jelentős festők
- Giovanni Battista Piranesi(1720-1778)
- Francisco de Goya (1746-1828)
- Anton Raphael Mengs (1728-1779)
- Johann Joseph Zoffany(1733-1810)
- Heinrich Fridrich Füger (1751-1818)
- Peter Cornelius(1783-1867)
- Asmus Jakob Cartens(1754-1798)
- Jacques Louis David (1748-1825)
- Antoine Jean Gros (1771-1835)
- Jean-Auguste-Dominique Ingres (1780-1869)
- Pierre-Paul Prud’hon (1758-1823)
[szerkesztés] Építészet
A klasszicizmus főleg az építészetben alkotott maradandót. Uralmát az is biztosította, hogy a 19. század első felében a meginduló kapitalista gazdasági fejlődés új feladatokat támasztott az építészek elé. A polgári megrendelőknek kiválóan megfelelt a klasszicizmus puritánsága, könnyen áttekinthető alaprajzi rendje, térosztása. Az építészetben az egyenes vonalak, a tiszta és egyszerű alaprajz, a vízszintes tagoltság és a szigorú arányok váltak jellemzővé. Az épületeken antik jellegű díszítményeket, oszlopokat, timpanont találunk. A legfontosabb feladat az új igényeknek megfelelő lakások építése, azon belül elsősorban a soklakásos városi bérház. A lakóházak – a bérpaloták – megjelenése általában palotaszerű, a fényűző pompa helyébe azonban a hivalkodástól mentes, szerényebb díszítés lép. Fő törekvés a lakályosság, a meghitt polgári kényelem biztosítása.
Az építészet is az ókort vette alapul. Egész Európában az antik templomok mintáját követték, függetlenül attól, hogy mit építettek, templomot, tőzsdepalotát, múzeumot vagy színházat. Ezzel a stílussal kezdődik az építészeti historizmus. Az épületek arányosak, harmonikusak, de nem funkcionálisak. Ekkor épült Párizsban a rómaihoz mindenben hasonlító Panteon, a Zeusz isten athéni szentélyét mintázó Madeline-templom, majd a római diadalívek mintájára a Carousell és a Place de Gaulle téri Diadalív is. Az ókori domborműves oszlopok, pl. a római Traianus-oszlop ihlette a Vendǒme tér bronz emlékoszlopát. Ebben a stílusban épült a londoni British Múzeum, a washingtoni Capitolium, a szentpétervári Izsák székesegyház, a budapesti Nemzeti Múzeum és a debreceni Református Nagytemplom is.
[szerkesztés] Építészek és épületek
- Jean Francois Chalgrin (1739-1811) – Párizs: Odeon színház, Étoile diadalív
- Charles Percier (1764-1838) és Pierre Francois Léonard Fontaine (1762-1853) – Párizs: Carrousel ív, Rue de Rivoli
- Pierre Vignon (1761-1828) – Párizs: Madeleine-templom
- Alexandre Théodore Brongniart (1739-1813) – Párizs: Tőzsdepalota
- Robert Adam (1728-1792) – Keddleston Hall
- John Naxh (1752-1835) – Regent Street és a Regent's Parkot körülfogó házsor
- Robert Smirke (1784-1867) – London: British Museum
- Karl Friedrich Schinkel (1781-1841) – Berlin: Altes Museum, Schauspielhaus
- Leo von Klenze (1784-1864) – München: Régi Képtár (Alte Pinakothek) és a Szobortár (Glüptothek), Regensburg: Walhalla
- Andrej Nyikiforovics Voronyihin (1759-1814) – Szentpétervár: kazanyi székesegyház
- Andrejan Dimitrijevics Zaharov (1761-1811) – Szentpétervár: Admiralitás
- Karl Ivanovics Rossi (1775-1849) – Szentpétervár: Puskin színház, a Palota tér íves oldalát határoló Fővezérkar
[szerkesztés] Irodalom
A klasszicista irodalom merev szabályokat alkotott meg, hogy minél inkább hasonlítson az antik példaképre. Az érthetőség, a világos, áttekinthető kompozíció alapkövetelmény volt. Kifejezésmódjára általában jellemző a nyugodt fegyelmezettség, világosság és egyszerűség. Az egyszerűség nem hétköznapiságot, ellenkezőleg, választékosságot, nagyfokú műgondot feltételezett. Főbb műfajai: eposz, tragédia, óda, epigramma, tanmese, szatíra, episztola.
A klasszicizmus esztétikája szerint a természetet kell ábrázolni, de csak a szépet. A nemes egyszerűség a jellemző mértéktartásban, a stílus fegyelmében testesült meg, a nyugodt nagyság pedig a világosságban és szabatosságban. A szerkezeti tagoltság, a választékosság, az átláthatóság a tudatos barokkellenességből is származott.
[szerkesztés] Jelentős szerzők
- Johann Joachim Winckelmann (1717-1768)
- Johann Wolfgang von Goethe (1749-1832)
- Friedrich Schiller(1759—1805)
- Moliere (1622—1673)
- Beaumarchais (1732-1799)
- Jean-Jacques Rousseau (1712-1778)
- René Descartes (1596-1650)
- Pierre Corneille (1606-1684)
- Jean Racine (1639—1699)
- Voltaire (1694—1778)
[szerkesztés] A klasszicizmus Magyarországon
[szerkesztés] Magyar építészet
- William Tierney Clark (1783-1852) – Budapest: a Lánchíd és az Alagút
- Péchy Mihály (1755-1819) – Debrecen: Nagytemplom és a mellette épült Kollégium
- Pollack Mihály (1773-1855) – Budapest: Nemzeti Múzeum, Szekszárd: Megyeháza
- Hild József (1789-1867) – Eger: Székesegyház, Esztergom: Főszékesegyház, Szilvásvárad: Református templom
- Packh János (1796–1839) – Esztergom: Szt. Anna templom
[szerkesztés] Szobrászat
- Ferenczy István (1792-1856)
- Izsó Miklós (1831-1875)
- Dunaiszky Lőrinc (1784-1833)
- Marco Casagrande (1806-1880)
[szerkesztés] Festészet
- Brocky Károly (1807-1855)
- Id. Markó Károly (1791-1860)
- Barabás Miklós (1810-1896)
- Borsos József (1821-1883)
- Szentpéteri József (1781-1862)
[szerkesztés] Irodalom
- Csokonai Vitéz Mihály (1773—1805)
- Fazekas Mihály (1766-1828)
- Kazinczy Ferenc (1759-1831)
- Berzsenyi Dániel (1776—1836)
- Batsányi János (1763-1845)
- Szentjóbi Szabó László (1767-1795)
- Verseghy Ferenc (1757-1822)
- Virág Benedek (1754-1830)
[szerkesztés] Forrás
- A művészet története: A rokokótól 1900-ig, Corvina, ISBN 963-13-2815-5
Based on work by