Lénárd Sándor

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Lénárd Sándor (Budapest, 1910. március 9. – 1972. április 13.) orvos, (német, latin, magyar, olasz és angol nyelven publikáló) költő, író

1918-ban Ausztriába költözött szüleivel, orvosi diplomáját a bécsi egyetemen szerezte. Az Anschluss után, 1938-ban Olaszországba menekült, a háború alatt kapcsolatban állt az ellenállással, Rómában érte meg a háború végét. 1951-ben vándorolt ki Brazíliába. 1956-ban a São Paulo-i Televízió Bach-versenyén nyert összegből vett egy a csöppnyi gazdaságot a Donna Emma völgyében, ahol később felépítette a fák lombjai közé rejtett „láthatatlan házat”, és az őslakos indiánokat gyógyította.

Lénárd ahhoz a szakbarbárosult korunkban már-már kihaló állatfajtához tartozott, melyet polihisztornak, egyetemes tudásúnak neveztek… Én köznapibban csak úgy mondanám: humanista. Mégpedig e meghatározás kettős vonatkozásában, tehát a klasszikus kultúra, hagyományok őrzője, a humaniórák, azaz a nyelvek, filozófia, történelem és hasonló diszciplínák kedvelője, ápolója, művészetek gyakorlója, s annyiban is, hogy felvilágosult, emberbarát, türelmes, figyelmes, megértő, mások gondjait átérző, segítőkész, nyitott és befogadó. Ennek megfelelően bámulatosan sokoldalú, orvosi hivatása, praxisa mellett kitűnően zongorázott, még orgonázni is eljárt a szomszédos templomokba, profi szinten otthonos a zeneelméletben, azonkívül tíz-tizenkét nyelven beszélt, olvasott, írt és fordított oda-vissza, könyveit saját tusrajzaival illusztrálta… Eszményképe, gyanítom, Albert Schweitzer lehetett, az orvoslástól az orgonálásig. (Karinthy Ferenc)

Írt verseket, tanulmányokat, regényeket, szakácskönyvet. Lefordította latinra a Max és Móricot, Sagan Jó reggelt, búbánat! című regényét, valamint a Micimackót.

Levelezett a világ különböző részein élő, hozzá hasonló új-humanistákkal.

Csodálatra méltóan haszontalan dolgokra vállalkoztak ezek a különc lelkek, akik a vágyaikban élő humanista világ apró kellékeibe kapaszkodva próbálták szilárdan tartani magukat rezervátumaikban. (Kardos G. György)

Hétfőn, mikor a hőség rekkenő, eszembe ötlik egy bökkenő: hogy kicsoda a micsoda, s hogy mikor és hova az akkor és oda.	Dies ille, dies Lunae Semper venit opportune Rogo vos et quaero id Quid est quod et quod est quid?
Karinthy Frigyes	Lénárd Sándor