Rongo-rongo

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Rongo-rongo
Típus:	megfejtetlen
Nyelvek:	rapa nui
Készítette:	A Húsvát-szigetek lakói
Időszak:	keletkezési ideje ismeretlen, 1862-re már használata abbamaradt
Felmenők:	mesterséges írásrendszer Rongo-rongo
Leszármazott írásrendszerek:	ta'u írás, mama írás
ISO 15924 kód:	Roro
Megjegyzés: Ez az oldal Unicode-ban kódolt IPA fonetikai jeleket tartalmazhat. Lásd az IPA szócikket további információkért.

A rongo-rongo vagy a ko hau rongo rongo (visszaadás, visszaolvasás sorai rapanuiul) egy a Húsvét-szigeteken használt három írásrendszer közül. Mindösszesen 26 ilyen szöveg maradt fel. A szövegeket olyan fatáblákra jegyezték fel eredetileg, amelyek gyorsan elkorhadtak. Maga az írás karcolással (sokszor cápafog volt az íróeszköz) történt, és inverz busztrofedon irányban haladt (ami azt jelenti, hogy az oldal aljáról indult, először balról jobbra, a következő sorban jobbról balra, és így tovább).

Az írás olvasata egyelőre rejtély. Noha a szigetlakók szívesen mesélték el a táblákra lejegyzett történeteket, nem olvastak, csupán a jelek emlékeztették őket az ősök által leírt történetekre. Állításuk szerint minden jel egy szót jelölt.

Martha Macri, a University of California munkatársa, aki a maja írás kutatásával is foglalkozott, úgy véli, hogy az írásjelek többsége néhány alapjelre vezethető vissza. Ezeknek a számát a kutatónő hetvennél kevesebbre teszi, és úgy látja, hogy a rongo-rongó alapjelei szótagonként bővültek talán egy tucat szójel által. A jelekből biztos, hogy szükséges 55 a tíz mássalhangzóból és öt magánhangzóból álló lehetséges szótagkombinációk lejegyzésére (10×5 mássalhangzó-magánhangzó szótag és 5 csak magánhangzókat tartalmazó szótag). Néhány "gyanús", szójelnek tűnő jel: félhold, gyík.

Az alapjelek rokonságot mutatnak a szigeten talált petroglifákkal (hangalak nélküli, emlékeztető célú elő-írásjelekkel, amiket általában a neolitikum embere használt).