Szénhidrogén-bányászat Magyarországon
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A hasznosítható szénhidrogének többnyire folyékony és gáznemű fázisban találhatóak. Szilárd halmazállapotúak is előfordulnak, ezek: az aszfalt, a természetes bitumen, a földiviasz vagyis az ozokerit, az olajpala és az olajhomok. A szénhidrogének kutatása és kitermelése többnyire mélyfúrásokkal történik. A magyarok már a középkorban hasznosítottak természetes szénhidrogén származékokat, kocsikenőcsnek, bőrpuhításra és kezdetleges fáklyaként.
[szerkesztés] Kezdeti kutatások.
A Muraközben Szelencén (Selnica) és Bányaváron (Peklenicza, ma: Horvátország) a kőolajat ásott gödrökben gyűjtötték össze. Ezt a kőolajat 1788-ban Wintler József a budai egyetem vegytan professzora elemezte és eredményeit németül publikálta. A történelmi Magyarország területén ismetek voltak földgáz és kőolaj szivárgások. Feltételezték a galiciai előfordulások alapján, hogy a Kárpát-medence belső koszorújában is előfordulhat szénhidrogén, ezért nagyrészt spekulációs célokkal nagyon sok "bányatelekre" jegyeztettek be zárt kutatmányt, ami azt jelentette, hogy az adott területen alacsony díjfizetés mellett csak a bejegyeztetőnek volt kutatási engedélye a Bányahatóságtól. Az elsők között Puskás Tivadar Zsibó környékén tárt fel kőolajat és létesített parafingyártásra egy üzemet, de az hamarosan csődbe ment. A kormányzat megbízásából Böckh János bányamérnök a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatójának irányításával tudományos alapon kezdték meg a kutatásokat. Az első "siker" mégis véletlenszerű volt. Az Erdélyi-medencében kálisó kutatása közben a "Kissármás-1" elnevezésű fúrólyukban munka közben kitört a földgáz, meggyulladt és azt csak több mint két év mulva 1911 junius 30.-án tudták eloltani. A kiáramló földgáz tiszta metánnak bizonyult és mennyisége napi 860 ezer m³ volt, amit Tordára és Marosújvárra 73 km hosszú csővezetéken továbbítottak. 1911 évi VI.törvény (a Bánytörvény) a szénhidrogének kutatási és művelési jogát állami monopóliummá nyilvánította, ami az Országgyülés engedélyével meghatározott körülmények között (és díjfizetés=bányajáradék ellenében) bel- vagy külföldi jogi személyekre átruházható volt. Az angol és francia érdeklődők a komoly technikai és szellemi felkészültség ellenére nem értek el sikereket, az egyetlen jelentősebb (de kicsinek tekinthető) kőolajmezőt a Nyitra megyei Egbellben (Gbely) tárták fel. Ezen időszak jelentős eredményének tekinthető, hogy kialakult egy hazai kutatógárda és Erdélyben alkalmazásba vették az Eötvös Lóránd által kifejlesztett torziós ingát, amit az ottani miocén-kori sótömzsök kutatására használtak, ami kötődött a földgázhoz. Ez ráirányította a figyelmet az Alföld miocén rétegeire, a muraközi előfordulás a dél Zalai, a Kárpátok belső peremén elért eredmények pedig az Északi-középhegység területeire.
[szerkesztés] Kutatások az I. Világháború után.
1919 végén Pávai Vajna Ferenc és Papp Simon geológusok a muraközi tapasztalatok alapján Budafapuszta (ma: Kiscsehi) környékére terjesztették ki az esetleges felboltozódás (kőolajcsapda) kimutatását térképészeti módszerekkel, ami két szakember ellentéte ellenére sikerrel járt. 1921-ben az angol D'Arcy Kőolajkutató Vállalat koncessziót kapott 60.000 km² területre, mely a kutatásokra leányvállalatot alapított ´´Magyar Olajszindikátus´´ néven. A koncesszió nem terjedt ki a Alföld artézi-vizes és az Északi-középhegység területeire, ugyanis ezeken a területeken a magyar állam önmaga kívánt kutatásokat kezdeni, amit a szükséges tőke hiányában el kellett halasztani.
[szerkesztés] A Magyar Olajszindikátus.
1921 februárjában alapították meg a szindikátust (Hungarian Oil Syndicate Ltd.) magyar vezetéssel. Az anyavállalat az Angol-Perzsa Olajvállalat az akkori legerősebb olajipari vállakozásaihoz tartozott. Rövid időn belül megkezdték a mélyfúrást Budafapuszta közelében, de terepi nehézségek miatt nem pontosan ott, ahol az előzetes térképészeti munkák alapján a kupula tetőpontja várható volt. A 30 hónap alatt 1737 méter mélységig elkészített fúrás (mint később bebizonyosodott) 300 méterrel tért el az olajmező peremétől. A Tolna megyei Kurd község határában megkezdett második fúrást műszaki nehézségek miatt 623 m mélységben abba kelett hagyni. A fogyatkozó tőke és a háron éves opciós határidő közelsége miatt az angolok nem akartak újabb fúrást kezdeni és vonakodtak a torziós műszer fejlesztésére is áldozni. Hosszabb huzavona után az opciót újabb 3 évvel meghosszabbították és nagy szakmai viták után Baja közelében kezdték el a harmadik fúrást a magyar szakemberek által javasolt helyszin (Szamos völgy) helyett. Az előirányzott költségeket jelentősen túllépték és a fúrás sikertelen volt. A céget sok huzavona után 1926-ban felszámolták, a magyar szakembereket külföldre helyezték át.
[szerkesztés] Kezdeti kutatások a Nagyalföldön.
Az Alföldön több helyen is a fúrt kutak artézivízével együtt gázok megjelenését tapasztalták. Eötvös Lóránd továbbfejlesztett torziós műszerével több reménybeli felboltozódást jeleztek, de a kijelölt hortobágyi fúrással 1115 m mélységben csak enyhén sós vizet találtak, kisebb gázmennyiség megjelenésével. Hajdúszoboszló térségében aknákkal és sekély mélységű kézifúrásokkal tártak fel gázos meleg vizet több helyen is. Több fúrásnál a gázt sikeresen leválasztották, palackozva a MÁV-nál világításra használták és egy kisebb ( öt községet árammal ellátó) erőművet hoztak létre. Az időközben hazatért Pávai Vajna Ferenc geológus a kevés eredményt hozó szénhidrogén kutatásokat látva az alföldi termálvizek hasznosítását szorgalmazta.
[szerkesztés] Az amerikai kutatások.
1931-ben az Egyesült Államok Delaware városában működő kőolajkartell létrehozta az Európai Gáz és Villamostársaságot (European Gas and Electric Co) az EUROGASCO-t. Ez a cég először Bécs közelében jelentős földgáz telepeket tárt fel. Ezután 1933-ban koncessziós szerződést kötöttek a magyar állammmal. Az általuk már alkalmazott torziós-ingás méréseket szeizmikus mérésekkel egészítették ki, majd mágneses méréseket is végeztettek az időközben hazatért magyar szakemberek közreműködésével. A cég korszerű, forgatva működő (Rotary) fúróberendezéseket hozott az országba, melyekkel a mélyfúrás olcsóbb, gyorsabb és zavarmentesebb. 1937-ben Budafa területén lemélyített fúrásuk 1754 m mélységben erősen benzinszagú gázt adott és közel egy évig napi 28.000 m³ gázt termelt. 1937 deemberében készült el a második fúrásuk, ami naponta 54 tonna olajat adott. Sikerrel befejeződtek a kezdeti kutatások, körülhatárolták a budafai feboltozódást.
[szerkesztés] Kutatások a Mátra környékén.
A Recsk környékén folytatott földtani vizsgálatoknál több helyen is kőolaj szivárgásokat tapasztaltak. Az Iparügyi Minisztérium elrendelte a korábban térképészeti munkával megismert bükkszéki geológiai felboltozódás megfúrását, ahol 1937.február 21.-én 263 méter mélységben kőolajat találtak, aminek kitermelését néhány hónap múlva megkezdték. Ez az előfordulás kicsinek bizonyult 10 év alatt letermelték az innen nyerhető 11.600 tonna olajat.
[szerkesztés] Kőolajtermelés fellendülése
Az amerikaiak belépésével 1938.július.18.-án létrejött a Standard Oil Company leányvállalataként a Magyar-Amerikai Olajipari Rt (a MAORT).
[szerkesztés] A MAORT tevékenysége
A MAORT az amerikaiak vezetésével a legkorszerűbb kutatási és termelési technológiáját valósította meg. A termeléssel egyidőben intenzív kutatásokat végeztek, graviméteres eljárással behatárolták a budafainál nagyobb Lovászi kőolajmezőt, majd az Újfalu és a Hahót mezőket. A kőolaj termeléssel együtt a földgáz termelés is növekedett 1940-ben már 76 millió m³ földgázt termeltek, de abból csak 2 millió m³ került felhasználásra. Kompresszortelep építését kezdték meg a gázpazarlás csökkentésére és a földgáz visszatáplálására, hogy a gáznyomást és ezzel a kőlajtermelést tartani tudják. Ehhez azonban gázleválasztókat kellett létesíteni ahol a gázból a gazolint (gázbenzint), a propánt és a butánt le tudták választani és a kőolajat is csővezetékben szivattyúzhatóvá tették. A költséges vasúti szállítás kiváltására 1941-ben megépítették a 8 hüvelyk (203 mm) átmérőjű csővezetéket Budafa és Csepel között ahol a Shell cég finomítója működött. Kisebb átmérőjű csővezetéket építettek Szabadbattyán és Pétfürdő irányába és egy másikatAlmásfüzitőig a finomítóhoz. Magyarország a németek oldalán belépett a II. Világháborúba és hadat üzent az Egyesült Államoknak. Az amerikaiak távozásával az Iparügyi Minisztérium (német nyomásra) a kitermelés fokozását szorgalmazta, az újabb kutatások megszüntek. Az állam által irányított MAORT 1943-ban elérte az évi 831.000 tonna termelési csúcsot. A kitermelt 146 millió m³ földgáz 47%-a haszontalanul elégetésre került. a háború végén a berendezések nagy részét Bajorországba hurcolták. 1945. április és augusztusa között a MAORT szovjet katonai parancsnokság alatt működött, majd az Iparügyi Minisztériumtól az amerikaiak novemberben visszavették az irányítást. Az állam kormánybiztost nevezett ki és minél nagyobb kitermelésre kötelezték a céget, a kutatásokat nem tudták bővíteni a termelés rohamosan csökkent. Állandó összetúzés volt a MAORT magyar vezetője Papp Simon bányamérnök és a kormányzati szervek között, hisz az államosítási kisérletek egyre jobban erősödtek. A Standard Oil megfelelő kártérítés ellenében hajlandó lett volna kivonulni, de a tárgyalások eredménytelenek voltak. Hosszas huza-vona után a MAORT 1948-ban államosításra került. Az ÁVH letartóztatta Papp Simont, akit egy konstruált perben több társával együtt a Népbíróság elitélt. Az Egyesült Államok hivatalosan tiltakozott a magyar kormánynál a per ls az államosítás ellen. A MAORT államosítását követően a Standard Oil cég végülis kártérítésben részesült ugyanis a koronázási ékszerek visszaadásának ez az egyik feltétele volt.
[szerkesztés] Németország szerepe.
A korábban folytatott kutatások közrejászottak abban, hogy a német Winteshall A.G. koncessziós jogot kapott az Alföldön 18.500 km² területre és megalakult a Magyar-Német Ásványolaj Művek Kft. (MANÁT). A Thyssen-Bornemissza csoport műszerezettségével 1943-ban befejezték a terület gravinetrikus felmérését. A MANÁT 1944 szeptemberéig 15 mélyfúrást végzett, melyek közül a legmélyebb 2573 méter mély volt. A vizsgálatok 26 km hosszú és 8 km széles felboltozódást igazoltak, melynek tetőpontján Tótkomlós közelében 170 bar nyomású szén-dioxidos földgázt tártak fel. A háború előrehaladtával a feltárásokat abbahagyták, a korszerű berendezéseket visszahagyták. A feltárások során Kaszaper közelében olajos földgázkitörés következett be, amit csak nagy nehézségek árán tudtak elzárni. A lezárás után a kútfejen 135 bar nyomást mértek. A MANAT tevékenysége során nem ért el közvetlen hasznosítható eredményeket, de kimutatta a Dél-Alföldi előfordulás szerkezeti rendszerét. A potsdami egyezmény alapján a MANÁT tulajdon, (mint német érdekeltség) szovjet kézbe került és 1946-ban megalakult a Magyar-Szovjet Olajipari Részvénytársaság( a MASZOVAL).
[szerkesztés] A MAORT az államosítás után.
Az államosítás utáni átmeneti időszakban az irányítás minisztériumi szintre került. A legfontosabb feladat a termeléscsökkenés ütemének lassítása és a földgáz hasznosításaba vonása volt. Ennek meg kellett teremteni a hazai hátterét, mert a nyugati felszerelések az embargó (az államosítás elleni tiltakozásul) miatt, a keleti piacokról pedig áruhiány miatt nem volt lehetőség a beszerzésekre. Nagykanizsa lett a kőolajipari gép és szerelvénygyártás központja ami később kivitelre alkalmas berendezéseket is elő tudott állítani. A kitermelésnél feleslegessé váló, "elpazarolt" földgáz hasznosítására Lovásziban és Bázakerettyén koromgyárakat létesítettek, melynek termékét a gumiiparban használták, de egyre sürgetőbbé vált a földgáz Budapestre szállításának megoldása, melyre sok kisérletet tettek. Az azonos vezetékben történő váltakozva olaj és földgáz szállítása nehezen volt megoldható, ezért Budapesten a végleges vezeték megépítéséig kokszból való gázgyártására kényszerültek. Nagylengyel területén 1950-ben kezdték meg a termelést célzó mélyfúrásokat, de csak 1952 májusában egy 1963 méterig lefúrt kútban kaptak kedvező eredményt napi 95-100 m³ feltörő kőolaj formájában. A nagylengyeli területen sikeresen üzembehelyezett kutakkal elérték, hogy az 1948 évi 483 ezer tonnás kitermelés 1955-re 1,2 millió tonnára növekedjen. Nagylengyelben egyes kutak hozama elérte a napi 200 tonnát, de az itt termelt olajat nagyrészt szivattyúkkal kellett a felszinre hozni ami a nagy mélység és a nagy olajsűrűség miatt nehezen volt megvalósítható. Az erőltetett termelés a kutak elvizesedését okozta. A kitermelésnél kifejlesztették és sikeresen alkalmazták a szén-dioxid besajtolásos eljárást, amire az adott lehetőséget, hogy a budafai mező mélyebb rétegeinek megkutatása során nagymennyiségű szén-dioxidot tártak fel. Az üzemszerű hasznosításhoz sok részproblémát kellett megoldaniuk a szakembereknek.
[szerkesztés] A MASZOVAL működése.
A Duna vonalától keletre a MASZOVAL folytatta a német jóvátételként kapott kutatásokat. Körösszegapáti területén a szovjet szakemberek irányítása mellett folytaták a németek által félbehagyott kutatásokat, amikor nagymérvű földgázkitörés következett be, ahol többszáz méter átmérőjű területen egy hatalmas iszapkráter keletkezett, ami miatt a Körösszegapáti mező tönkrement. A MANÁT által kimutatott Biharnagybajomhoz tartozó mezőben 1946-ban kezdték meg a mélyfúrást és a kőolaj 1947 februárjában fel is tört, de a nagy propaganda ellenére a mező kevés olajat, de sok földgázt adott. Ezért úgynevezett "szabotázs pert" konstruáltak (ez volt az első az ipar területén), a 10 évre elitélt Angyal Ferenc főmérnök, bányamérnök, a börtönben elhunyt. A MASZOVAL Tótkomlós területén is kudarcot vallott, a fúrás közben történt gázkitörés miatt keletkezett iszapkráter az egész fúróberendezést elnyelte. A Nádudvar-1.sz fúrásnál a kitört földgáz belobbant, a fúrótorony izzásba jött, a tüzet 21 nap alatt sikerült eloltani. Sem Biharnagybajom, sem Körösszegapáti területén nem sikerült jelentős szénhidrogén kitermelést megvalósítani. Ezután a dunántuli területekkel összevont, már átszervezett és a MASZOLAJ nevet felvevő vállalat az Alföld északi peremén folytatott kutatásokat, de csak Mezőkeresztes környékén értek el eredményeket. A MASZOLAJ megszünéséig 1947 és 1954 között a biharnagybajomi területen összesen 25.400 tonna kőolajat és 25 millió m³ földgázt, míg a mezőkeresztesi mezőből 16.600 tonna kőolajat és 97 millió m³ földgázt termeltek ki.
[szerkesztés] Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt megalakítása
1954-ben megszünt a MASZOLAJ a szovjetek visszaadták részesedésüket a nagyar államnak. Az iparág 24 kisebb-nagyobb vállalatra bomlott, ami magába foglalta a bányászatot, a kőolajfeldolgozást, a gázszolgáltatást, a kereskedelmet és szállítást, valamint a fejlesztési és üzemfentartási szolgáltatásokat. A szétszabdalt vállalati rendszer nem tudott eredményesen együttműködni ezért követve a jól bevállt nyugati szervezeti rendszereket 1957-ben létrehozták az Országos Kőolajipari Trösztöt. 1959-ben Hajdúszoboszló térségében jelentős földgázmezőt tártak fel, ami megnövelte a földgáz jelentőségét, ezért az elnevezést megváltoztatták és létrejött az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt röviden az OKGT.
[szerkesztés] Az Alföld kőolaj és földgáz előfordulásai.
Az 1959-ben egyre nagyobb területen vizsgálták meg ismét a korábban megismert gravitációs eltéréseket s a hajdúszoboszlóival szinte egyidőben a tótkomlósi előfordulás északi részén Pusztaföldvár közelében jelentős szénhidrogén telepeket tártak fel. Üllés területén 1963-ban váratlanul bukkantak kőolajra. A kutatásokat a Tisza felé folytatták és egy szeizmikusan kimutatott geológiai boltozódás fölött kijelölték az "Algyő-1." jelű fúrási pontot, ahol 1965-ben kezdték el a mélyfúrást. Ezzel egidőben egy termelőszövetkezet megrendelésére Tápé határában mely ma Szeged része, a "Vízkutató Vállalat" egy termálkút fúrását kezdte meg az OKGT fúrási pontjától több mint 4 km távolságra, ahol 1965.július.7. napján váratlanul kőolaj tört fel, amire nem voltak felkészülve, igy az olajat egy közeli halastóban fogták fel. Ekkor az algyői fúrás 1517 méter mély volt, de azt 2262 méter mélységig továbbfúrták. A részletes vizsgálatok kimutatták, hogy ez a fúrás 24 jelentős földgáz tartalmú réteget harántolt. A részletes vizsgálatokkal kiderítették, hogy a nagy földgáztároló rétegcsoportot keskeny kőolaj szegély veszi körbe, amibe a tápéi fúrás "véletlenül" beletalált. Az algyői részletes kutatások alapján az itt lévő készlet az ország legnagyobb szénhidrogénmezejének bizonyult. A Szeged-algyői fejlesztés következtében jelentős változás következett be, 1970-ben az országos termelésből a kőolaj 68%-át, a földgázból 96%-át az alföldi területeken termelték. Ezen időszakban átlagosan 1,78 millió tonna kőolajat és 2,67 milliárd m³ földgázt biztosított a hazai kitermelés. 1968.december.19.-én Algyőn gázkitörés történt, ami begyulladt, a tűz eloltásához új technológiát fejlesztettek ki amit az Öböl háburút követően Kuvaitban is sikerrel alkalmaztak. A folyamatosan végzett kutatások az alföldi termelés fokozását tették lehetővé, amivel a dunántúli nagyobb mélységben való termeléssel együtt a 2 millió tonna éves kőolaj és 6 milliárd m³ földgáz folymatos kihozatalát értek el. Ez azonban nem volt elég az ország igényeinek kielégítésére, továbbra is szükség volt a Szovjetunióból behozott kőolaj és földgáz igénybevétele mellett a Közel-Keleti behozatalra is, melynek fogadására megépítették az "Adria" szállító csővezetéket.
[szerkesztés] A nagymélységű kutatások.
Az egyre magasabb kőolajárak szükségessé tették a már feltárt szénhidrogén mezők és ujabb területek nagyobb mélységben történő kutatását. 1985-ig a mélyfúrások átlagos mélysége 2559 méter volt. A Kárpát-medence területén lévő magas geotermikus grádiens miatt a nagyobb mélységű fúrásokhoz jelentős fejlesztésekre volt szükség, ugyanis hazánkban a 3000 métert meghaladó mélységű fúrásokhoz olyan felkészültség kellett, mint máshol a 6000 méter mélységhatárú fúrásokhoz. A nagymélységű fúrásokra az OKGT osztrák, német, angol ajánlatokat tapott, de a saját megvalósítás mellett döntöttek, mert a pronosztizált szénhidrogén vagyon 30%-a a 3000 méter mélység alatt volt várható, amit Barcs közelében tapasztaltak is, ahol 3000 méter mélység alatt iparilag hasznosítható földgáz telepeket találtak. A I.Petroleum Projeckt elnevezésű vállalkozáshoz a Világbank folyósított hitelt, aminek célja elsősorban a nagymélységű fúrás tecnológiájának kialakítása, a szükséges eszközök beszerzése és a kisérleti fúrások elvégzése volt. Ezen program keretén belül a következőket végezték el többek között:
- Fábiánsebestyén 4.sz. fúrás 4239 méter mélységig, ahol gőzkitörés következett be.
- Makó térségében 4170 méterig fúrtak le ahol szénhidrogén nyomokat találtak.
- A "Békés-2" elnevezésű fúrás 5500 méter mélységet ért el.
- Bagamér területén 2900 méter mélységben a vizsgálatok alatt gázt és párlatot termeltek.
- Dévaványa 1.sz. fúrását 2510 méterig mélyitve nem találtak szénhidrogént.
- Az "Alpár-1." jelű fúrást 5305 méter mélységig, a Kiskunhalas-1.sz. fúrását 4505 méterig mélyítették le, de mindkettő meddőnek bizonyult.
- A Szentgyörgyvölgy-1." jelű mélyfúrás 4200 méter mélységben a vizsgálatok során földgázt és párlatot adott.
A nagymélységű kutatásokat tovább folytatják.
[szerkesztés] A fúrási technika fejlesztése.
A mélyfúrás technológiáját a MAORT által bevezetett forgatva működő (Rotary) technológiát sokáig változatlan módon alkalmazták. Kezdetben a fa vagy széntüzelésű kazánokkal fejlesztett gőzgépekket használtak a berendezések meghajtásához. A lényeges változást a kútgázok gőzfejlesztésre való felhasználása jelentette. A fúrószerszámoknál bevezették a jetfúrókat, majd elterjedt a görgős jetvésők alkalmazása, melynek hazai gyártását is megoldották. A fúróárbocok teherbírásának növelésével megoldották a hazai gyártást, a kisebb munkákhoz tehergépkocsira szerelt berendezéseket fejlesztettek ki és alkalmaztak, melyek már diesel meghajtással rendelkeztek. Fejlesztették a fúróiszapok előállítását és kezelését, alkalmzták a gázt adó kutak szűrőzését a homokbeáramlás megakadályozására. Kialakították az irányított ferde fúrás és a vizszintesbe fordított mélyfúrások tehnológiai rendszerét.
[szerkesztés] A kőolaj kitermelés fejlesztése.
Kezdetben az olajtermelést a természetes rétegnyomást kihasználva végezték. Már 1932-ben szükségessé vállt a rétegnyomás fentartása és fokozása érdekében a gázvisszasajtolás alkalmazása. Ehhez a földgázból le kellett választani a propán és bután gázokat, amihez Budafán mosóolajos, Lovásziban aktívszenes gazolintelepeket hoztak létre. A gazolintelepeken előállított "száraz gáz" kompreszorokkal való visszanyomása akkor Európában élvonalbeli technika volt. A rétegnyomások csökkenése miatt egyre több kútnál kellett alkalmazni a mélyszivattyúkat.A himbás szivattyúkat kezdetben Romániából és a Szovjetunióból szerezték be, de rövidesen megoldották a hazai gyártást. A mélyszivattyúkkal együtt a segédgázas eljárást is alkalmazták szomszédos kutakból átvezetett gázokkal. A nagy viszkozítású olajakat adó kutaknál a felszálló olaj gázzal való fűtését kellett megoldani. Gyakori volt a kutak elvizesedése, de alkalmazták a magasnyomású vízzel való elárasztást, mindkét esetben a képződő olajemulzió vegyszeres leválasztására berendezéseket építettek ki. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a porózus kőzetekben nagy olajtartalom marad vissza. Ezért szorgalmazták s szén-dioxid visszanyomását, amihez a szükséges szén-dioxidot az olajtartalmú telepeknél mélyebben elhelyezkedő rétegekből nyerték, ezt az eljárást 1972-ben a Lovászi területén már üzemszerűen alkalmazták. Nagylengyel területén lévő kutaknál a felületaktív anyagok besajtolásával és baktériumos besajtolással is végeztek kisérleteket. Az alföldi olajtelepek leművelése során is üzemszerűen alkalmazták a vízbesajtolást és a gázviszatáplálást a természetes rétegenergia csökkenése esetén.
[szerkesztés] A földgáz kitermelés fejlesztése.
A feltárt földgáz minősége rendkivül változatos volt, ami miatt a gázkezelés különféle megoldásait alkalmazták, a konkrét alkalmazás függött a felhaszálás céljától is. A magas szén-dioxid tartalmú gázokat ipari üzemekben használták, igy a Pusztaföldvár térségében termelt magas szén-dioxid tartalmú- alacsony fűtőértkű gázt Orosházán az üveggyárban hasznosították. Több gáztelepnek volt közeli hőigényes technológia célüzeme. 1968-ban világossá vált, hogy az Alföld térségében vannak a jelentős gáztelepek, melyekre az országos gázellátás kiépülhet. Az egyenletes minőség biztosításához központosítani kellett a különböző előfordulásoktól érkező földgáz kezelését, a leválasztások megoldását, amihez Szank térségében építettek meg egy központi gázállomást, ahol a propán-bután (PB-gáz) palackozása is lehetővé vált, kiegészítve a Hajdúszoboszlón korábban már üzembehelyezett palackozó üzemet. Szankon nyomásfokozó kompresszor telepet is építettek, hogy az alacsonyabb nyomású gázt is betáplálhassák az országos rendszerbe. Több helyen kisebb gázelőkészítőket kellett létrehozni, hogy a kisebb mezőket is be tudják kapcslni az országos rendszerbe, igy Méhkerék, Álmosd, Füzesgyarmat és Sarkadkeresztúr közelében épült többek között ilyen állomás. A gázfogyasztás a távfűtő művek és a lakossági fogyasztók előtérbe kerülésével jelentősen szezonálissá vált, melyet a termelés változtatásával nem lehetett követni. A szezonalitás kiküszöbölésére átmeneti tárolók kialakítására volt szükség. A demjéni mezőben már 1966-ra megvalósították a leművelt telepekben Eger város téli ellátásához a csúcsgazdálkodást megoldó földalatti gáztárolást. A földalatti gáztároláshoz azok a telepek voltak megfelelőek, meelyek olyan porózus kőzetben voltak, melyek felett biztonságos vastagságú zárórétegek helyezkedtek el és könnyen bekapcsolhatóak az orszgos rendszerbe. Ennek megfelelően Hajdúszoboszló, Kardoskút, Pusztaederics és átalakítás után Zsana gáztelepeit tették alkalmassá tartós tárolásra. A Dunántúlon a mészkő kavernás rendszerben nagymélységben előforduló kiürült telepek szolgálnak átmeneti gáztározóul Nagylengyelben
[szerkesztés] Kőolaj és földgázszállítás
A MAORT által megépített zalai 8 hüvelykes csővezetékkel Európában egyedülálló módon kőolajat és földgázt váltakozva szállítottak Csepelre. 1949-ben Siófok székhellyel önálló vállalatot hoztak létre a kőolaj ls földgáz szállítására ls az ehhez szükséges vezetékek, nyomásfokozó állomások megépíttetésére, üzemeltetésére. 1959-ben Dunaújváros és az albertfalvai gázgyár között 300 mmm átmérőjű 70 km hosszú vezetéket építettek, mert a zalai vezeték már elégtelenné vált a budapesti gázellátásra. Megépítették a fővárost megkerülő 25 km hosszú 250 mm átmérőjű vezetéket is. A román határtól 170 km hosszban épült meg egy 300 mm átmérőjű vezetéket, melyben 1984-ig szállítottak gázt a Tiszai Vegyiművekbe és az Ózdi Kohászati üzemekhez. 1962-ben épült meg a 400 mm átmérőjű "Barátság I." kőolajvezeték, melynek magyar szakasza 148 km hosszú és a Volga-menti lelőhelyek olaját szállítja. Időközben több nagynyomású vezetéket is létesítettek a nagyobb települések ellátására. A "Barátság II." vezeték 600 mm átmérőjű magyarországi szakasza 1972-ben épült meg. A MOL Rt. keretén belül működő szállítási üzletág 4550 km hosszú 300-800 mm átmérőjű földgáz vezetékrendszert és 900 km hosszú 200-600 mm átmérőjű kőolaj szállító vezetéket üzemeltet, melyekhez 900 db gázátadó és csomópont valamint 3 kompresszorállomás tartozik. (Ebben értelemszerően nem szerepelnek az egyes településeket ellátó vezetékrendszerek.)
[szerkesztés] A Magyar Olajipar Részvénytársaság. (MOL Rt.) létrehozása.
A Világbank ajánlása alapján 1991-ben önállósodtak a gázszolgáltató vállalatok, az olajipari gépgyártás, a mélyfúró vállalatok és a szénsav termelő és értékesítő vállalat. Az OKGT jogutódjaként létrehozták a "Magyar Olajipari Részvénytársaság"-ot (a MOL Rt.), mely megtartotta a vertikalitást és kialakították a kutatási-termelési valamint a feldlgozási-kereskedelmi diviziót. Megkezdték a cég magánosítását, melynek keretén belül a részvények egy részét "Kárpótlási Jegy" ellenében értékesítették de többségüket szakmai befektetők vásárolták meg. A magyar állam a Kincstári Vagyonkezelő Rt. útján megtartotta az "Arany Részvényt" és a vagyontárgyak között mintegy 600 termelő kutat apportált a MOL rt-be. Közel 3500 kút a területével együtt a kincstár birtokában maradt, melyek között zömmel meddő kutak vannak, de van közöttük termálvizes és gáznyomás alatt álló kutak is, melyek további értékesítése, felszámolás esetleg más célú hasznosítása folyamatban van.
[szerkesztés] Felhasznált külső források.
- Boldizsár Tibor (szerk). Bányászati Kézikönyv. III.kötet. Műszaki Könyvkiadó. Budapest. 1962.
- Szurovy Géza: A kőolaj regénye. Hirlapkiadó Vállalat. Budapest. 1993-
- A magyar bányászat évezredes története. OMBKE. Budapest. 1996.
Based on work by