Urbura
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Urbura, vagy bányajövedelem volt a kitermelt ércek után fizetendő illeték neve. Ezt a bányászok, vagy a feltárást végeztető (főként német) vállalkozók fizették és a bányászott aranynak egytizede, ezüstnek és egyéb fémnek egynyolcada volt. Mivel a középkori Magyarország egész Európa egyik legjelentősebb aranytermelője volt, ez a regálé nagy jelentőséggel bírt a királyi jövedelemben.
Az első bányászok valószínűleg Gizella királynéval érkeztek az országba. Árpád-korban királyi bányászati monopólium érvényesült és a teljes jövedelem a kincstárat illette. Bárki bárhol bányászhatott, de a bánya területét a kincstár kisajátította, más földekre cserélve azokat. Ez sem a főurakat, sem az egyházat nem tette érdekelté a földjeiken található bányakincsek feltárásának elősegítésében. Károly Róbert megreformálta a rendszert és 1327-ben a magánbirtokokon fekvő bányák urburájának egyharmadát átengedte a föld tulajdonosának. A bányászat fejlődésnek is indult, ekkoriban alapították Körmöcbányát is.
Magát a nemesfémet sem a bányászok, sem az urburában részesülő földesurak nem tarthatták meg, hanem meghatározott áron kötelesek voltak azt beszolgáltatni a kamarának, amely vert pénzzel fizetett érte. A rendelkezés megkerülését megelőzendő megtiltották a nemesérceknek az országból való kivitelét.
[szerkesztés] Forrás
- Engel Pál: Beilleszkedés Európába, a kezdetektől 1440-ig - Magyarok Európában I. (Háttér lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1990)
- Központi Bányászati Múzeum: A magyar bányászati termelés története
Based on work by