Ancsel Éva
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Ancsel Éva (Budapest, 1927. május 23. – Budapest, 1993. május 1.) magyar költő, filozófus, esszéíró.
[szerkesztés] Élete
1927. május 23-án, Budapesten született. 1945–1950 között az ELTE filozófia-társadalomtudomány-lélektan szakán tanult. 1950-től közgazdasági technikumokban, 1960-tól tanítóképző intézetben, 1968-tól a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán tanított. 1970-től az ELTE filozófia tanszékének adjunktusa, 1974-től docense, 1978-tól egyetemi tanára volt. 1977 a filozófiatudomány doktora, 1985-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1990-től rendes tagja.
Első versei 1957-ig jelentek meg.
1993. május 1-jén halt meg Budapesten.
[szerkesztés] Megjelent művei
- Művészet, katarzis, nevelés, tan., 1970;
- A szabadság dilemmái, esszé, 1972 [angolul: 1978];
- A megrendült öntudat mítoszai, tan., 1974;
- Töredékek az emberi teljességről, esszék, 1976;
- Történelem és alternatívák. A cselekvés válaszútjai, tan., 1978 [németül: 1984];
- Írás az éthoszról, tan.-ok, 1981 [angolul: 1988];
- Polémia a történelemmel. Esszé Walter Benjaminról, 1982;
- Három tanulmány [tart.: A szabadság dilemmái, A megrendült öntudat mítoszai, Írás az éthoszról], 1983;
- Éthosz és történelem, tan., 1984;
- Etikai tanulmány a tudásról és a nem-tudásról, tan., 1986; *Százkilencvennégy bekezdés az emberről, aforizmák, 1987; *Száznyolcvankét új bekezdés az emberről, aforizmák, 1989;
- Az aszimmetrikus ember, 1989;
- Bekezdések az emberről, 19871991, esszék, 1991;
- Lélek, idő, emlékezés, 1992;
- Ancsel Éva utolsó bekezdései 1993, 1993;
- Az ember mértékhiánya, emlékezések, 1993;
- Ethos, Knowledge, History, 1994;
- Az élet mint ismeretlen történet, 1995.