Bádogosmesterség

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A bádogosmesterség a hagyományos fémműveskisipar része: a bádogos fehér bádogból, cink-, ón-, sárgaréz-, alumínium- stb. lemezekből különféle edényeket, tartályokat, lámpatesteket, lemezfedéseket, ereszeket, ereszcsatornákat készít.

[szerkesztés] Története

Magyarországon a 15. században honosodott meg, s a 19. században a legkülönfélébb bádogedényeket készítették a parasztság számára (meszely, tölcsér, tésztaszűrő, tésztareszelő, öntözőkanna). A 20. század elején, a tehetősebb városi lakosság számára szintén bádogosok készítették az elterjedőben lévő fürdőszobák felszereléseit: a kádat, az öblítőszéket, a csapokat és a zuhanyt.

A 20. század második felére a gyáripari termékek nagyarányú elterjedése következtében a bádogosmesterség jórészt megszűnt, napjainkra csak az épületbádogosi munka maradt fenn. Ennek során a mesterek olyan bádogalkalmatosságokat állítanak elő, amelyek az egyes épületszerkezeti elemek csatlakozásánál vízmentességet biztosítanak (párkányzat, eresz, ablakkönyöklő, kéményszegély, vápa, tetőkibúvó stb.), illetve a csapadékelvezetést segítik elő (ereszcsatorna).

[szerkesztés] Technikája

A bádogosmesterség szerszámai a vas- és fakalapácsok, lemezvágó ollók, fogók, satuk, szarvas és kézi üllők, lyukasztók, vésők stb. A bádog feldolgozása az anyag kalapáccsal való elnyújtásával, ezáltal síkossá tételével kezdődik, amelyen az előre kirajzolt mintát kiszabják. A különféle tárgyak előállítása az egyes fémlemezekből hajlítással, tágítással, domborítással, egyengetéssel, legvégül forrasztással történik.

[szerkesztés] Forrás

• Frecskay János: Mesterségek szótára. Budapest: Hornyánszky. 1912.
• Magyar néprajzi lexikon. I. Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1977. ISBN 963 05 1286 6
• Kézművesség. Főszerk. Domonkos Ottó. Budapest: Akadémiai. 1991. (Magyar Néprajz, 3.) ISBN 963 05 6013 5