Badwater Ultramaraton

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Badwater Ultramaraton egy 135 mérföldes (215 km) futóverseny az USA Kalifornia államában, amely a szervezők leírása szerint a „világ legkeményebb futóversenye”. A verseny a Death Valley Nemzeti Parkból (magyarul Halál-völgy Nemzeti Park), a Badwater medencéből (85 méteres tengerszint alatti magasság) indul, és 2530 méteres magasságon, a Mt. Whitney csúcs lábánál, a Mt. Whitney Portalnál ér véget.

A verseny különös nehézségét az adja, hogy júliusban rendezik, amikor a Halál-völgyben a napi maximum hőmérséklet rendszeresen 50 fok felett van. Több induló úgy jellemezte a versenyt, hogy olyan, mintha „egy kikapcsolhatatlan kemencében kéne futni.” A versenyzők állandó hűtést igényelnek, mert az aszfaltról visszasugárzó hő elérheti a 80-90 fokot is, ami megfelelő védőruha nélkül hólyagosra égeti a futók lábát. Az aszfalt forrósága a cipő talpát is megolvasztja, és nem ritka, hogy egy-egy versenyen a futók három pár cipőt használnak el.

Tartalomjegyzék

1 Az útvonal
2 A verseny története
3 A Badwater Ultramaraton ma
4 Magyar sikerek
5 Versenyen kívüli különleges teljesítések
6 Hivatkozások
- 6.1 Jegyzetek
- 6.2 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Az útvonal

Az útvonal az összefüggő 48 amerikai állam, vagyis az „alsó” 48 állam legmélyebb (Badwater: -85 m) és legmagasabb (Mt. Whitney: 4418 m) pontját köti össze. Az eredeti, 146 mérföldes (235 km) útvonal a Mt. Whitney csúcsáig tartott, de az Egyesült Államok Erdészeti Szolgálata 1990-ben engedélyhez kötötte a csúcsmászást, és a rendezők kénytelenek voltak 135 mérföldre rövidíteni a pályát. A táv és útvonal 1990 óta változatlan. Az eredeti útvonalon 5800 méter volt a kumulatív szintemelkedés, míg a jelenleg is használt útvonalon 4000 méter az összes emelkedő.

[szerkesztés] A verseny története

A távnak először Al Arnold és magyar születésű fogorvosa, Gábor Dávid vágott neki 1974-ben. A páros azonban 18 mérföld (29 km) után feladni kényszerült a futást, miután Gábor szervezete a kiszáradás és túlmelegedés miatt sokkos állapotba került.

A második kísérletre Arnold már egyedül indult, de egy térdsérülés miatt 34 mérföldnél (54 km) fel kellett adnia. Arnold a következő két évet kemény edzéssel töltötte. Előfordult, hogy 90 fokra felfűtött szaunában 320 kilométert biciklizett görgőkön, de több 320-400 kilométeres futóhetet is tartott, és volt, hogy 36 órán keresztül megállás nélkül futott. Arnold felkészülése meghozta gyümölcsét: 1977-ben sikeresen próbálkozott a Badwater–Mt. Whitney távval. Összesen 84 órára volt szüksége, bár ebben volt egy 70 kilométeres kitérő is, amikor Arnold visszafutott megkeresni az eltűnt kísérőjét. A kitérővel együtt Arnold összesen 309 kilométert tett meg, melynek során 7,7 kilogrammot fogyott, vagyis testsúlyának 8 százalékát elveszítette.^[1]

A második sikeres Badwater–Mt. Whitney futást Jay Birmingham 1981-ben teljesítette, 75 óra és 34 perc alatt.

Több egyéni sikert követően az első hivatalos versenyre 1986-ban került volna sor, de miután már több tucat versenyző is nevezett, a verseny biztosítója kihátrált a szervezők mögül, akik biztosítás nélkül nem merték az eseményt megrendezni. Egy évvel később, 1987-ben, öt versenyzővel rendezték az első hivatalos Badwater–Mt. Whitney versenyt, ám ez a mai versenytől eltérően csapatverseny volt, melyben két brit és két amerikai futó versenyzett egymás ellen egy USA–Nagy-Britannia összecsapás keretében. Az ötödik résztvevő egy újságíró volt, aki az egyik angol futóval a teljes távot teljesítette. Az első verseny érdekessége, hogy Elanor Adams nemcsak női pályacsúcsot futott, de legyőzte mind a négy férfi indulót, és bő 6 órával a második helyen befutó két amerikai előtt ért célba.^[2]

1988-ban már egy komoly szponzorral a háttérben indult a mai modern Badwater első kiadása.

[szerkesztés] A Badwater Ultramaraton ma

A jelenlegi Badwater Ultramaratont az Adventure CORPS rendezvényszervező cég szervezi. A verseny előre megszabott útvonalon halad, és évente rendezik. A rendezők a létszámot szigorúan korlátozzák, és a túljelentkezés miatt viszonylag nehéz indulási joghoz jutni.

A versenyen a szervezők frissítést nem biztosítanak, az ellátásért a versenyzők saját maguk felelnek. Minden versenyző köteles egy legalább két főből álló támogató csapatot biztosítani, melynek feladata a versenyző ellátása.

A verseny szintideje 60 óra. Az a futó, aki 60 órán belül célba ér, emlékérmet, emléklapot és pólót kap. Az a versenyző, aki 48 órán belül ér célba, egy övcsatot is nyer. A versenyen nincsenek pénzdíjak.

A pályacsúcsot Scott Jurek tartja 24 óra 36:08-as idővel, míg a legjobb női időt Pam Reed 27 óra 56:47-tel. Reed évről évre kimagasló teljesítményt nyújt a versenyen, és 2003-ban abszolútban is nyert, 25 perccel a legjobb férfi előtt.

Az elmúlt években 60-80 versenyző indult a Badwater Ultramaratonon, és a mezőnynek a 70-80%-a ér célba.

[szerkesztés] Magyar sikerek

Az eddigi legjobb magyar eredményt Kónya Ákos érte el, aki 2006-ban a második helyet szerezte meg 25 óra 58 perces idővel, csupán 17 perccel elmaradva a pályacsúcstartó Jurek mögött.

A nők között Pallos Judit 2005-ben harmadik lett 39 óra 33 perces eredménnyel.

[szerkesztés] Versenyen kívüli különleges teljesítések

Tom Crawford és Richard Benyo 1989-ben teljesítették az első oda-vissza Badwater-t, ami később Death Valley 300-as néven lett ismert.

Scott Weber 1994-ben teljesítette az első oda-vissza-oda távot, ami 10 nap alatt sikerült. A futás első oda szakaszát külső segítség nélkül teljesítette, és a szükséges felszerelését egy átalakított babakocsiban tolta maga előtt, amit 30-50 kilométerenként tudott újratölteni.

2001-ben Marshall Ulrich lett az első futó, aki két teljes oda-vissza szakaszt futott egyben. A teljes távot tíz nap alatt teljesítette.