Baker-paradoxon

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz.

A Baker-paradoxon egy matematikai fogalom a véges számú sorozatokról, eredetileg nem a nyelvvel kapcsolatosan használták.

A nyelvelsajátítás problematikáját jeleníti meg a nyelvtannal kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a kisgyerek kevés és sokszor hibás bemeneti információt kap a környezetétől a helyes nyelvi felépítésről és szabályrendszerről, mégis mindenhol nagyjából hét éves korára ismeri nyelvének bonyolult rendszerét és több ezres szókinccsel rendelkezik. Az a tény, hogy egyszerű alapmondatokat és szavakat betanulás útján elsajátít és összerak, nem magyarázza, hogyan képes a gyerek növekvő teljesítménnyel véges számú elemek (szavak, morfémák) sorozatából és véges számú szabály segítségével végtelen számú, különböző és eltérő nyelvtani szerkezetű helyes mondatok létrehozására, kombinálására. A nyelvelsajátítás azoknál a gyerekeknél is hasonló módon, hasonló mintázattal és hasonló szakaszokban megy végbe egészséges, normál társaikhoz hasonlóan, akik számára nem a beszédhang a meglévő nyelvelsajátítási csatorna (süketnémák, jelnyelvet tanulók). A természeti népek gyermekei is ugyanúgy végtelen gazdagságú nyelvi produktivitásra képesek, mint más civilizáltabb kultúra gyermekei, tehát ez az egyedülálló emberi képesség a kultúrától és értelmi képességektől sem függ és nem is kizárólag a tanulásnak köszönhető. Ezeket az ellentmondásokat az a tény oldja fel, hogy a nyelvelsajátítás az emberi elmében meglévő speciális nyelvi modul, amely független az elme többi részétől. Az emberi faj nyelvi képessége velünk született, genetikailag beprogramozott. A nyelvi tudás a gyermek elméjéből bizonyos életkorhoz köthetően és egy érési folyamat eredményeként bontakozik ki. A tökéletes nyelvtudás, a kompetencia a nyelvtanilag helyes mondatok megértésére és produkálására már megszületéskor a csecsemő fejében van. A nyelvtan független a jelentéstől.