Be–10

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Berijev Be–10 vagy M–10 (NATO-kódja: Mallow) a taganrogi Berijev Tervezőirodában (OKB–49) Georgij Berijev vezetésével az 1950-es évek közepén kifejlesztett hidroplán. Újdonságnak számított a hidroplánba épített gázturbinás sugárhajtómű és az erősen nyilazott szárny.

[szerkesztés] Története

Az OKB–49 tervezőiroda 1953-ban kapott megbízást a védelmi minisztériumtól egy tengeri járőrözésre alklamas, tengeralattjárók elleni fegyverekkel felszerelt sugárhajtású hidroplán kifejlesztésére, amelyhez a korábban tervezett, szintén sugárhajtású R–1 hidroplán tapasztalatait is felhasználták. 1955-ben már elkezdték a prototípus építését. A Be–10, illetve M–10 gyári típusjelzést kapott repülőgép 1956. június 20-án emelkedett először a levegőbe. A nyílvánosság előtt az 1961-es tusinoi légiparádén mutatkozott be a repülőgép. A repülőgép azonban nem bizonyult sikeres konstrukciónak. A túl alacsonyan lévő hajtóművekbe erős hullámzás esetén és nagyobb szélnél könnyen kerülhetett víz, és az üzemeltetése is nehézkesnek bizonyult. 1957–1960 között a taganrogi repülőgépgyárban töb mint 60 példányt készítettek a típusból, de nem rendszeresítették a Szovjet Haditengerészetnél. A megépített gépeket 1963-ig üzemeltették. Tervezték a Be–10N rakétahordozó változat kifejlesztését is, de erre végül nem került sor. A Be–10 helyett a sokkal megbízhatóbb, légcsavaros gázturbinával felszerelt Be–12-t rendszeresítették nagyobb mennyiségben. A Be–10 hidroplánnal 1961-ben több magassági és sebességi világrekdordot is felállítottak.

[szerkesztés] Szerkezeti kialakítása

A repülőgép teljesen fémépítésű. A törzse a vízről történő üzemelés érdekében csónak-kialkítású, de szárazföldi üzemeléshez a törzsbe behúzható futóművekkel is ellátták. Erősen, 50 fokban nyilazott szárnyai negatív V-beállításúak. A szárnyak végén kisméretű támasztó úszó biztosította vízen a repülőgép stabilitását. A két darab Ljulka AL–7PB gázturbinás sugárhajtóművel a szárnytőben helyezték el. Önvédelmi fegyverként a törzs farokrészébe forgatható toronyban 2 db 23 mm-es NR–23 radarvezérlésű gépágyút építettek be. A tengeralattjárók elleni fegyverzetet a szárnyak alá és a törzsben kialakított bombatérbe lehetett függeszteni.

[szerkesztés] Műszaki jellemzői

Hossz: 30,72 m
Fesztáv: 28,60 m
Szárnyfelület: 130 m²
Üres tömeg: 26 500 kg
Maximális felszálló tömeg: 48 000 kg
Hajtóművek: 2 db Ljulka AL–7PB gázturbinás sugárhajtómű, egyenként 63,75 kN tolóerővel
Legnagyobb sebesség: 912 k/h
Utazósebesség: 785 k/h
Hatótávolság: 3200 km
Szolgálati csúcsmagasság: 12 200 m
Fegyverzet: 2 db 23 mm-es Nugyelman-Rihtyer NR–23 gépágyú, valamint maximum 3075 kg-nyi tengeralattjárók elleni fegyverzet (bombák, mélységi bombák és aknák)