Ciklodextrin
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A ciklodextrinek hat, hét vagy nyolc alfa-D-glükopiranóz-egységből álló ciklikus, nem redukáló oligoszacharidok. A glükopiranóz egységek számától függően alfa-, béta-, illetve gamma-ciklodextrin néven ismertek. Léteznek ezektől eltérő gyűrűtagszámú – kisebb jelentőségű – ciklodextrinek is, illetve kémiailag módosított ciklodextrin-származékok is. A ciklodextrinek henger alakú, belső üreggel rendelkező molekulák. Az alkotó szőlőcukor-egységek síkja a henger tengelyével párhuzamosan helyezkedik el. A henger peremén találhatók a glükózegységek hidroxilcsoportjai, a henger belső felületét pedig hidrogénatomok és glikozilkötésű oxigénatomok alkotják. Ezen szerkezeti elrendeződés következményeként a henger belseje apoláros (víztaszító), a pereme és külső felülete pedig poláros (vízkedvelő – hidrofil) tulajdonságú. A poláris felületi sajátságok miatt a ciklodextrinek vízben oldódnak. Asszociációs típusú, úgynevezett zárványkomplexeket tudnak képezni a különböző kémiai szerkezetű (elsősorban egy, vagy több apoláros csoportot tartalmazó) ionokkal, gyökökkel vagy molekulákkal, de klasszikus értelemben vett kémiai kötés közöttük nem jön létre. Megfelelő körülmények között a zárványkomplex könnyen disszociálhat, és ekkor a vendégmolekula visszanyeri eredeti fizikai-kémiai sajátságait.
[szerkesztés] Külső hivatkozás
[szerkesztés] Források
J. Szejtli: Cyclodextrins and Their Inclusion Complexes, Akadémiai Kiadó, Budapest (1982)
J. Szejtli: Cyclodextrin Technology, Kluwer Academic Publisher, Dordrecht (1988)
Based on work by