Egocentrizmus
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az egocentrikus (én-központú) viselkedés a pszichológia által leírt magatartás-zavarok egy fajtája. Azt a jelenséget, hogy egocentrikus viselkedés létezik, illetve magát az egocentrikus viselkedésformát is, egocentrizmusnak is nevezzük.
Egocentrikusnak azt a személyt tartjuk, aki mindig önmagából indul ki és tér vissza. Mindent csak a saját szemszögéből képes átélni (e tekintetben az egocentrizmus az empátia hiánya), mások véleményét tekintetbe venni, a mások által megfogalmazott vagy megfogalmazható szempontokra odafigyelni az egocentrikus személyiség képtelen.
Az egocentrikus gondolkodás önmagában nem személyiségzavar, de annak társ-tünete lehet.
Jean Piaget fejlődéselmélete szerint óvodáskorban (az ún. „műveletek előtti szakasz”) a nagyfokú egocentrikusság teljesen normális. A személyiség kialakulásának fejlődéslélektani és pedagógiai szempontból egyik legfontosabb eleme épp az, hogy a korai, gyermekkori egocentrizmust fokozatosan felváltja, az egyre magasabb fokú érettség jeleként, az egyre nagyobb fokú empatikus képesség. Ez bizonyos szempontból épp az ego érdeke is: A végletekig egocentrikus – kóros esetben pszichopata – személyiség sokszor destruktív, testileg és lelkileg paradox módon önromboló, a társadalmi értéktermelésben résztvenni nem képes életvezetést valósít meg.
Az egocentrizmusra utaló jelek: az ilyen személy mondatszerkezeteit szinte kivétel nélkül "én" címzéssel kezdi, rendkívül gyakoriak az önexpresszív kommunikációs elemek, Vigotszkij és Deme László vizsgálatai szerint a mondatszerkesztés az összes többi mondatrész hátrányára elsősorban az állítmány köré épül.