Fónagy Iván

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Fónagy Iván (Budapest, 1920. április 8. – Párizs, 2005. április 11.) a nyelvelmélet, a hangtan, a stílus, a költői nyelv és a mélylélektan úttörő kutatója, a nyelvtudományok doktora, az MTA tagja.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Főbb művei
3 Díjai
4 Szervezeti tagságai
5 Hivatkozások

[szerkesztés] Élete

Fónagy Iván 1920-ban született Budapesten. Európai színvonalú nyelvészeti tudományos iskolázottságát a Pázmány Péter Tudományegyetemen – főként Laziczius Gyulánál, a prágai iskola prominens képviselőjénél –, Kolozsvárott és Párizsban szerezte. A költői nyelv nyelvészeti vizsgálata terén Gáldi László volt a mestere, pszichoanalitikai képzettségét pedig Hermann Imrének köszönhette. 1949-ben fejezte be egyetemi tanulmányait (francia nyelv és irodalom, német nyelv és irodalom, és fonetika szakokon). Lektor és fordító, majd az MTA Titkári Hivatalában dolgozott, 1950-től a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének volt tudományos munkatársa, majd 1959-től 1967-ig osztályvezetője.

1967-ben meghívást kapott Párizsba, 1967-től 1970-ig a Sorbonne vendégtanára. Ideológiai mozzanatoktól sem mentes nehézségei hatására 1971-ben végleg Párizsban telepszik le, nyugdíjba vonulásáig a CNRS kutatóprofesszora (directeur de recherche). A magyarországi tudományos élettel azonban sohasem szűntek meg a kapcsolatai: folyamatosan publikált magyar nyelvtudományi, irodalomtudományi és pszichoanalitikai folyóiratokban is, előadásokat tartott, részt vett hazai konferenciákon. ^[1] Tagja volt számos hazai és külföldi tudományos társaságnak.
A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben választotta külső tagjai közé.^[2]