Figaro házassága
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Figaro házassága Wolfgang Amadeus Mozart vígoperája 3 felvonásban, 4 képben. Szövegét Beaumarchais nyomán Lorenzo da Ponte írta.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A korszak és környezet
A XVIII. század – a feudalizmus korszakának utolsó, kápráztató fellobbanása – csodálatos fénnyel hinti be az uralkodó osztály életét. A királyi udvar bűvkörében élő arisztokraták egyetlen farsanggá változtatják az egész esztendőt: az egyik nap unalmát kecses pásztorjátékkal űzik el, a másikét rókavadászattal; ma olasz énekesek szórakoztatják az unatkozó előkelőségeket, holnap világhírű balett-táncosok...
A színház, a játék kényeskedő, finomkodó hangja behatol a "kékvérű" uraságok hétköznapi életébe is: egy-egy köszöntés – ahogy a báró a grófot, a gróf a herceget, a herceg a királyi ház egyik tagját üdvözli – valóságos költemény. "Érdemes volt a világra jönnöm, uram, hogy a sok céltalan, sugártalan nap után végre megérhessem a szerencsét, hogy az Ön lényének napfényében sütkérezhetek..."
A korabeli színház híven tükrözi ezt az életformát és az arisztokrácia élete mintha megismételné a gáláns színjátékot, frivol bohózatok, csípős hangú szatírák cselszövényeit, fordulatait.
A király szeretője dönt a tartományok, népek, miniszteri tárcák sorsáról, a hölgy illatos hálószobájában határoznak békéről és háborúról... Egy-egy megsértett szépasszony várbörtönbe küldi hűtlen szerelmesét, egy finom bók, elmés hízelgés viszont birtokhoz, ranghoz, busás évjáradékhoz, esetleg püspök-kalaphoz juttatja a szerencsés gavallért.
Rangot, kiváltságot, adománylevelet, katonai kinevezést egyébként ugyanúgy lehet vásárolni, mint a piaci portékát. Egyik-másik bőerszényű főúr ezredet és ezredesi rangot vásárol iskolássorban levő fiacskájának és nagyrészt pénzkérdés az is, hogy az egyház ranglistáján ki milyen fokot ér el. Az urak tékozlása, fényűzésük nem ismer határokat. Mint mindenben, itt is a királyi udvar vezet. A milliókat felemésztő épületeken kívül a királyi ház rendelkezésére áll még a Muette, Madrid, Fontainebleau, Choisy, Marly, Colombes, Saint Germain, L'Isle Adam, Sceaux, Rambouillet, Meudon, Compiègne, Saint Cloud, Chambord... megannyi óriási birtok, melyeknek karbantartásához tízezernyi szolgaszemélyzetre és megszámlálhatatlan milliókra volt szükség. Íme néhány szám, hogy e költségekről is fogalmat alkothassunk: a király személyének őrizetére 9050 embert rendeltek ki.
Őfelsége szeretett lovagolni. Egyedül a versailles-i palota istállóiban 1857 paripa szolgálta a király kedvtelését. És ki tudná összeszámolni a milliárdokat kitevő összeget, melyet a selyemből, bársonyból, arany- és ezüstcsipkékből szabott harangszoknyák, káprázatos ékszerek, nemes fából, elefántcsontból remekelt bútorok, az ezer meg ezer holdra terjedő díszkertek, no meg a hangszerek, drágakőcsatos cipellők, hintók, szőnyegek, falkárpitok, díszfegyverek, libériák, lószerszámok, színházi berendezések, porcelánok, legyezők és száz meg száz egyéb haszontalanság felemésztett.
A királyi példaadás őrjöngő tékozlásra buzdította az egész nemességet. Valamennyien fiók-Versailles-t akartak teremteni rezidenciájukon.
Mindez a földbirtokos arisztokraták könyörtelen rablógazdálkodásához vezetett. Kirabolták a jobbágyot, s alig hagytak neki többet, mint ami a legszűkebb megélhetéséhez: a korpakenyérhez és fűből kotyvasztott leveshez volt elegendő. Idézzük ismét a számokat: a jobbágy-paraszt 100 franknyi jövedelméből 53-at a király ragadott el, 14-et a földesúr, 14-et a papság, 19 frankja maradt tehát, de ez is csak papiroson, mert a füstpénz, az útvám, a piaci dézsma címén még e koldusfilléreket is megvámolták. A jobbágy-parasztság jelentős része földbevájt kunyhókban lakott és igásállat híján ő maga és a családja húzta az ekét.
Félelmetes kép ez... egy korhadó, omladozó rend minden eresztéke recseg-ropog! Parlagon heverő földek a hajdanán virágzó szántók és kertek helyén: kifosztott államkincstár, eladósodott főnemesek, teljesen lezüllött közigazgatás, mely nem a törvénykönyv, hanem a baksisok szerint méri az igazságot. Üres szóképpé, avult "babonává" válik a hitvestársi hűség, az urak szemrebbenés nélkül kínálják fel tulajdon feleségüket, lányukat, ha ezzel csak egy pillanatra is maguk felé fordíthatják a király mosolyát.
Ebből a züllött világból emelkednek ki Beaumarchais figurái, a "Figaro házassága"-nak hősei. A gróf – aki ugyan tessék-lássék lemond a jus primae noctis előjogáról – de titokban mégis megköveteli a kis komornától, hogy első csókját, első ölelését neki ajándékozza. Ez a világ környezi a szomorú grófnét, aki valami régi erkölcs utolsó képviselőjeként, még házastársi hűségről, boldog családi életről álmodozik.
Ennyi hatalom, törvény, a főúri pallosjog s a hitvány, mindenre kész szolgák ellenében, milyen fegyverrel harcolhat a darab főhőse, Figaro, a gróf szolgája? Egyetlen fegyvere a furfang, a friss, romlatlan ész, a gyorsaság, mellyel minden csapásra újabb, még élesebb csapással válaszol. Ismeri e fényes, romlott világ hiúságát, nemtelenségét, nem tévesztik meg a finomkodó gesztusok, a selyemruhák s a selyemnél is simább szóvirágok. Tisztában van azzal, hogy ravaszsággal, csellel, tíz körömmel kell harcolnia, ha meg akarja menteni boldogságát, ha el akarja ragadni a zsákmányt a gróf úr orra elől, a zsákmányt, aki nem más, mint Suzanne a komorna, Figaro kedves, mosolygós mátkája.
A "szolga", a lenézett közember végül is fölibe kerekedik a gróf úrnak, mert eszesebb, erősebb és egészségesebb nála. Amazt egyetlen vágy hajtja csupán: újabb és újabb kedvtelésekkel megmozgatni lomhán keringő vérét; Figaro a boldogságáért harcol. A megérdemelt győzelem az övé lesz.
[szerkesztés] Az opera keletkezése
A "Figaro házassága"-t 1786. május 1-jén mutatták be a bécsi Udvari Színházban. A bemutatón Da Ponte olasz szövegét énekelték, aminthogy az énekesek is egytől egyig olaszok voltak. A remekművet szörnyű gondok, gyötrelmes hajszák közben írta Mozart. A főpróba napján dobták ki Waringer Strasse-i lakásából házbérhátralék miatt. Ezekben a napokban írja: "Micsoda pokolban élek... képtelen vagyok dolgozni". Kölcsönért rimánkodik barátainál, különösen Puchberg kereskedőnél. Salieri s baráti köre közé tartozott az udvari színház intendánsa, Rosenberg gróf is. Nem utasíthatta el a művet, mert Mozart a Figarót egyenesen a császár parancsára írta, de mindent elkövetett, hogy minél később kerülhessen színre. Mozart új remekében az élet szólalt meg, hús-vér emberek történetét mondta el, de mindezt beragyogta a költői szépség, az igazi művészet sugárzása. A mozarti opera-buffa többet, mélyebbet adott holmi zenés tréfánál, a százrétű, kimeríthetetlen gazdagságú életről énekelt... Az intendáns hevertette a darabot, azzal érvelt, hogy "nem szabad lejáratni a mesterművet". A cselszövők, bajkeverők nevét már csak a kultúrhistória őrzi. Magyar nyelven a Nemzeti Színházban 1868. szeptember 11-én mutatták be először, majd 1886. június 13-án az Operaházban került színre.
[szerkesztés] Szereplők
- Almaviva gróf (bariton)
- A grófné (szoprán)
- Figaro, a gróf komornyikja (basszus [bassz-bariton])
- Suzanne, a grófné szobalánya (szoprán)
- Cherubin, apród (mezzoszoprán)
- Bartolo, orvos (basszus)
- Marcellina, házvezetőnője (mezzoszoprán)
- Basilio, énekmester (tenor)
- Antonio, kertész (basszus)
- Fanchette, a leánya (szoprán)
- Don Curzio, bíró (tenor)
- a környék lakói: parasztok
- parasztasszonyok
- parasztlányok
- vadászok
- szolgák
[szerkesztés] Cselekmény
Figaro és Susanna esküvőjükre készülődnek. Almaviva gróf, a gazdájuk azonban – szemet vetvén Susannára – újból érvényesíteni akarja az időközben megszüntetett feudális kiváltságot: az első éjszaka jogát. Ugyanakkor féltékeny Cherubinóra, a midenkinek udvarló kis apródra ( az operairodalom első "rajongójára" ). A grófné – férje állandó gyanúsítgatására – a jegyespárral szövetkezik. Miután kiderült, hogy Marcellina – akihez egy régi adóslevél alapján hozzá akarják kényszeríteni – Figaro tulajdon édesanyja, nem lehet tovább halogatni az esküvőt. Közben a grófné és Susanna ruhát cserél és Susanna találkára hívja a grófot. Végül a látszolag szobalánynak udvarló és feleségére féltékeny grófot alaposan megszégyenítik, a gróf bocsánatért sesdezik és a grófné – megbocsát.
Based on work by