Himnusz
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A himnusz vallásos jellegű, istent vagy isteni hatalmakat dicsőítő, hozzájuk segítségért fohászkodó imaszerű ének.
Tárgya és alkalma tehát eredetileg valamely istenség vagy az Isten dícsérete, megnyerése és magasztalása.
A vallásos költészet egyik legrégibb műfaja, az ősi kultúrákban mindenhol fellelhető.Közeli rokona az irodalmi ima műfaja.
Az elnevezés eredete a görög hümnosz (ének) jelentésű – kifejezésre, illetve latinos hymnus változatára vezethető vissza.
Az ókori görög líra óta hagyományozódnak a műfaj szerkezeti sajátosságai: a megszólítás, a tárgy megnevezése; az érvelő rész (az istenség tetteinek, tulajdonságainak felsorolásával; a zárás (visszatérés a felvetéshez, de már az érvelés hatásának bizonyosságával) – ezt a szerkezeti megoldást szokás ABA-formának nevezni.
A himnuszköltészet a középkorban élte virágkorát (a műfaj része a vallási szertartásoknak, érintkezik az imaformákkal, s elősegíti a rímes-időmértékes verselés fejlődését).
A himnusz a későbbi korokban már nem csak vallásos tartalmakat fejezett ki, hanem bármely bölcseleti mondanivalót; és a hagyományos szerkezeti keretek is fellazultak. Így végül az ódával csaknem azonos jelentésű fogalommá vált: szárnyaló lendületű költemény, amelyet szinte bármely tárgy, téma – elvont eszme, természeti jelenség, kiváló tulajdonságú ember, egy ország – magasztalására írhattak.
[szerkesztés] Példák a himnuszra
- Kölcsey Ferenc: Hymnus
- Vörösmarty Mihály: Szózat
- Petőfi Sándor: Nemzeti dal
Based on work by