Julius Reubke
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Julius Reubke (1834. március 23. – 1858. június 3.) - német zeneszerző, zongorista és orgonista.
Hausneindorfban született, apja az orgonaépítő Adolf Reubke. Zenei tanulmányokat Berlinben folytatott Theodor Kullak irányítása alatt. 1856-ban Hans von Bülow kezdeményezésére Weimárba utazott, hogy Liszt Ferencnél tanuljon. Egyike volt a legjobb taníványainak. Két év után, 1858-ban Pillnitzben érte a halál.
Julius Reubke nem élt addig, hogy lényeges életművet hagyjon maga után. Az 1857-ben írt zongoraszonátáját alkalmanként még most is játszák, légismertebb műve a szintén 1857-ben íródott ''Sonata on the 94th Psalm'' című c-moll orgonaszonátája a 19.századi orgonaművek egyik gyöngyszeme. Mindkét művön érződik az erős Liszti hatás.
24 éves korában halt meg.