Klasszikus retorika
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A klasszikus retorika a szónoki beszéd, antik hagyományait felölelő rendszer, a szónoklás művészetének, tudományának az ókori görögök és latinok által kidolgozott szabályait foglalja össze. A hagyomány szerint Szicíliában alakult ki. Legrégibb művelői és elméletírói: Gorgiász, Platón, Arisztotelész, Cornificius, Cicero és Quintilianus voltak. A retorika kifejezést koronként különböző jelentésben használták: a görögöknél legelőbb (Kr.e. V-IV. század) a rábeszélés mestersége volt, majd a meggyőzés művészete és tudománya lett. Arisztotelész általánosabban fogalmaz: mindenfajta beszédre kiterjeszti érvényét. Meghatározza a lehetséges beszédtárgyakat, elemzi a nyelvi megformálást (elocutio), a kiváltott esztétikai élményt, valamint a mű és előadója által összességében elért hatást. A római szónokok a gyakorlatiasság szempontjait hangsúlyozták; Cicero a rábeszélés eszközének tartotta. A szónok képességeit, erkölcsi feddhetetlenségét Quintilianus emelte ki. A retorika filozófiával való kapcsolata is változott az ókorban. Platón a filozófiával szemben a retorikát csupán mesterségnek tartotta, akik viszont ellene fordultak, a filozófiát tekintették a retorika előiskolájának, amely arra szolgál, hogy felkészítse a rétort a dialektikus gondolkodásra, s általa csiszolódjék elméje. A klasszikus retorika szerint a szónok fő feladatai:
- a felkészülés (régiesen: feltalálás, feltárás, inventio)
- az elrendezés (dispositio)
- a megfogalmazás, a stílus (elocutio)
- az előadás (ponuntiatio)
- a kívülről való megtanulás (memoria)
A szónoki beszéd megformált, szabályosan építkező szöveg. A hagyományok alapján hét szerkezeti egységét különíthetjük el:
- principium (bevezetés vagy exordium)
- narratio (elbeszélés)
- /esetlegesen/ egressus (kitérés)
- propositio (témafelvetés)
- argumentatio (érvelés)
- bizonyítás (confirmatio)
- refutatio, (cáfolás)
- peroratio (befejezés, epilogus)
A kitérő nem kötelező, csak lehetséges szerkezeti rész. Ha beszédeket hármas tagolásúnak tekintjük, akkor a bevezetés és befejezés közötti részeket tárgyalásnak nevezzük. A szónok előadásával és személyével kapcsolatbanban követelmény a tiszta beszéd, a rendezett külső.