Melléknévi igenév

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A melléknévi igenév (idegen szóval particípium, bár ez valamivel tágabb fogalmat jelöl) a leíró nyelvészet szerint igéből képzett, melléknévi szerepben álló szófaj.

Tartalomjegyzék

1 Kétarcúsága
2 Fajtái
3 Jelentése
4 Mondatbeli szerepe
- 4.1 Megkülönböztetése a melléknevektől
5 A -ható/-hető kérdése
6 Más nyelvek
7 Jegyzetek
8 Lásd még

[szerkesztés] Kétarcúsága

Egyszerűen fogalmazva a melléknévi igenév az ige és a melléknév tulajdonságait ötvözi, de kétféle arculata valójában elkülöníthető: „felfelé”, a felette álló elem felé melléknévként viselkedik (pl. olvasó fiú vö. csendes fiú), de „lefelé”, a neki alárendelt elem szempontjából igeként (pl. könyvet olvasó vö. könyvet olvas).

[szerkesztés] Fajtái

A mai magyar nyelvben hagyományosan háromféle melléknévi igenevet szoktak megkülönböztetni: a folytonos, a befejezett és a beálló melléknévi igenevet. A folytonos melléknévi igenév képzője az -ó/ő, a befejezetté a múlt idő jelével megegyező alakú -(O)t(t), a beállóé az -andó/endő.

[szerkesztés] Jelentése

Fontos észrevenni, hogy a folytonos melléknévi igenév aktív, míg a befejezett és a beálló melléknévi igenév általában passzív jelentésű:

az olvasó fiú – a fiú, aki olvas
az olvasott könyv – a könyv, amelyet olvasnak
az olvasandó könyv – a könyv, amelyet olvasni kell.

Rendszerszerű kivételek az intranzitív igéből képzett igenevek: világgá ment királyfi, eljövendő évek. Más típusú kivétel, ritka strukturális homonímia a sokat látott ember:

'az ember, aki sokat látott',
'az ember, akit sokat látnak'

amely az ige tranzitivitásával és a sokat szó poliszémiájával magyarázható.

[szerkesztés] Mondatbeli szerepe

A melléknévi igenév mondatbeli szerepe a melléknévéhez hasonló:

lehet jelző (az olvasó fiú),
valamint – elsősorban a befejezett és a beálló melléknévi igenév – névszói állítmány (ez a példa jól ismert).

Névszói állítmányi használata a nyelvművelő szakirodalom megbélyegző gyakorlata ellenére (Szathmári István elnevezésével „tötö-nyelv”) terjedőben van, pl. *Ez a probléma megoldott., ehelyett: Ez a probléma meg van oldva. – A beálló melléknévi igenévre hasonló (folklorizálódott) nyelvhelyességi szabály vonatkozik, „az -andó/-endő a magyarban nem használandó”, de ez a szerkesztésmód a magyarban nem is jellemző.

[szerkesztés] Megkülönböztetése a melléknevektől

A melléknévi igenevekből melléknevek, valamint főnevek válhatnak, pl. tanító. Esetenként a melléknévi igenév és a melléknév jelentése élesen eltér egymástól:

kiváló: pl. (a vízből) kiváló (anyagok) (melléknévi igenévként), ill. kiváló (melléknévként, 'nagyszerű' jelentésben)
ápolt: pl. ápolt (haj) (melléknévi igenév vagy melléknév, 'gondozott, tiszta' jelentésben) és ápolt (főnév, 'kórházi beteg' jelentésben)

A melléknévi igenevet a közönséges melléknevektől az igei tőre jellemző vonzatok megtartása különbözteti meg: sokat látott, jól ismert stb.

[szerkesztés] A -ható/-hető kérdése

A hagyományos elemzés szerint nem tartoznak a melléknévi igenevek közé a -ható/-hető képzővel ellátott alakok. Ez részben azzal magyarázható, hogy latin mintára a kategorizáció implicit szempontja a nyelvtani idő (előidejűség, egyidejűség, utóidejűség), amiből három – és nem több – alosztály adódik. A latinban a beálló melléknévi igenévnek valóban van utóidejű jelentésű aktív alakja: amaturus jelentése 'szeretni készülő', és mint láttuk, a magyarban is előfordul külön aktív alak híján az -andó/-endő ilyen használata: eljövendő évek 'évek, amelyek el fognak jönni'. Azonban tárgyas igék esetében nem utóidejűséggel, hanem a kell-nek megfelelő modális jelentéssel találkozunk, amivel jól párhuzamba állítható volna a lehet jelentését implikáló, ugyancsak passzív -ható/hető. Az alternatív osztályozás tehát modális jelentés nélküli és modális jelentésű passzív melléknévi igeneveket különböztetne meg (olvasott, illetve olvasható/olvasandó), az időviszony és az aspektus szerepét pedig jellemzően az aktív particípiumokra korlátozná.

[szerkesztés] Más nyelvek

Ismeri a melléknévi igenév (причастие) fogalmát az orosz nyelvtan is. Az egyébként is gazdag alaktanú eszkimó nyelvek közül pedig több is igen sok melléknévi igenevet ismer, ezek megválasztásával finom jelentésbeli megkülönböztetéseket lehet tenni (például szükségesség, lehetőség kifejezése). Ilyen a szirenyiki eszkimó ^[1] és a csaplini eszkimó nyelv is.

[szerkesztés] Jegyzetek

^ Menovscsikov, G.A.: A szirenyiki eszkimók nyelve. Fonetika,morfológia, szövegek és szótár. Szovjet Tudományos Akadémia, Moszkva • Leningrád, 1964. Eredeti cím: Г.А. Меновщиков: Язык сиреникских эскимосов. Фонетика, очерк морфологии, тексты и словарь. Академия Наук СССР. Институт языкознания. Москва • Ленинград, 1964