Nyíl

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A nyíl az íj lövedéke. Feltalálása korszakalkotó és fordulópont a taktika fejlődésében, mert ez az első fegyver, mely a rugalmasság felhasználásán alapul. Ezen az alapon fejlődtek a lövőfegyverek s a mai tökéletesedett lövőfegyverek is ezen alapulnak. A keleti népeké nádból, az európaiaké kőris- vagy gyertyánfából készült. A nyíl egyik vége vashegyben végződött, a másik 2-4 sorba helyezett tollal volt ellátva. A római nyíl hegye háromélű, a középkorból ismert nyílhegyek alakja sokféle; a főbbek: hengeres sima, hegyes levél alakú és szigonyos. A magyar nyíl hegyének alakja levél vagy rombusz. A honfoglaló magyaroknak is kedvelt fegyverük volt és a 17. századig használták. A nyilat az íjjal Európa és Ázsia népei a puskaporral töltött fegyverek feltalálása után még sokáig szívesebben használták, mint a muskétát vagy puskát, mert könnyebb volt vele bánni s gyorsabban lehetett vele lőni. 10-125 lépésről lőve a nyíl a legjobb páncélon is áthatolt. Voltak mérgezett hegyű nyilak és tüzes nyilak, amelyeknek végén kén, salétrom és szénnel telt tarisznya lógott. Ez borszeszbe áztatták, megszáradásuk után kénbe és gyantába mártották, kilövés előtt pedig meggyújtották.