Pürrhón

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Pürrhón (Kr. e. 360 – Kr. e. 270) Pleisztarkhosz fia, éliszi görög filozófus, az első akit a szkeptikus filozófusok sorában ismerünk, a pürrhonizmus megalapítója.

Tartalomjegyzék 1 Élete 2 Filozófiája 3 Pürrhónról fennmaradt történetek 4 Források

[szerkesztés] Élete

Diogenész Laertiosz, a „Filozófiában jeleskedők élete és nézetei”-ben írja Pürhónról, hogy eredetileg festő volt, majd elkezdett filozófiával foglalkozni és először „Brüszont, Stilpon fiát” halgatta, majd az abderai Anaxarkhosz tanítványa lett.

334-ben Anaxarkhosszal részt vett Nagy Sándor keleti hadjáratában és tíz éven át járta a világot. A hadjárat során eljutott Indiába is ahol megismerkedett a gümnoszofistákkal, a mágusokkal és a taoistákkal. A taoista kínai filozófia jutatta arra a gondolatra, hogy a wu wei, azaz a nemcselekvés szerint kell élni.

Diogenész Laertiosz azt írta Pürrhónról, hogy a közönbösség, a magábazárkózás, elvonulás az emberektől és a lemondás minden versengésről volt rá jellemző. „Mindig ugyanabban a lelkiállapotban volt.”

[szerkesztés] Filozófiája

Pürrhón nem hagyott hátra írott műveket, így tanításait tanítványa, Timón foglalta irásba, részben prózai, részben veses formában.

Indiai látogatásának következménye volt, hogy elhatározta, hogy ezentúl a legnemesebb úton fog filozófálni és bevezette a megragadhatatlanságon és ítéletfelfüggesztésen alapuló bölcseletfajtát amit ma szkeptikus gondolkodásként ismerünk.

Filozófiájának alapköve az volt, hogy minden ítélettől tartózkodni kell (epokhé), azaz olyan tudati állapot elérése a végcél amivel a többi ember véleményét lehetetlenné válik elfogadnunk vagy elvetnünk. További elvek: a véleménytől való tartozkodás (aphaszia) és a megzavarhatatlanság (ataraxia) vagyis az aggódás hiánya.

Ismeretelméleti és etikai gondolatokkal foglalkozott, tanítása szerint semmi sem szép vagy rút, igazságos vagy igazságtalan: ezek az értékítéletek az emberi konvención alapulnak. A dolgok számunkra felfoghatatlanok, a róluk tett kijelentések és azok negációi egyforma értékűek, ezért a kijelentések nem közölnek a világról semmit. A filozófus ismeretelméleti feladata az „epokhé” (görög nyelven: visszafogás), vagyis az ítéletek felfüggesztése. Ennek az ismeretelméleti szkepticizmusnak etikai konzekvenciája az a tétel, hogy az emberi boldogság szempontjából minden külső tényező közömbös. A bölcs feladata az, hogy lelkének zavartalan nyugalmát („ataraxia”) az események közepette megőrizze.

A szkeptikus filozófiának Pürrhón tanításával párhuzamosan kialakult másik irányzata a középső Akadémia elmélete volt. A késői szkeptikusok: Aineszidémosz és követői megint Pürrhón tanításaihoz nyúltak vissza, s filozófiájukat pürrhónizmusnak kezdték nevezni. Így tesz Sextus Empiricus is, amikor egyik művének a „Pürrhóneioi hüpotüpószeisz” (Pürrhóni vázlatok) címet adja: iratában nem Pürrhón tanítását, hanem a szkeptikus filozófia egészét tárgyalja.

[szerkesztés] Pürrhónról fennmaradt történetek

Pürrhón teljesen közömbös volt minden iránt, ami körülötte vagy vele történt. Olyan történetek maradtak fenn róla, hogy pl. akkor is folytatta a beszélgetést ha közben a beszélgetőtársa otthagyta.

Állítólag közömbösen elsétált tanítómestere, Anaxarkhosz mellett, amikor az egy mocsárba esvén fuldokolni kezdett. Az emberek rágalmazták ezért a tettét Pürrhont, a mocsárból közben kimenekült Anaxarkhosz azonban megdicsérte közömbösségét.

Otthonról is úgy ment el mindig, hogy nem szólt senkinek, és az utcán sem törödőtt senkivel és semmivel. Ezt a lelkiállapotát csak néhány hirtelen érzelmi felindulás szakította félbe, ami Pürrhon szerint kiirthatatlan az emberi természetből: „hiszen nehéz teljesen levetkőzni az embert”.

[szerkesztés] Források

• Pecz Vilmos: Ókori lexikon, I–IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904.
• Antik szkepticizmus (Budapest, Atlantisz kiadó, 1998)ISBN 9639165050
• Luciano De Crescenzo: A görög filozófia rendhagyó története; Tercium Kiadó 1995. ISBN 9638453168