Posztimpresszionizmus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A 19. század utolsó évtizedében a festők kezdtek eltávolodni az impresszionizmustól, és lendületet adtak a művészet 20. századi fejlődéséhez. Ebben nagy szerepe volt Paul Cézanne-nak, Paul Gauguinnak és Vincent van Goghnak. Kezdetben ők is impresszionisták voltak, de eltávolodtak az irányzattól, és megalkották azt a művészetet, ami a 20. századi festészetet nagyban befolyásolta. Az impresszionizmusra kétféleképpen reagáltak: az első Cézanne festészetében érvényesült, s konstruktívabb, racionálisabb, a másik pedig az expresszionita kifejezésmódot helyezi előtérbe.

[szerkesztés] Paul Cézanne

Az impresszionistákkal ellentétben, akik a tárgyat és a teret "lerombolták", és alárendelték őket a festék és színfoltoknak, Cézanne hosszú kísérletezés után kialakította az egyensúly, a stabilitás és a geometrikus valóság festészetét. Egész nemzedékek tanulták azt a művész képeiről, hogy geometria nemcsak az arány megjelölésére, hanem a tárgyak ábrázolására is alkalmas. Azután azt is megértették, hogy Paul Cézanne képeinek a rendje nem olyan, mint a természeté, s hogy a festő csak olyan formákat és olyan rendet teremt, amelyek gondolatai között élnek. Szerinte a kép a festő lelkének rendezői képességét mutatja meg. Ezzel Cézane megalkotta a modern esztétika alapjait, amely szerint a műalkotás új valóság, ami a természetben nem létezett addig, amíg a művész meg nem jelenítette.

Cézanne szerint a forma és a szín függ egymástól, és „csak ha a szín eléri teljes hangerejét, a forma is akkor teljesedik ki igazán.” A festő képein a szín arányától függ a formák térfogata és szilárdsága is. Hogy kiegészítse a konstrukciós igényét, a festő a tárgyakat mértani alakzatokra, kockára, gömbre és hengerre bontotta fel, és elég nagyra festette őket ahhoz, hogy a szín megkapja a maga teljes hangerejét, viszont elég kicsire ahhoz, hogy az építményben levő téglához vagy kőtömbhöz hasonlóan fejezze ki a formák teljességét és szilárdságát.

[szerkesztés] Paul Gauguin

Paul Gauguin francia festő azt vetette az impresszionisták szemére, hogy képeikből hiányzik a gondolat és a képzelőerő. Először a bretagne-i Pont Avenban, majd a polinéz-szigeteken arra jutott, hogy a szín és a vonal önálló kifejezőeszköz. Az általa teremtett festészetmódot Gauguin elnevezte szintetizmusnak. Fő kifejezőeszköze a szín, ebben találja meg a titokzatos és rejtélyes belső erőt, amely alkotásra készteti. Képein nem a szín írja le a tárgyat, mert nincs se tónusa, se fénye, sem árnyéka. Az egymás mellé nagy felületben felrakott tiszta színek különféle viszonyokat és harmóniákat hoznak létre.

[szerkesztés] Vincent van Gogh

Vincent van Gogh holland festő kezdetben a parasztok és bányászok életét festette meg, sötét, barnászöld árnyalatokkal. Párizsban volt egy rövid impresszionista korszaka, majd palettája világosabbra váltott, ő pedig felhagyott a szociális témákkal, és elutazott Arles-ba. Itt a kék és a sárga variálása révén fejezte ki mondanivalóját. Ez a két intenzív szín az ő képein ugyanazt tölti be mint a bizánci művészetben az arany és kék. Nála a nap, a föld, az ég konkrét szimbólumai, de még inkább a belső ritmusok és vibrációk kifejezései. Ebben a szimbolizmusban még két szín, a vörös és a zöld is helyet kapott. Éjszakai kávéház című művéről ezt írta öccsének, Theónak Párizsba: "A helyiség vérvörös és sötétsárga, közepén zöld biliárd és négy citromsárga lámpa, mely narancssárgás, zöldes fényt vet. Mindenféle zöldek és vörösek harcolnak egymással: az apró alakokban, az üres, szomorú helyiségekben... Vörössel és zöldel próbáltam kifejezni a szenvedélyt." Az hogy így vall a színekről, Van Goghot az expresszionizmus előhírnökévé teszi. Arles-ból elutazott St. Rémybe, ahol az expresszió ereje a visszafogottabb színvilágból áttevődik a dinamizmusba. Most már e gesztuson keresztül, jobban mint a színnel, ábrázol görcsös, és kicsavarodott formákat, zűrzavarokat és viharokat, melybe saját kínjait vetíti ki. A képek témái: ciprusok, olajfák és hegyek.

E három nagy egyéniséggel kezdődik a modern festészet. Cézanne művészete a kubizmust, a futurizmust, az absztrakt művészetet alapozza meg, Gauguin és Van Gogh az expresszionizmus nagy lehetőségeit, a színt villantotta fel a festők előtt, de mindhárman azt bizonyítják, hogy a kép művészi valóság, amely a természettel párhuzamosan, de függetlenül jelentkezik.