Szany

Magyarország északnyugati részén, a Rábaközben helyezkedik el. Szany önálló község a Kisalföld déli peremterületén, Csornától 18 km-re délre, a Pápára vezető út mellett terül el. A település a Rába vízgyűjtő területéhez tartozik. A település határában folyik a Rába (a falutól 3 km-re), valamint a Sárdos és a Makk ér. Említést érdemel a kedvelt horgászhely, azaz a kavicsbánya helyén létrejött bányató. Rábaköz természetes növényzetének megmaradt erdőfoltja - Móric-erdő, Eger-erdő - Szany határában találhatók mintegy 210 hektáron

[szerkesztés] Története és mai élete

Püspöki kastély

1398-ban az első okleveles említéskor "Zayan" néven szerepelt. Ekkor a győri püspökség keszői várához tartozott. Gyors fejlődését kedvező fekvése - Sopron-Pápa út mentén terül el - miatt már 1427-ben mezővárosként említik.

1543-ban a török kirabolta és felégette, de 1549-ben már 42 jobbágyportát és 37 zsellércsaládot számoltak össze. A Rába védte is a falut a török pusztításoktól, de áradásaival gyakran pusztította is a települést. Ezért már ekkor megkezdték a védőtöltések építését.
1571-ben a híres keszői várnagy, Thuri György délvidékről menekült katonatársairól és a török előnyomulásról szólnak a feljegyzések. Ebben az időben növekedett a vagyontalan zsellérek száma. Az elszegényedés egyik jele, hogy az úrbéri szolgáltatásokat nem teljesítő zsellérek lakásaik elhagyására kényszerültek, és a falu végén összetákolt kunyhókban húzódtak meg.

A XVI. század végén alakult földesúri majorüzem a telkes jobbágyok telkeit is megcsonkította.

1594-ben 120 család lakott Szanyban. Az Egyház, a Pápa, a Győr és a Szil utcák már ekkor léteztek. A török pusztítás azonban még ez évben menekülésre kényszerítette az itt lakókat éppúgy, mint Rábaköz egész népét. 1619-ben még csupán 13 jobbágy- és 3 zsellérporta volt lakott. A reformáció időszakában a vallásháborúktól és a járványoktól is szenvedett a lakosság (1711-ben "mirigyhalál" dúlt). A Rákóczi-szabadságharc idején a kuruc-labanc harcok a falut tovább nyomorították.
1740 táján a korábbi bérlet helyett a püspökség saját kezelésébe vette a falut és az urasági majort. 1783-ban már állt a püspöki kastély.

A XVIII. században nagymértékben nőtt a népesség, de a telki állomány nem változott. A földesúr a szántók bérbe adásával és az irtásföldek átengedésével segített, hogy a nép ne maradjon kenyér nélkül. Az irtás- és a hasznavehetetlen földek termővé alakítása az 1750-es évektől felgyorsult. Ennek emlékét őrzi Irtásmajor, amely kápolnával is rendelkezik.

1778-tól Nagy János költő volt Szany plébánosa. Korának megbecsült költője a szellemi és társadalmi életben egyaránt részt vett. Bár a mezőgazdálkodó Szany kisszámú iparosréteggel rendelkezett, takácscéhe már 1712-ben megkapta első privilégiumlevelét.
1740-ben a püspökség felújította a XVI. században egyszer már létrehozott majorgazdálkodást. A gyarapodás állomásai a XVIII. század második felének építkezései is: 1747-ben megépült a Szent Vendel-kápolna, 1753-ban a Szent Anna-kápolna, amely jelentős búcsújáró hellyé vált. 1767-ben a templom főhajója (melyet 1867-ben kibővítettek), 1783-ban pedig a püspöki kastély, amely a háromtornyú templommal együtt máig a legjellemzőbb meghatározója a község panorámájának.

Bár a település a XIX. század második felére mezővárosi rangját elvesztette, gazdaságilag mégis a Rábaköz egyik meghatározó községe lett. Az 1870-es népszámlálás szerint 2754 lakos, 733 ló, 1324 szarvasmarha, 3614 juh, 1209 sertés és 45 kas méh volt a községben.

1886-tól működik a posta Morse-távíróval (1920-tól telefonnal). 1897-ben a vasútvonal is megépült, ám az egyre növekvő lakosságot már sem az építkezések, sem a község határa nem tudta eltartani. Megindult a kivándorlás. Ehhez az 1898-as nagy tűzvész is hozzájárult. A Kanada nevű lakótelep az amerikás szanyiakra emlékeztet. A XX. század első felének gazdasági válságai Szanyt sem kerülték el. Ennek ellenére 1912-ben a püspök anyagi támogatásával artézi kutat fúrtak, 1924-ben megalakult a szanyi ipartestület, 1931-ben pedig a szanyi gyöngyösbokréta. 1936-ban bevezették a villanyt. A második világháború harcai elkerülték a falut.

Az ötvenes évek árnyékában nem lehetett különösebb előrehaladást remélni. Csak a hatvanas évek második felében kezdődött az az időszak, amely átformálta a község arculatát. A közművek ez idő alatt történő korszerűsítése, új oktatási, kulturális, sport-, egészségügyi és szolgáltató intézmények építése, az 1963-1969 között működő gimnázium, a Csornai Mezőgazdasági Technikum kihelyezett tagozata ún. mikrocentrummá tették Szanyt. Az új létesítmények létrehozásához fokozott költségvetési támogatást jelentett, hogy 1973-ban közös tanácsot hoztak létre a községben. 1977-ben nagyközséggé nyilvánították.