Valpó

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Valpó (horvátul Valpovo, németül Walpowo, vagy Walpach) város a mai Horvátországban Eszék-Baranya megyében.

Tartalomjegyzék

1 Fekvése
2 Nevének eredete
3 Története
4 Látnivalók
5 Híres emberek

[szerkesztés] Fekvése

A magyar határtól 30 km-re Eszék felé a Dráva jobb partja mentén húzódó síkságon fekszik.

[szerkesztés] Nevének eredete

Nevét az ófelnémet Walpoto (= uradalmi intéző) személynévből kapta.

[szerkesztés] Története

Az ókorban a rómaiak Jovalium nevű települése állt a helyén. A középkori települést a 14. században említik először, akkor Sandin Solyag birtoka volt. Ennek halála után 1427-ben Luxemburgi Zsigmond Valpót Maróti Jánosnak, későbbi macsói bánnak adta. A várat Maróti János kezdte építeni 1397 után és 1431-ben bekövetkezett haláláig az építést nagyrészt be is fejezte. A várat először 1438-ban említik. Fia László építette a várhoz a Szent László király tiszteletére szentelt kápolnát, amely a család temetkezési helye lett. A vár később is a Marótiaké maradt, egészen 1476-ig Maróti Mátyás macsói bán haláláig, akivel kihalt a dinasztia. A várat övező település Albert királytól kiváltságokat és vásártartási jogot kapott. Hunyadi Mátyás a valpói várkastélyt és birtokot unokatestvéreinek Geréb Mátyásnak és Péternek adományozta.

1543-ban elfoglalta a török. 1599-ben Pálffy Miklós foglalta vissza, de később újra török kézre került és csak a nagyharsányi csata után 1687-ben került vissza végleg Magyarországhoz. Ezután az udvari kamara birtoka, majd 1721-ben VI. Károly császár Prandau Péternek adományozta. Ebben az időben épült fel a település plébániatemploma is. 1801 végén a kastélyban tűz ütütt ki, mely után Prandau József az épületet barokk stílusban építtette át és kibővítette. Ekkor kapta fényűző berendezését is. 1809-ben Valpót vásártartási joggal rendelkező várossá nyilvánították. A 19. század végére a település egyre inkább városi külsőt nyert. 1884-ben a város mellett fűrésztelep épült. 1910-ben 5739 lakosából 3604 horvát, 933 német, 770 magyar, 188 szerb volt. A trianoni békeszerződésig verőce vármegye Eszéki járásához tartozott. Az I. világháborúban a vadászkastélyt előbb kirabolták, majd lerombolták, a II. világháború után pedig mintegy 1000 német lakost hurcoltak munkatáborba. A település a szerb-horvát háborúban is súlyos harcok szinhelye volt. Ma mintegy 9000 lakosa van.