27. Arany Málna-díjkiosztó
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A 27. Arany Málna-díjakat a hollywoodi Ivar Színházban osztották ki 2007. február 24-én, hogy elismerjék a filmipar 2006-ban nyújtott legrosszabb teljesítményeit.
A jelöléseket 2007. január 22-én jelentették be. A hagyományok szerint mind a jelölések, mind a díjátadó ceremónia egy-egy nappal az Oscar-díj megfelelő eseménye előtt történik.
Az utóbbi években szokássá vált, hogy csak 1-1 évre szóló díjkategóriákat hoznak létre, így a tavalyi „Az év botrányhőse” (Most Tiresome Tabloid Targets) díjat felváltotta a „Legrosszabb ürügy családi szórakozásra” (Worst Excuse for Family Entertainment) díja, ami „tiszteleg a G- és PG-korhatáros (bárki által, illeve szülői felügyelet mellett megtekinthető) 2006-os minőségi filmek hiánya előtt”[1].
Ebben az évben a „Legrosszabb remake vagy folytatás” kategóriát kettévágták: „legrosszabb előzetes vagy folytatás” és „legrosszabb remake vagy koppintás” kategóriákra.
A díjátadót mobiltelefonról közvetítették az internetre, az MSNBC.com-ra.
Ebben az évben a legtöbb díjra jelölt két film az Elemi ösztön 2 és a Kiscsávó (Little Man) című vígjáték volt, 7-7 nevezéssel.
Itt következik a nevezések teljes listája, a „győztesek” félkövérrel vannak jelölve:
[szerkesztés] Legrosszabb film
Elemi ösztön 2 (Sony/Columbia)
- BloodRayne (Romar Entertainment)
- Kiscsávó (Sony/Revolution)
- Rejtélyek szigete (Warner Bros.)
[szerkesztés] Legrosszabb férfi főszereplő
Marlon Wayans és Shawn Wayans – Kiscsávó
- Tim Allen – Télapu 3: A szánbitorló, Összekutyulva és Szupersuli
- Nicolas Cage – Rejtélyek szigete
- Larry the Cable Guy (Dan Whitney) – Larry the Cable Guy: Health Inspector
- Rob Schneider – Lúzer SC és Kiscsávó
[szerkesztés] Legrosszabb női főszereplő
Sharon Stone – Elemi ösztön 2
- Hilary Duff és Haylie Duff – Lányok a pácban
- Lindsay Lohan – Ilyen a formám
- Kristanna Loken – BloodRayne
- Jessica Simpson – Employee of the Month
[szerkesztés] Legrosszabb férfi mellékszereplő
M. Night Shyamalan – Lány a vízben
- Danny DeVito – Kiskarácsony mindenáron
- Ben Kingsley – BloodRayne
- Martin Short – Télapu 3: A szánbitorló
- David Thewlis – Elemi ösztön 2 és Ómen
[szerkesztés] Legrosszabb női mellékszereplő
Carmen Electra – Csajozós film és Horrorra akadva 4
- Kate Bosworth – Superman visszatér
- Kristin Chenoweth – Kiskarácsony mindenáron, A rózsaszín párduc és Rumlis vakáció
- Jenny McCarthy – Dögölj meg, John Tucker
- Michelle Rodriguez – BloodRayne
[szerkesztés] Legrosszabb filmes páros
Shawn Wayans és Kerry Washington vagy Marlon Wayans – Kiscsávó
- Tim Allen és Martin Short – Télapu 3: A szánbitorló
- Nicolas Cage és medvekosztüme – Rejtélyek szigete
- Hilary és Haylie Duff – Lányok a pácban
- Sharon Stone féloldalas cickói – Elemi ösztön 2
[szerkesztés] Legrosszabb remake vagy koppintás
Kiscsávó (Sony/Revolution; az 1954-es Babby Buggy Bunny című Tapsi Hapsi-rajzfilm koppintása)
- Összekutyulva (Disney)
- Poseidon (Warner Bros.)
- Rejtélyek szigete (Warner Bros.)
- A rózsaszín párduc (Sony/Columbia)
[szerkesztés] Legrosszabb előzetes film vagy folytatás
Elemi ösztön 2 (Sony/Columbia)
- Gagyi mami 2 (Fox)
- Télapu 3: A szánbitorló (Disney)
- A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet (New Line)
[szerkesztés] Legrosszabb rendező
M. Night Shyamalan – Lány a vízben
- Uwe Boll – BloodRayne
- Michael Caton-Jones – Elemi ösztön 2
- Ron Howard – A Da Vinci-kód
- Keenen Ivory Wayans – Kiscsávó
[szerkesztés] Legrosszabb forgatókönyv
Elemi ösztön 2, forgatókönyvét írta Leora Barish és Henry Bean, Joe Eszterhas karakterei alapján
- BloodRayne, forgatókönyvét írta Guinevere Turner, a BloodRayne videojáték alapján
- Lány a vízben, írta M. Night Shyamalan
- Kiscsávó, írta Keenen Ivory Wayans, Marlon Wayans és Shawn Wayans
- Rejtélyek szigete, forgatókönyvét adaptálta Neil LaBute Anthony Schaffer forgatókönyvéből
[szerkesztés] Legrosszabb ürügy családi szórakozásra
Rumlis vakáció (Sony/Columbia)
- Kiskarácsony mindenáron (Fox)
- Összekutyulva (Disney)
- Télapu 3: A szánbitorló (Disney)
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ "Razzies 2006 Nominees", 2007. január 22. Elérés: 2007. January 22.
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Arany Málna-díjkiosztók |
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. |
11. 12 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. |
21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. |