Antoninus Pius
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Titus Aurelius Fulvius Boionius Arrius Antonius Pius 86. szeptember 19-től 161. március 7-ig élt, 138-tól 161-ig uralkodott a Római Birodalomban.
[szerkesztés] Fiatalkora
Apja, Aurelius Fulvus római consul volt, családjuk Nemaususból (Nimes) származott. Antoninus Pius nem messze Lanuviuntól született. Apja halála után Arrius Antoninus, a nagyapja támogatta, valamint a család egyik barátja, ifj. Pilnius.
Miután quaestorként, praetorként sikeresen dolgozott, majd kétszer is consullá válaszották,Hadrianus császár kinevezte Antoninust Itália négy irányítója közé. Tovább növelte hírnevét sikeres ázsiai helytartósága során. A császár is nagyon megkedvelte, sőt 138. február 25-én örökbefogadta és utódjává tette első fogadott fia, Aelius Verus halála után. Ennek egy feltétele volt, Antoninusnak örökbe kellett fogadnia Hadrianus sógorának fiát és Aelius Verus fiát, akik mindketten császárrá váltak a későbbiekben (Marcus Aurelius, Lucius Verus).
[szerkesztés] Uralkodása
Egyik első császári intézkedése a szenátus meggyőzése volt Hadrianus istenné avatásának ügyében, amit először visszautasítottak. Próbálkozásai a tisztség megadása érdekében szolgáltatták a legfőbb indokot a Pius név felvételére (kegyes). A másik két oka erre egyrészt idős apósának saját kezű támogatása a szenátusban, mársészt pedig Hadrianus ártatlanul halálra ítélt foglyainak kiszabadítása. Templomokat, színházakat, mauzóleumokat épített, támogatta a művészeteket és tudományokat, és tisztségeket vagy díjakat adományozott a retorika, valamint a filozófia tanítóinak.
Szigorúan kordában tartotta hivatalnokait és a tartományok kormányzóit, könnyített az adóterheken, tiszteletben tartotta a senatus jogait.
Számos katonai zavargás is kitört ebben az időszakban a birodalomban, például Mauretaniában, Júdeában és Britanniában, de egyik sem volt túl komoly. A britanniai nyugatalanság azonban Hadrianus falának folytatásához, kiegészítéséhez vezette Antoninus császárt (Antoninus fala).
Feleségétől, Faustinától két lánya és két fia született, de csak egy, Ifjabb Faustina élte meg apja trónra emelését, aki később Marcus Aureliushoz ment feleségül.
Antoninus súlyos lázban halt meg az etruriai Loriumban, körülbelül 17 kilométerre Rómától. Életének utolsó szava egy jelszó volt, amit egy éppen érkező katonai tribunusnak mondott – „nyugalom”.
Uralkodása jelentette a Római Birodalom történetének legbékésebb korszakát.
[szerkesztés] Kapcsolatok Kínával
A kínai Han-dinasztia alatt nyílt meg az első római nagykövetség Kínában Antonius Pius császár parancsa nyomán. A rómaiak délről érkeztek Kínába (valószínúleg hajóval), Dél-Ázsiában szerzettt orrszarvú- és elefántcsontot, kagylókat ajándékozva a kínaiaknak.
A valóságban azonban már Marcus Aurelius uralkodott, mivel Antoninus Pius 161-ben meghalt, és a karaván csak 166-ban érkezett meg. A tévedés akkor alakult ki, amikor Marcus Aurelius több nevet is felvett, beleértve elődjéét, mint a tisztelet jelét. Ezért a kínai történelemben a mai napig "An Tun"-nak (Antoninusnak) nevezik Marcus Aureliust.
Előző uralkodó: Hadrianus |
Római császár 138–161 |
Következő uralkodó: Marcus Aurelius és Lucius Verus |