Antonio Stradivari
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Antonio Stradivari (Cremona, 1644 körül – Cremona, 1737. december 18.) olasz hegedűkészítő, szakmájában mai napig a legjobbnak számít. Nevének latin változata, egyben az általa készített vonóshangszerek neve: Stradivarius.
1644 körül született az lombardiai Cremonában (nem messze annyi halhatatlan muzsikus szülőhelyétől), Alessandro Stradivari és Anna Moroni fiaként.
1667 és 1679 között Nicola Amati műhelyében tanult.
1680-ban nyitotta meg saját műhelyét a Piazza San Domenicón. Ezt követően hamar kialakult saját stílusa, amely az Amatiétól leginkább sajátos faválasztási elveiben (egységesítve a fa-falvastagságot és a fahajlítást, valamint felerősítve a lakkozás színét), ill. újfajta csigaformáiban különbözött. Tudott "olvasni", mint kevesek, a hangszereihez felhasznált fából. Ferdinando Sacconi (a XX. sz. egyik legjelentősebb hegedűkészítője) szerint hangszereinek hangkaraktere a fapácoláshoz felhasznált kvarc-kálium-nátrium keverékből fakad. Mások a különleges lakkozásnak tulajdonítják a máig utánozhatatlan, egyedi hangzást. Újabb kutatások kimutatták a Stradivari-alkotta hangszerek magas minőségének másik okát: az ún. kis-jégkorszak (i. sz. 1400 körül) lehetővé tette a legegészségesebb fákban, a teljesen arányos évgyűrűk kialakulását. Ez a nyersanyag szinte teljesen mentes a hibáktól, vagyis igen szabályos, módját adta a kitűnő „lantkészítőnek” ('liutaio', a húroshangszer-készítő olasz elnevezése; liuto=lant), hogy olyan anyagokból induljon ki, amelyek ma már talán nem is léteznek. Stradivari személyesen utazott el a „Nagyszerű lángok közösségébe”, Trentinoba, hogy a hegedűi számára leginkább megfelelő fenyőfákat kiválassza. Az a vidék ma is egyik termőhelye a világ legjobb, húroshangszer-testek készítésére alkalmas fáknak.
Legjobb instrumentumait 1698 és 1725 között készítette (a csúcspont 1715 körül lehetett). Ezek mesteribbek, mint az 1725 és 1730 között készültek. Az 1730 utáni példányokat – valószínűleg – már a fiai (Francesco és Omobono) készítették.
Cremonában halt meg, s a Basilica di San Domenicoban temették el, amely a jelenlegi Piazza Roma városparkjának területén állt. Itt ma sírtábla őrzi a híres hegedűkészítő emlékét.
Becslések szerint több mint 1100 hangszert készített (beleszámítva a brácsákat, csellókat, lantokat és gitárokat). Ma ezekből 650 még megvan, de kb. csak 50 (!) tökéletesen egyben.
Manapság sok művész játszik még Stradivari-hangszeren. A hegedűművészek körében csak Giuseppe Guarnieri del Gesù hangszereit övezi hasonló megbecsülés. Kortárs cremonai hegedűkészítő volt még (a már említett Amatin kívül): Carlo Bergonzi (az operaénekes, aki a Parma melletti Vidalenzóban, 1924. július 13-án született – talán – az ő nevét vette fel).
A legnagyobb Stradivari-hangszergyűjtemények: a spanyol királyé, amely a madridi királyi palota hangszermúzeumában van kiállítva (két hegedű, két gordonka és egy brácsa) és az USA Kongresszusi Könyvtáráé (három hegedű, egy brácsa és egy gordonka)
Az eddigi legnagyobb Stradivari-aukció a londoni Christie'sben volt, ahol a „Kreutzer Strad” nevű hangszert 947 500 fontért (kb. 400 millió mai magyar Ft) adták el 1998-ban.
Based on work by