Batajnica
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Batajnica falu Szerbiában, Belgrád közelében.
Dénes nádorispán 1165-ben döntő győzelmet aratott itt Branász Mihály, a szerémségi bizánci görög vezér felett, és az elesett görögök fölé egy máig is látható, 20 méter magas dombot hányatott. Mikor a Mánuel Komménosz görög császár által küldött Andronikosz Koprosztefanosz hadai e dombhoz értek, lovaikról leugrálva esküdtek meg, hogy bosszút állnak az elesettekért.
Erre 1167. július 8-án ugyanitt adódott alkalom, Andronikosz győzelmet aratott Dénes nádor seregei felett. 800 vitéz, köztük 5 comes került a görögök hatalmába. A magyarok azonban még az éjjel segítséget nyertek, mire a görögök sietve átkeltek a 12 kilométernyi távolságban lévő Száván. A nép ma is Batajnižko polje, azaz csatamező néven ismeri a sírdomb környékét.
2001 júliusában Batajnica mellett vélhetően szerbek által meggyilkolt albánok tömegsírját találták. Több áldozat hét éven aluli volt. A környéken további négy-öt tömegsírban több mint nyolcszáz albán áldozatot találtak. A felfedezés megrázta a világot, és segített azt Slobodan Milošević ellen hangolni, akit épp eközben kísértek a hágai nemzetközi bíróság elé.
Batajnica Belgrád repülőterének is a neve. Bár ez inkább Nova Pazovához esik közelebb mert annak határán helyezkedik el. Az 1999-es bombázások alkalmával ezt a katonai repteret is bombázták és a mostani műholdképek tanúsága szerint az egyik kifutót még mindig kráterek borítják. A reptér jelenleg is használatban van és időnként a katonai gépek is gyakorlatoznak a környéken. A reptér bejáratánál egy régi használaton kívüli MIG repülőgép látható. Ez közvetlen a Batajnica és Nova Pazova közötti autóút mellett van.
Csizmár M.Zoltán. Batajnica történelméből sok dolog kimaradt, különössen a két világháború időszakából. Így már 1923-ban Batajnicán repülőtér épült, amely részben katonai, de 1926-tól már civil járatokat is indítottak innen a legközelebbi nagyobb városokba. A második világháborút megelőző években a Sz.H.Sz királyság modernebb francia és angol gyártmányú vadászgépekket kapott Belgrád védelmére, amelyek szintén Batajnicán állomásoztak. Ezek a gépek szembeszálltak a németek 1941. április 6-án végzett légitámadásával (106 gép német oldalon, 16 védővel szemben)de a túlerő elsöpörte az ellenállást. Ma is állnak az akkori légiharcokban elesett pilóták névsorai a repülőtér bejáratánál, amelyet meg is koszoruznak április 6-án minden évben.