Dien Bien Phu-i csata

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Dien Bien Phu-i csata (Ðiện Biên Phủ) 1954-ben zajlott a Vo Nguyen Giap által vezetett Viet Minh (vietnami) hasereg és francia ejtőernyősök, illetve az Idegenlégió alakulatai között. Az vietnami győzelemmel záruló ütközet egy észak-vietnami falu, Dien Bien Phu közelében elterülő völgyben zajlott és a franciák és vietnamiak között 1947-ben kirobbant első indokínai háború befejező csatája lett, mely megpecsételte Francia Indokína sorsát.

[szerkesztés] Előzmények

1953-ban a franciák megkezdték a Hanoi-t övező területek védelmének megerősítését és a felkészülést a Viet Minh elleni támadásokra Észak-Vietnam területén. Megerősített városokat és helyőrségeket hoztak létre ezen a területen, többek közt északon, a kínai határ közelében lévő Lai-Chau-nál, A Hanoi-tól nyugatra lévő Na San-nál és Lunag-Prabang és Plain de Jarres területén Észak-Laoszban.

Tavasszal Giap tábornok offenzívát indított Na San ellen, melyben 1544 embert vesztettek el a támaszpont támadásakor és további 1932 megsebesült. Ekkor kezdte a francia parancsnokság egy Dien Bien Phu-i bázis létrehozását fontolgatni. Úgy vélték, hogy amennyiben egy sebtében felállított bázis, mint amilyen Na San volt ekkora veszteségeket volt képes okozni a Viet Minh erőknek, akkor egy alaposan megtervezett és kiépített bázissal ennél is komolyabb győzelmeket érhetnek el.

A franciák számos alternatíva mérlegelése után döntöttek Dien Bien Phu mellett, melyet a Viet Minh 1952-ben foglalt el. A Kínát, Vietnamot és Laoszt összekötő utak közelében fekvő falu egy tál alakú völgyben helyezkedett el, mely kellő vízszintes felülettel szolgált egy nagyobb légibázis számára. Úgy vélték, hogy amennyiben sikerül a környező dombokat elfoglalni és megvédeni, a terület alkalmas lesz egy nagyobb, légi-utánpótlást biztosító támaszpont kiépítésére.

Mikor 1953 végén mindkét fél megkezdte a felkészülést a genfi konferenciára, a francia vezetés úgy döntött, hogy egy előnyösebb tárgyalási pozíció érdekében megkezdi Dien Bien Phu elfoglalását.

[szerkesztés] Castor hadművelet

A Castor hadművelet keretében 1953. november 20-án a franciák 3 nap leforgása alatt 9000 fős alakulatot szállítottak légi úton a völgybe. Ezek az erők kezdték aztán meg egy nagyméretű, két kifutópályával rendelkező légitámaszpont kiépítését és megkezdték a környező magaslatok elfoglalását és megerősítését. A nyolc magaslat mind egy-egy női nevet kapott. 1954 elejére a csapatlétszám 13 000 főre emelkedett és tüzérségi erőkkel valamint számos könnyű tankkal egészült ki.

A Viet Minh túlságosan is szét volt szórva ezen a területen, ahhoz, hogy komoly mértékben akadályozni tudja ezeket az előkészületeket. Olyannyira nem avatkoztak be, hogy a francia vezetés egy része már aggódni kezdett, hogy terveikkel ellentétben az ellenség egyszerűen figyelmen kívül hagyja majd a bázist és inkább kelet felé vonul.

[szerkesztés] Logisztikai előkészületek

A csatát megelőző 5 hónapban a Viet Minh nagyrészt emberi erőre támaszkodva, mintegy 20 000 paraszt és kuli közreműködésével szállította el a fegyvereket és hadianyagokat a kb. 800km-re lévő kínai határtól a csata helyszínére. Bár a kínaiak mintegy 600 szovjet gyártmányú teherautóval támogatták a logisztikai műveletet, a szállítások nagy része mégis emberi erőre támaszkodva, kerékpárokkal történt. A munkások mintegy 4kg rizst fogyasztottak el útközben, hogy 1kg rizst a frontra juttassanak. A légitámadások állandó fenyegetése alatt nem használhatták a nagyobb utakat. Szinte hihetetlen erőfeszítések árán 200 nehéz üteget húztak fel a kötelek segítségével a meredek hegyoldalakon, mindössze kb. napi 1,5km-t haladva előre. Erőfeszítéseik eredménye az lett, hogy tüzérségük ereje a franciákénak mintegy háromszorosa lett.

[szerkesztés] A csata

1954 márciusának elejére aztán világos lett, a Viet Minh növekvő számban vonultat fel csapatokat a környező területeken. A valódi csata március 13-án, hajnalban kezdődött el, amikor a franciák megrökönyödésére a vietnami erők képesek voltak az egész éjjelen át tartó nagyerejű tüzérségi zárótüzet zúdítani a völgyre, mely során mintegy 9000 lövedék csapódott be elsősorban a Beatrice illetve Gabrielle elnevezésű állásokra, melyet aztán – igaz komoly veszteségek árán – a Viet Minh be is vett. Bár a franciák tudták, hogy ellenfeleik rendelkeznek ágyúkkal, azok számát és űrméretét erősen alábecsülték. A francia tüzérségi parancsnok, aki képtelen volt ellentüzet irányítani a jól álcázott Viet Minh állásokra, végső kétségbeesésében visszament fedezékébe és egy kézigránáttal öngyilkosságot követett el. A morál csökkenését elkerülendő, titokban temették el.

A franciák ejtőernyővel igyekeztek erősítést juttatni a csata helyszínére, ám újabb meglepetésükre a Viet Minh légelhárító-ütegekkel tüzelt rájuk. Tekintve a légi utánpótlás fontosságát, ez rendkívül súlyos fejlemény volt a bázis védői számára. A franciák repülőgépeiket is bevetették az ellenséges tüzérségi állások ellen, ám komoly károkat nem voltak képesek okozni a jól elrejtett ágyúkban.

Felismerve a légi utánpótlás fontosságát, a Viet Minh a súlyos áldozatokkal járó frontális támadások helyett inkább áttért a két kifutópálya intenzív ágyúzására, míg végül mindkettő használhatatlanná vált. Ezenkívül megkezdték egy lövészárokrendszer kiásását a bázis közepe felé, fedezéket nyújtva az elkövetkező rohamoknál.

Az első leszállópálya egy március 18-tól március 23-ig tartó előrenyomulás után esett el. A második leszállópályán március 28-án száll le az utolsó repülőgép, ám közben meg is semmisült. Válaszul a franciák saját támadást indítottak ugyanazon a napon, légvédelmi állásokat támadva. 31-én visszafoglaltak két megerősített magaslatot, ám további erősítés híján nem sokkal később fel kellett adniuk őket.

Mivel ezek után az ejtőernyő maradt a hadianyag bázisra juttatásának egyetlen lehetséges módja, a beérkező utánpótlás mennyisége jelentősen csökkenni kezdett. A levegőből ledobott készletek egyre nagyobb része ért földet a Viet Minh által ellenőrzött területeket, értékes hadianyagokhoz juttatva őket. A vietnamiak ezen a ponton már lényegében megnyerték a csatát és saját szavaikkal az elkövetkező szakasz már csak „a haldokló elefánt lassú kivéreztetése” volt. Április utolsó hetében megérkezett a monszun is, tovább nehezítve a légi támogatást. A lövészárkokat elárasztotta a víz, a bunkerek pedig beomlottak. Az utolsó erősítés – 4305 katona Marcel Bigeard tábornok vezetése alatt – március 14. és május 6. között érkezett ejtőernyővel, ám számuk még ahhoz sem volt elegendő, hogy az ugyanezen időszak alatt elszenvedett veszteségeket pótolja.

A franciák ekkor már látták, hogy a vereség elkerülhetetlen, de igyekeztek kitartani a genfi békekonferencia április 26-i kezdetéig. Az utolsó francia támadás május 4-én történt, ám hatástalan maradt. A Viet Minh újonnan beszerzett szovjet gyármányú rakétákkal kezdte lőni az erődöt. A végső összeomlás május 6-án és 7-én következett be. A franciák még ekkor is harcoltak ám a végül egy frontális rohammal bevették a bázisukat.

A 20 000 fős francia erőből legalább 2200-an vesztették életüket a csata alatt. A harcok mintegy 100 000 vietnami résztvevőjéből becslések szerint 8 000 esett el és további 15 000 sebesült meg, ami a támadó erőknek mintegy felét tette ki.