Donáth Ferenc

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Donáth Ferenc (Jászárokszállás, 1913. szeptember 5. – Budapest, 1986. július 15.) politikus, történész, mezőgazdaság-tudományi szakember.

[szerkesztés] Élete

Elemi és középiskoláit Jászberényben végezte, majd 1930-1934 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett. 1934-ben a kommunista párt tagja lett. Jelen volt az 1936-os Debreceni Diétán, 1937-ben a Márciusi Front megalakításában vállalt szerepet, 1939-ben pedig részt vett a Nemzeti Parasztpárt létrehozásában. 1939-1944-ben a Szabad Szó című lapnál volt külpolitikai rovatvezető.

1940 tavaszán Újhelyi Szilárddal együtt őrizetbe vették, majd több hét kihallgatás után szabadlábra helyezték, azonban továbbra is rendőri felügyelet alatt állt. 1940 őszén munkaszolgálatra hívták be, ahonnan az év végén hazaengedték, majd 1941 tavaszán ismét behívták. Tüdővérzése miatt leszerelték; ezután 1942-től a háború végéig illegalitásban élt és politizált.

1944-ben közreműködött a kommunista párt újjászervezésében. 1945 és 1951 között különböző politikai tisztségeket töltött be: az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökhelyettese, az MKP Központi Vezetőségének tagja, a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára, az MKP Központi Vezetősége falusi osztályának vezetője, majd a Főtitkársági Iroda vezetője volt.

1951 februárjában letartóztatták, 1951. december 18-án zárt tárgyaláson 15 évi börtönre ítélték. (Ugyanebben a koncepciós perben ítélték el Kádár Jánost, Kállai Gyulát és Haraszti Sándort is). Büntetésének túlnyomó részét magánzárkában töltötte. 1954 júliusában rehabilitálták.

1954 decemberétől a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének Mezőgazdasági Osztályát vezette, majd igazgatóhelyettessé nevezték ki. 1956-ban a Nagy Imre körüli reformerek közé tartozott. 1956. október 30-án az MSZMP újonnan megalakult ideiglenes intéző bizottságának tagja lett. 1956. október végén és november elején Nagy Imre titkárságának munkatársa volt. November 4-én a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült. November 24-én Snagovba (Románia) internálták. 1958-ban a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjaként a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával 12 évi börtönbüntetésre ítélték. 1960. ápr.-ban egyéni kegyelemmel szabadult.

1960-1976 között az Országos Mezőgazdasági Könyvtár, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, majd az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1976-1983 között pedig az MTA Szövetkezetkutató Intézetének munkatársa volt. Az 1970-es évektől a demokratikus ellenzéki mozgalom résztvevője volt; az elsők között írta alá a Charta '77 melletti szolidaritási nyilatkozatot, és ő szervezte 1980-ban a Bibó-emlékkönyv szamizdatként való megjelenését. 1985-ben ő volt a monori tanácskozás fő szervezője. [1]

1989. június 9-én a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze törbényességi óvást emelt a Nagy Imre-perben elítéltek javára és indítványozta az ítéletek hatályon kívül helyezését, illetve az ártatlanul elítéltek felmentését. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi Miklós és Szilágyi József ítéletét hatályon kívül helyezte, és bűncselekmény hiányában mindannyiukat felmentette.

[szerkesztés] Művei

Demokratikus földreform Magyarországon 1945, Budapest, 1969
Reform és forradalom. A magyar mezőgazdaság strukturális átalakulása 1945-1975 között, Akadémiai Kiadó, Budapest 1976
A munka és a tulajdon kapcsolata az iparosodó mezőgazdaságban, Szövetkezeti Kutató Intézet, Budapest, 1979
Tulajdon és hatékonyság, 1988