Dugovics Titusz
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Dugovics Titusz (Sárkút, ? – Nándorfehérvár, 1456. július 21.) katona, hősi várvédő
Hunyadi János harcosa. Részt vett a várnai csatában. 1456-ban a nándorfehérvári csatában lelte halálát, s ennek a csatának köszönheti hírnevét is. Mivel másképpen nem tudta megakadályozni a török zászló kitűzését a várfokra, a török zászlótartó katonát magával rántva hősi halált halt.
Ezt a hőstettét több költemény és festmény is megörökítette. A legismertebb kép Wagner Sándor festőművész 1853-ban alkotott műve, mely a Magyar Nemzeti Galériában látható.
Érdekesség, hogy míg számunkra teljesen ismeretlen az a török katona, akit Dugovics magával ránt a mélybe, Törökországban a mi Dugovicsunk maradt névtelen személy, s a török katona nemzeti hős. A törökök úgy tartják, nem Dugovics rántotta mélybe a támadó katonát, hanem a török hős áldozta fel magát – és a számukra névtelen magyar védőt.
Dugovics Bertalan, Dugovics Titusz fia 1459-ben Pozsony vármegyében birtokot kapott Mátyás királytól apja hőstettéért.
Dugovicsnak a legnagyobb kultusza a Vas megyei Nagysimonyi községben van, ott ugyanis a mai napig tartják, hogy Titusz az ő falujuk szülötte. Ezt ugyan történelmi források cáfolják, de a nagysimonyiak kőkeresztet állítottak emlékére, s az általános iskola is róla van elnevezve.