Edward Zwick
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Edward Zwick (1952. október 8.) zsidó származású amerikai filmrendező és producer. Chicagóban született, Illinois államban, a Harvardon végzett 1974-ben. 1975-ben fejezte be tanulmányait az Amerikai Filmintézet iskoláján.
Első rendezői munkája a Family című tévésorozathoz kötődik, ami 1976-ban futott. A szérián dolgozott Marshall Herskovitz is, akivel Zwick később közös produkciós céget alapított The Bedford Falls Company néven. Három tévéfilm után Zwick debütjére a nagyvásznon 1986-ban került sor a Mi történt az éjjel?-lel. Ezt követte az öt Oscar-díjra jelölt Az 54. hadtest, ami meghozta Denzel Washington számára első elismerését az Akadémiától. A The Bedford Falls Company égisze alatt elsőként a Szenvedélyek viharában készült el 1994-ben, a cég és egyben Zwick legnagyobb sikere azonban a Tom Cruise főszereplésével készült Az utolsó szamurájhoz fűződik, amely 2003 decemberében került a mozikba. Zwick rendezőként legutóbb a szintén öt Oscarra esélyes Véres gyémántot forgatta Leonardo DiCaprióval. Produceri munkái között megtaláható még a többszörös díjnyertes Szerelmes Shakespeare és Traffic. Előbbiért ő is vehetett át aranyszobrot.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Mozifilmjei
[szerkesztés] Rendezőként
- 2008. The Lions of Al-Rassan
- 2006. Véres gyémánt (Blood Diamond)
- 2003. Az utolsó szamuráj (The Last Samurai)
- 1998. Szükségállapot (The Siege)
- 1996. A bátrak igazsága (Courage Under Fire)
- 1994. Szenvedélyek viharában (Legends of the Fall)
- 1992. Országúti amazonok Leaving Normal
- 1989. Az 54. hadtest (Glory)
- 1986. Mi történt az éjjel? (About Last Night)
[szerkesztés] Producerként
- 2008. The Lions of Al-Rassan
- 2008. Quarterlife
- 2006. Véres gyémánt (Blood Diamond)
- 2003. Az utolsó szamuráj (The Last Samurai)
- 2002. Elhagyatva (Abandon)
- 2001. Nevem Sam (I Am Sam)
- 2000. Traffic
- 1998. Szerelmes Shakespeare (Shakespeare in Love)
- 1998. Szükségállapot (The Siege)
- 1998. A velencei kurtizán (Dangerous Beauty)
- 1994. Szenvedélyek viharában (Legends of the Fall)
[szerkesztés] Forgatókönyvíróként
- 2003. Az utolsó szamuráj (The Last Samurai)
- 1998. Szükségállapot (The Siege)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Edward Zwick az Internet Movie Database oldalain