Hangszóró
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Hangszórónak nevezzük azokat az elektronikai eszközöket, amelyek elektromos jelet hallható hanggá alakítanak. Az aktív hangszórók jelerősítő elektronikával vannak egybeépítve.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Hangszórótípusok
[szerkesztés] Elektrodinamikus
A legelterjedtebb típus, amelyben egy mágnes belsejében csillapítottan lengő tekercs egy (általában kúposan kialakított) laphoz van rögzítve. Ha tekercsben ingadozó erősségű áram folyik, akkor az az áram erősségének megfelelően kitér, így megmozgatja a lapot (kónuszt). Kellően nagy frekvencián (30Hz-20kHz) ez hangként érzékeljük.
[szerkesztés] Piezo
A piezo hangszóró a piezoelektromosság jelenségét használja fel: bizonyos kristályok alakja megváltozik, ha megfelelő részein elektromos feszültség alá helyezzük. Mivel a kristályok merevek, ezért csak nagy frekvenciás hangokat tudnak kellő hatékonysággal előállítani.
Hangfalak (helyesebben hangdobozok)
A hangszórókat akusztikai megfontolásokból megfelelő méretű dobozokhoz, illetve ládákhoz rögzítik. A doboznak több szempontból is előnyei vannak. Nemcsak mechanikailag rögzítik a hangszórót, de az akusztikus rövidzárat is kiküszöbölik, valamint egyenletessé teszik a frekvenciamenetet. Egy vagy esetleg több hangszóró található benne. Ezen hangszórók a teljes hallható tartománynak csak egy-egy részét tudják lesugározni. A hangfalakat jellemezhetjük : a rákapcsolható tartós és időszakos teljesítménnyel, a frekvenciamenettel, az erősítő felé mutatott terhelő impedanciával és a hatásfokkal (1W elektromos teljesítmény által létrehozott hangnyomás).
A többutas hangfalak több, eltérő tulajdonságú hangszórót tartalmaznak, melyek más-más, számukra ideális frekvenciatartományban sugározzák a hangokat. Ezekben a bemenő jelet hangváltóval (másnéven keresztváltóval) osztjuk szét mélyebb és magasabb tartományokba. Erre azért van szükség mert a hangszórók a saját rezonanciafrekvenciájuk alatt nem tudnak sugározni. Ez dinamikus hangszóróknál a pille és a lágy felfüggesztés rugalmasságából adódik, ugyanis ez a két anyag bármennyire is rugalmas, valamilyen mértékben megnöveli a rezonanciafrekvenciát.
[szerkesztés] Hangszerek
[szerkesztés] Monó
Egyhangszórós rendszer
[szerkesztés] Sztereó
Kéthangszórós rendszer
[szerkesztés] Dolby Sourround
Kéthangszórós rendszer, elektronikusan kódolt térhatással. 1982-ben vezették be.
[szerkesztés] 2+1 csatorna
A 2+1 csatornás, azaz sztereó bal-jobb hangszórós rendszereket egy mélysugárzóval egészítették ki, hogy ne keljen egy dobozba építeni a bal-jobb dobozzal, ezzel csökkentve az akusztikai interferenciákat.
[szerkesztés] Quadro
Négyhangszórós rendszer (quadrophonic): első-hátsó sztereó. Nem terjedt el, mivel régebben költséges volt előállítani négy csatornát kezelő hanghordozót.
[szerkesztés] 4+1 csatorna
Dolby Stereo: A Dolby Laboratories cég a mozik számára négy csatornát vitt fel a sztereo sávra: jobb, bal, közép, surround(környezet). LFE (Low Frequency Effects), vagyis mély csatorna is előállítható a mély hangok kiszűrésével.
[szerkesztés] 5+1 csatorna
Hat hangszórós rendszer: első sztereó, hátsó sztereó, valamint center(elöl középen) és mélysugárzó hangfalak veszik körbe a hallgatóságot. A center szerepe leginkább a filmek prózai részén van, tehát a filmben lévő beszédhangok sugárzása a center sugárzó szerepe, eltekintve a speciális effektektől.
AC-3: Adatsebesség: 32-640 kb/s. Felbontás: 20 bit. Mintavételi frekvencia: 48 kHz. DTS: Mozik ban használt hangtechnika, 384 kb/s adatátviteli sebességgel, 24 bites felbontással, 192 kHz mintavételi frekvenciával állít elő 8 csatornás. CD minőségű hangot
[szerkesztés] 6+1 csatorna
Dolby Digital EX
Based on work by