Iránytű

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az iránytű, illetve a továbbfejlesztett változata, a tájoló a Föld mágneses térerősségén alapuló irányzó műszer, ami általában a mágneses északi irány kijelölésére szolgál.

Tartalomjegyzék 1 Története 2 Iránytű 3 Tájoló 3.1 Bézard rendszerű tájoló 3.2 Laptájoló 4 A tájoló beosztása 4.1 Átszámítások 5 Irányrendszer 6 Lásd még

[szerkesztés] Története

Az iránytűt az ókori Kínában időszámításunk előtt 2000 évvel alkalmazták az akkori utazók. A kocsikon vízzel telt edényben elhelyezett úszó falapra felerősített „delejes” lemezecske mutatta a déli irányt.

Ezt a készüléket az arabok, majd az európaiak vették át a kínaiaktól. A mágneses tulajdonságú lemezt csúcsra helyezték, és dobozba foglalták. Később megjelent a doboz fenekére felfestett szélrózsa, majd olyan kiegészítőket szereltek fel a dobozra, amivel a tárgyak „irányba vétele” megkönnyíthető, vagyis kialakult a tájoló.

[szerkesztés] Iránytű

Az iránytű egyszerű irány meghatározó műszer, amelyben egy függőleges tengelyen elhelyezett szabadon lengő mágneses acéltű a földmágnesesség hatására közel az észak-déli irányba áll be. Segítségével a szelence aljára rajzolt világtájakkal (szélrózsa) együtt a fő és mellék világtájakat hozzávetőleges pontossággal meg lehet határozni.

[szerkesztés] Tájoló

A tájoló – az iránytűhöz hasonló – már fok beosztással is ellátott műszer, amivel már nem csak a világtájakat lehet meghatározni, hanem vízszintes irányszögeket (azimutokat) is lehet mérni.

A tájolóknak két főbb alaptípusát lehet megkülönböztetni,

• a Bézard rendszerű iránytűt, és
• az átlátszó műanyag lapba beépített iránytűt.

A jelenleg kapható különféle tájolók kialakítása e két alaptípus ötvöződésből alakultak ki.

[szerkesztés] Bézard rendszerű tájoló

Patkó alakú műanyagházban (1) forgatható, üvegfedelű folyadékcsillapítású iránytűt (2) helyeznek el. Az üveglap alatt alakították ki a számlapot (3). A leolvasáshoz a házon egy tüskét, mutató csúcsot (4) helyeztek el. A tájoló védelmét egy nem mágnesezhető anyagból készült fém tok (5) biztosítja, amin az irányzáshoz fontos irányzóréseket (6) vágtak ki. A fedél forgópontjainál elhelyezett fülekhez (7) vonalzó csatlakoztatható, amivel az irányél meghosszabbítható.

Szemmel végzett irányzáskor a szöghelyzet leolvasását a házon elhelyezett állítható fémtükör (8) könnyíti meg.

A tájolóhoz bőrtok, és a viselését megkönnyítő zsinór tartozik.

[szerkesztés] Laptájoló

Az átlátszó, téglalap formájú műanyag lapba (1) helyezik el a szintén átlátszó, és forgatható műanyagból, vagy esetleg üvegből készített szelencét (2), ami tartalmazza magát az iránytűt (3), valamint az ívmérték vagy a fokbeosztás számsorát (4) is. Az alaplap élénél léptékosztást (5), illetve mm beosztást (6) szoktak elhelyezni. A térkép jeleinek könnyebb felismerését a lapban elhelyezett nagyító lencse (7) biztosítja.

Az irányzást az É-D irányvonalak (8), leolvasási pont vagy – vonal (9), és a szelence alján elhelyezett É-D irányrések, vagy nyíl (10) segíti elő.

Egyes típusokon lépésszám ellenőrző számtárcsa, valamint kisebb távolságtartó lábak is vannak.

Tartozéka még a viselését megkönnyítő zsinór, valamint általában műanyagból készített védőtok is.

[szerkesztés] A tájoló beosztása

A szelencében elhelyezett skála beosztása lehet

• Fok-rendszerű, amikor a kör kerületét 360 fokra, azon belül percekre osztják be.
• Vonás-rendszernél a kör kerületét egységesen 6400 vonásra, vagy 6000 vonásnak megfelelő szögértékre osztják fel. A vonásrendszer is szögértéket képvisel.

Vonás értéke egy olyan szög, amelynek szárai 1 km távolságon 1 m hosszú ívet zárnak

[szerkesztés] Átszámítások

Fokról vonásra: 1 fok = = 17,78 vonás

1 fok = = 16,65 vonás

Vonásról fokra:

1 vonás = = 0,0563 fok

1 vonás = = 0,06 fok

Az egymás közötti átszámításnál a beosztási irányok kezdetét figyelembe kell venni.

[szerkesztés] Irányrendszer

A tájolókat irányrendszerük alapján is megkülönböztethetők, attól függően, hogy

• a számozás kezdete hol – Észak, Dél, Kelet, Nyugat – kezdődik el, illetve
• a számozás növekedése melyik irányba folytatódik.

Pl.- É-K rendszerű 6000 vonásbeosztású tájoló „0” pontja É-kon kezdődik, és K-felé emelkedik.

A számlapokon a számok torlódásának elkerülésére csak az ezres és százas helyi értékeket szokták feltüntetni.

A tájoló pontos mérésénél figyelembe kell venni az adott területre megadott mágneses elhajlás szögértékét. Ennek szerepe különösen a repülés és a hajózás esetében jelentős.

[szerkesztés] Lásd még

• Földi mágneses mező
• Északi-sark