Közveszélyes munkakerülés
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Közveszélyes munkakerülés (KMK)
A második világháború utáni magyar társadalomban ismeretlen volt a munkanélküliség. A Magyar Népköztársaságban a teljeskörű foglalkoztatás volt a cél, amit az államnak kötelezően meg kellett valósítania. Ily módon a munkanélküliség (közveszélyes munkakerülés névvel illetve) törvényileg büntetendő állapot volt.
A közveszélyes munkakerülés fogalma már a századfordulón érvényben van. Még József Attilát is előállították (többek között) ilyen címszó alatt. Későbbiekben a közveszélyes munkakerülésről szóló 1913. évi XXI. törvénycikk 4. §-ának (2) bekezdése a következőképpen rendelkezett: „közveszélyes munkakerülést követ el, aki kéjnővel vagy tiltott kéjelgésből élő nővel tartatja ki magát. Az említett törvénycikk a kitartottságot közveszélyes munkakerülésként értékelte, mely bűncselekmény természetes egység.” (3/1999 LB határozat szövegéből).
Későbbi értelmét azonban a kommunizmus alatt nyeri el, akkor is az ötvenes évek közepén. A párt számára ugyanis ekkor „fogynak el” az „osztályellenes” tevékenyégek, a szabotázsok, a fasiszta tevékenységek – szóval kell valami új. Nagy Sándor dolgozatában (Ügyészségi jelentések az 1955. évi 17. tvr. budapesti végrehajtásáról) így fogalmazza a helyzetet: „Megkísérlik egyúttal számba venni avagy, az új helyzethez idomítva, kidolgozni – a büntetés világán belül – az elkülönítés, átnevelés, munkára fogás, gyógyítás korábban elhanyagolt módozatait. A mechanizmus azonban nem torpan meg a börtönök és zárt intézetek falainál. Hiszen mindez olyan társadalmi kérdés, mellyel a bűnüldöző szerveken kívül az állami és a társadalmi szerveknek, az egész társadalomnak foglalkozni kell. Feltérképezik a 'veszélyes gócokat': a nyomortelepeket, munkásszállókat, az elburjánzott kocsmákat, büféket, talponállókat; a többszörös szűrőn – mozgósítják a pártszerveket, kerületi tanácsokat, ifjúsági szervezeteket, lakóbizottságokat, iskolákat, állami vállalatokat – fenn kell akadniuk a züllött avagy ilyen hajlamokat mutató egyéneknek. A hatalmi szándék, ahogy a Fővárosi Ügyészség jelentése kertelés nélkül kimondja, hogy ezek körül "a megvetés és gyűlölet légköre alakuljon ki."
Később az 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről (Btk.) így rendelkezett a kmk-ról: „266. § Az a munkaképes személy, aki munkakerülő életmódot folytat, ha korábban közveszélyes munkakerülés vétsége vagy szabálysértése miatt megbüntették és a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatóságának megszűnésétől két év még nem telt el, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.”
Egy parlamenti felszólalás szerint (1992.02.10., 174. ülésnap, Kőszeg Ferenc) a Kádár rendszerben évente 2-300 ember ítéltek el közveszélyes munkakerülésért, és 2 ezer fölött volt azoknak a száma, akiket szabálysértési eljárás keretében ítéltek úgynevezett szabálysértési elzárásra. Az 1984-es törvény bevezetése után a bírói ítélettel sújtott, úgynevezett közveszélyes munkakerülők száma kétezer fölé nőtt.
A közveszélyes munkakerülés az 1989. évi XXIII. törvény hatálybalépése óta nem bűncselekmény.
Based on work by