User:Kit36/Voronet
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Észak-Moldva templomai, Voroneţi kolostor |
||||
![]() A voroneţi kolostor egyik belső faliképe |
||||
Adatok | ||||
Ország | Románia | |||
Típus | Kulturális helyszín | |||
Felvétel éve: | 1993 |
A voroneţi kolostor Gura Humorului város mellett található, Románia északkeleti részén, egyike az Észak-Moldva templomai néven a Világörökség listájára került hét templomnak. A települést először 1472-ben említik oklevelek. A hagyomány szerint Daniil (Dániel) remete fatemploma és a remetelak állott a falu mellett (ma ezeknek már nyoma sincs). A valamikor itt állott egykori nagy tekintélyű kolostornak, erődítésnek nagy része már szintén hiányzik. A területen régészeti feltárás és a templom műemléki helyreállítása 1963-65 között történt.
A Szent György-kolostortemplom (Biserica Sfântul Gheorghe a fostei mănăstiri Voroneţ) Moldva fénykorának egyik legnevezetesebb történeti emléke. Ion Neculce (1672-1746) krónikájának adatközlése szerint ezt a szerzetestemplomot - amelyet talán a korábbi fatemplom helyén, 1488-ban alapítottak - Ştefan cel Mare fejedelem a törökökön aratott győzelem után hálából emeltette, Daniil remete korábbi jóslatára visszaemlékezve. Alapítási felirata a templom bejáratánál olvasható, ebből kitűnik, hogy építése alig néhány hónapig tartott.
Az épület külső festése csak 1547-ben, a bejárati előcsarnok hozzáépítésével egyidőben készült el. Ezek a munkálatok a kolostor második alapítójának tekintett Mitropul Grigore Roşca metropolita (Petru Rareş fejedelem unokaöccse) támogatásával folytak. Hálából a templomban Daniil remete sírja mellett az ő halottkultuszának is teret engedtek.
A templom 29,5 x 7,7 méteres. Az 1488-beli térrendszere a mainál egyszerűbb volt. Az egy évvel korábban alapított pătrăuţi Szent Kereszt-templommal rokon módon, csegelyes-kupolás előtéren (a jelenlegi pronaos) át lehetett az athoszi alapelvű, alul három karéllyal kiegészülő naosz-részbe jutni. Efölött kétszintes, egymáshoz képest 45 fokkal elforgatott csegely-támaszokon emelkedett a kívülről toronyköpenybe foglalt kupola. 1547-ben ezt a térsort a nyugati oldalon egy főtengelyre merőleges és harántdongával fedett előtérrel egészítették ki.
Még mindig vita folyik arról, hogy a belső falfestés már az első építési periódusban elkészült-e. Kétségtelen ugyanis hogy ezek képkompozíciós rendszere a bizánci hagyományok erőteljes tiszteletére vall. A főhajó liturgikus súlypontjában – a kupola kozmikus magasságában – a Mindenség ura, "Krisztus Pantokrátor" ábrázolása látható. E mennyei szférából az újtestamentumi jelenetek: Jézus életének eseményei, vagyis a megváltás gondolatköre vezet át az alsó szintre, a mindennapi földi élet színpadára. A pronaosz festményein Mária tisztelete sugárzik át. Az előtér dongaboltozatát – vöröses színű keretezéssel – az egyházi kalendárium szinte miniatúra-szerű jelenetei töltik ki.
A templomfalak külső falfestésének összhatása kifejezetten pittoreszk, az építmény összhatásában alapvetően meghatározó jelentőségű. Keleten, a szentély-záródás tengelyére szervezett vakárkádok mezőiben - egymás felett hat sorban - helyezkedik el a CIN, a „Mennyei és Földi Hierarchia”. Az északi oldal falfelületein az erények paradicsomba vezető küzdelmes utat szimbolizáló „Mennyei Létra” látható, ábrái az időjárás viszontagságai miatt ma már erősen megviseltek. A déli falszakaszokon ábrázolt „Jessze Fája” (Jézus Nemzetségfája) lenyűgöző szépségű. Ugyanilyen hatást keltenek a megmaradt nyugati homlokzaton ábrázolt „Utolsó Ítélet” víziójának jelenetei. Ez a kolostortemplom leghíresebb freskója, amely a teljes nyugati falat borítja. A jelenetek ábrázolásánál a környékbeli művészek a bizánci stílust saját moldvai világukhoz igazították: a mennybe készülő lelkek moldvai kendőket, a kárhozatra jutók török turbánokat viselnek, a feltámadást pedig a havasi kürt (románul bucium) hangja jelzi.
Korunk művészettörténészei jogosan feltételezik, hogy ezeknek a falfestményeknek ismeretlen mestere széles kultúrájú és önálló gondolatait bátran kifejező, nagy művészegyéniség volt. A falfestményeken található a világhírű és mindmáig sikertelen anyagelőállítási kísérletnek bizonyuló "voroneţi kék" szín alkalmazása.
[szerkesztés] Források:
- A világ természeti csodái és kultúrkincsei, 1. (Délkelet-Európa) kötet, 8. számozat: p. 60-66. Alexandra Kiadó (1997), ISBN 963 367 245 7
- A művészet története: A korai középkor. Corvina Kiadó, 1986, ISBN 963 13 2393 5
- Kádár Zoltán: Művészettörténet 14. sz. Ókeresztény és kora bizánci művészet. Gondolat K. 1959.
- Kádár Zoltán: Művészettörténet 15. sz. Bizánci művészet. Gondolat K. 1959.
- Szentkirályi Zoltán - Détshy Mihály: Az építészet rövid története I-II., Műszaki Könyvkiadó, 1964/2000, ISBN 963 16 3059 5
- Cs. Tompos Erzsébet - Czellár Katalin: Moldvai utazások. Panoráma K. 1978.ISBN 963 243 099 9
- J. M. Roberts: A szétváló hagyományok kora. Képes világtörténelem IV. kötet. Officina Nova-Magyar Könyvklub 1999. ISBN 963 548 774 6.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Kit36 2007. január 6., 16:36 (CET)