Komálás
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A komálás legalább a 20. század közepéig élő népszokás, amellyel katolikus kifejezéssel "lelki rokonságot", azaz keresztszülőséget fogadtak egy ünnepélyes lakomán.
A szó a keresztszülő népies nevéből (koma) származik.
Az ókeresztény liturgikus gondolkodás laikussá vált maradványa, de ősrégi szokások nyomait is őrzi. Keresztény gyökerei a fehérvasárnap, illetve a húsvéthoz kötődő ünnepi lakomákhoz nyúlnak vissza.
Fehérvasárnapon a koma megvendégelte újonnan keresztelt keresztgyermekét, ezzel pecsételték és ünnepelték meg a lelki rokonságot. (A keresztelőket gyakran a szent szombaton, a feltámadás tiszteletére tartották.) A keresztség évfordulóján pedig ajándékokkal (húsvéti eulógia) emlékeztették a keresztgyermeket az eseményre: a keresztség jegyében való újjászületésre. A keresztelő évfordulóját akkor is megünnepelték, amikor megszűnt a katekumenátus, és az újszülötteket is megkeresztelték.
Ezen az ünnepen választották ünnepélyesen a következő születendő gyermek keresztszülőit is. Ha a leendő keresztszülő nem tudott ott lenni, a komaság szándákát komatál küldésével fejezték ki.
A komálás napja nem csak fehérvasárnap lehetett, hanem a húsvéti ünnepkör más jeles napja is, például húsvétvasárnap, vagy pünkösd.
Egyes vidékekekn a komálás egy változataként alakult ki mátkálás, amelyben leányok kötöttek életreszóló barátságot.
A komálás valamennyi változata szeretetlakoma és "az utolsó vacsora" emlékét idézi.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon