Oszmán interregnum
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az oszmán interregnum (másképpen: oszmán triumvirátus; törökül Fetret Devri) azt a periódust foglalja magába a 15. század elején (1402–1412), amely I. Bajazid szultán vereségét és elfogatását követte 1402 után. Timur Lenk az ankarai csata után haláláig fogságban tartotta a szultánt.
Bajazidnak három fia maradt, mindenikük egy-egy részét uralta az Oszmán Birodalomnak:
- a legidősebb, Suleiman Çelebi Észak-Görögországot, Bulgáriát és Trákiát;
- a középső, İsa Çelebi Görögországot és Nyugat-Anatóliát;
- a legkisebb fél-testvér Mehmed Çelebi aki elvette a középső testvér birtokait.
Szulejmán később megszerezte magának Dél-Görögországot is, míg Mehmed Anatólia fölött uralkodott tovább. Mehmet Szulejmán ellen küldte csapatait Mûsa vezetésével a Fekete-tengeren keresztül. 1410-ben Bulgáriában győzelmet aratott, és Szulejmán kénytelen volt visszavonulni délre. Ekkor Mûsa szultánnak kiáltotta ki magát. Mehmed haragosan egy másik hadsereget küldött ki ellene, de Gallipolinál legyőzték. Ekkor szövetkezett a Bizánci Birodalommal, majd három év múlva sikerült legyőznie testvérét Szerbiában. Ezután Mehmed kikiáltatta magát szultánnak.
| Előde: | Interregnum | Utóda: | |
| I. Bajazid | 1402 – 1412 | I. Mehmed | |
| 1389 – 1402 | oszmán szultánok | 1413 – 1421 |
Based on work by