Relativisztikus Doppler-effektus
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A relativisztikus Doppler-effektus kiszámítása a klasszikus Doppler-effektushoz hasonlóan történik, azzal a különbséggel, hogy a Galilei-transzformáció helyett a Lorentz-transzformációt alkalmazzuk a forrás és a közeg, illetve a közeg és a megfigyelő közötti váltásoknál.
[szerkesztés] Egydimenziós eset vizsgálata
Vizsgáljuk először az egydimenziós esetet, legyen a közeghez rögzített koordinátarendszerben c, w, f, vf, m, vm rendre a fénysebesség, a hullámsebesség, a forrás helye, sebessége, a megfigyelő helye és sebessége. Legyen továbbá n=1, ha a hullámok balról (negatív irányból) érik a megfigyelőt, és n=-1, ha jobbról (pozitív irányból).
Ha a forrás mozog és a megfigyelő áll, a tapasztalt frekvencia:
Ha a megfigyelő mozog és a forrás áll, a képlet a következő:
Az általános esetben (a forrás és a megfigyelő is mozog):
Abban a speciális ebben ha w = c, a képletek a következőképpen egyszerűsödnek (az előbbivel azonos sorrendben felírva):
Legyen vr a megfigyelő forráshoz viszonyított sebessége (a relativisztikus sebességösszeadás szabályai szerint):
Ekkor a képletek a vr felhasználásával a következő alakban foglalhatók össze:
Ebből a formából látható, hogy fénysebességű hullámok esetében a közeghez viszonyított sebességnek nincs jelentősége, csak a forrás és a megfigyelő egymáshoz viszonyt sebessége befolyásolja a mérhető frekvenciát.
[szerkesztés] Többdimenziós eset vizsgálata
A többdimenziós eset vizsgálatánál vektorok lesznek, w és c továbbra is skalár. (Továbbra is feltesszük hogy a forrás és a megfigyelő egyenesvonalú egyenletes mozgást végez, és hogy a forrás frekvenciája állandó.) Először oldjuk meg τ-re az alábbi egyenletet:
Ha található egy (esetleg két) megfelelő τ érték, akkor jelölje n (pontosabban nτ) a képletben szereplő vektor irányába mutató egységvektort:
Ezen egységvektor felhaszálásával az egydimenziós esetből kapott képleteket az alábbi formában írhatjuk fel (azonos sorrendben: mozgó forrás, mozgó megfigyelő, mindkettő mozog):
Az egydimenziós esethez hasonlóan itt is egyszerűsödnek a képletek abban a speciális esetben, ha w=c, azaz a fénysebességgel terjedő hullámokról van szó:
Figyelem, ezen a ponton nem ismételhetjük meg mechanikusan az egydimenziós eset utolsó képletét, mivel az vektort a közeghez rögzített rendszerben számoltuk ki. Ha a megfigyelő sebessége a forráshoz képest, és -t a forráshoz rögzített rendszerben számoltuk ki, akkor használhatjuk ezt a formát: