Szabinok

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A szabinok ókori itáliai nép, akik Rómától északkeletre fallal körül nem vett falvakban éltek, s gyakran az appennini dombokat választották lakheklyül. Eredetük ismeretlen, az antik írók bátorságuk és egyszerű erkölcseik miatt a spártaiakkal hozták kapcsolatba őket. Talán oszk nyelven beszéltek (lásd: oszkok), nevezetesek voltak babonásságukról és erősen vallásos érzületükről, számos római vallási intézmény tőlük eredt. Bár a szabin nők elrablásáról szóló történet feltehetőleg nem több mítosznál, a szabinok és az ősi Róma közti kapcsolatokról szóló hagyomány nem teljesen megbízhatatlan: a latin nyelv sajátosságai, bizonyos vallási szertartások kettős szóhasználatai, a római temetkezési szokások kettős természete, a Quirinalis, Esquilinus dombokkal és a szabin származású Numa Pompilius római királlyal kapcsolatos tradíciók szabin elemet valószínűsítenek a római népességben. Behatolása nem hódítás, hanem összeolvadás vagy fokozatos beszivárgás útján történt. A római történetírók a királyság korától i. e. 449-ig több összecsapást is feljegyeztek a rómaiak és a szabinok között: ezek szórványos szabin csapatok elleni hadműveletek lehettek. Ezt követően nem lehet hallani a szabinokról egészen i. e. 290-ig, amikor Manius Curius Denatus valamely okból hirtelen meghódoltatta őket, területük egy részét elkoboztatta, és sokukat eladta rabszolgának. A többiek választójog nélküli római polgárok lettek, a termékeny Ager Sabinus (ma Sabina) földjeit birtokolták, s egy nyolctagú hivatalnoktestület igazgatta városaikat. Teljes jogú római polgárok i. e. 268-ban lettek, s azután hamar beolvadtak a rómaiakba.

[szerkesztés] Források

• Pecz Vilmos: Ókori lexikon, I–IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904.