Szedrakh apokalipszise
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Szedrakh apokalipszise, Apokalüpszisz Szedrakh, ókeresztény irodalmi mű, Szedrakh, Dániel babiloni társa szájába adott apokalipszis.
A görög nyelvű irat Szedrakh égi útjának kapcsán az isteni igazság (theodicea) eszméjét vizsgálja. „Ó áldott szeretet, minden erény vezére" - olvasható a bevezetőben: e szeretet vezérli Szedrakhot, szinte Jób könyvének szellemében, amikor az ember nyomorúságát veti Isten szemére:
„A legjobb volna, ha az ember meg sem látná a világ fényét!"
Isten és Szedrákh dialógusa a Sátán és Ádám viszonya, az emberi bűn és felelősség kérdésében lendületet vesz, Szedrakh fel akarja mentetni az embert a bünhődés alól. Krisztus a bűnbánatra hívja fel; Szedrakh, halála előtt, irgalomért könyörög az embereknek. A mű végső kicsengése, hogy az isteni igazság és kegyelem a bűnbánat lehetőségében jut érvényre.
A mű a késői héber költészet formakincsét hordozza. Legköltőibb része a 11. fejezet, Szedrákh búcsúja testétől, a halni készülő egyenként magasztalja testrészeit:
- „Ó, ékes szépségű test,
- híres, ragyogó, tündökletes:
- mégis, amint a föld alá kerülsz,
- elmúlik szépséged e földről."
A szöveg mai formájában a Kr. u. II. században keletkezhetett. Eszmei hátteréhez lásd még Hermasz, az Ezra-hagyomány továbbéléséhez Ezra apokalipszise illetve Ezra látomása.
[szerkesztés] Források
Teológiai kislexikon
Based on work by