Tildy Zoltán híd

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A híd története

Az első hidat 1912 tavaszán kezdték építeni és 1914-ben, az I. világháború kitörése előtt egy héttel szentelték fel. Ezt a hidat 1944 decemberében felrobbantották a németek. 1945 januárjában az oroszok építettek egy cölöphidat, ez volt a második híd. Ezt a hidat a jeges ár elvitte még azon a télen. Építettek helyette egy újat, ez volt a harmadik. Azután Tildy Zoltán és Gerő Ernő idejében felépítették a vashidat, ez volt a negyedik. Később megépült a mostani, tehát az ötödik híd, amelyen ma is járunk.

A következőkben az első híd megépítéséről írok, és emléket állítok szeretettel és tisztelettel Fülöp Béla református tanító úrnak, akinek a gondolatában megszületett a híd felépítésének ötlete.

Fülöp Béla sok olyan dolgot hozott létre, ami akkor még elképzelhetetlen volt. A nagy tűz után (1900) megszervezte a tűzoltóságot. Az ismétlő nagyiskolás fiúkat ojtani tanította (kertészkedni), és ami még akkor elképzelhetetlen volt, iskolai könyvtárat hozott létre. A felnőtteknek csinált olvasókört. Összehozta a gazdakört, a hitelszövetkezetet és a kosárfonó iskolát, oda már szívesebben ment a nép. (...) Az itt folyó beszélgetések persze nagyrészt a hídról folytak, mert ezt a falu nagyobb része kívánta. Volt olyan aki azt mondta: "minek á, így mindig a nyakunkon lesznek az urak, meg a végrehajtók".

Megvolt a kívánság, de a község kevés volt, hogy a maga erejéből megépítse a hidat. És itt jött Fülöp úr hatalmas politikai ötlete. Ennek köszönhette a község népe a hidat, és később ő is a lelki fájdalmakat. Abban az időben nálunk két párt volt. Volt a kormánypárt és az ellenzék, akkor "negyvennyolcas" pártnak mondták. A választásokon mindig a kormánypárt győzött. (...) Ezt használta ki Fülöp Béla, aki felismerte a helyzetben rejlő lehetőséget, a falu érdekét szem előtt tartva, meggyőzte az értelmesebbb lakosságot, hogy egyezzenek meg Almásy képviselővel, hogyha kijárja, hogy a hídépítésre kap a község állami kölcsönt, akkor a szavazásnál nem lesznek ellenzékiek. Megtörtént az egyezség, meglett az ígéret.

Almásy sógora volt Vekerle, az akkori pénzügyminiszter, és így tekintettel a családi viszonyra, nem volt olyan nagyon nehéz a kérdés. Nemsokára küldöttség ment a faluból a miniszterhez, aki kegyeskedett a híd építésére 250 ezer korona kamatmentes hitelt adni, 15 évre. Megvolt tehát a pénz és megindult a munka, és ezzel együtt az örök ellenkezés. A népnek az a része, amelyik nem akarta megérteni a fejlődést, elképzelhetetlen dolgokat kiabáltak. Például, hogy a Dunába épített hídlábak megtartják a jeget, és az árvíz elönti a falut. Akkor még a cement falun ismeretlen volt, és azt híresztelték, hogy Pesten összegyűjtötték a hamut és abból építik a hídlábakat. Gúnynótákat daloltak esténként a faluban. Amikor megtudták azt, hogy a hídon majd fizetni kell az átmenésért, olyan magasra nőtt az ellenkezés, hogy egy sötét estén megverték az esküdteket részeg, felbíztatott emberek. Nagyapám volt akkor a bíró, kapott ő is. De Fülöpöt nem verték meg, csak úgy "gurították". A hídon tényleg fizetni kellett. Oda és vissza 2 fillért, az iskolás nem fizetett. Egy kétlovas kocsi, szekér oda és vissza 10, teherrel 20 fillért. Vidékiek a dupláját fizették.

A híd építéséről nincs mit mondani, ment a munka simán. A híd részeit apró darabokban hordták ide, és itt szegecselték össze. Akkor még nem ismerték a hegesztést. Itt melegítették a szegecseket és kalapálták össze kézzel a hídrészeket. Zengett a környék a kalapácsolástól, a nép egyik része örült, a másik része káromkodott. Jöttek idegen kubikusok a földmunkát csinálni. Jó munkás emberek voltak és jó mulatók. A munka ment, és alig két év alatt kész lett a híd. Az első világháború kitörése előtt egy héttel adták át a forgalomnak. Akkor úgy mondták, hogy fölszentelték. Almásy híd lett a neve.

A híd megálmodójának, Fülöp Bélának a munkája el lett feledve. Nem tudták neki megbocsátani, hogy egyszer a kormányra szavazott. Nem bántották, csak nem köszöntek vissza neki. A halálos ágyán az volt az utolsó szava: "háládatlan nép, háládatlan nép".

És ha most átsuhanunk a mai modern hídon, emlékezzünk meg néha azokról, akik sokat munkálkodtak, tűrtek bántást, csúfolódást, gyűlöletet és verést is azért, hogy építsenek a nép javára.

Tahitótfalu, 1985. szeptember 20. id. Nagyházú László (1904-1992)